Szegedi találmánnyal védenék az orvvadászoktól az afrikai elefántokat
2021 / 04 / 17 / Felkai Ádám
Szegedi találmánnyal védenék az orvvadászoktól az afrikai elefántokat
A lövésdetektorokat már korábban is Innovációs Díjjal tüntették ki.

A szerkezet működési alapelve egyszerű: az afrikai elefántok nyakába akasztott eszköz akkor riaszt, ha valaki lövést ad le ezekre a nagytestű állatokra, és ekkor műholdas kommunikáción keresztül riasztja a parkőrt, így elijesztve az orvvadászokat is – olvasható a Szegedi Tudományegyetem honlapján. Ahhoz, hogy a lövésdetektor használható legyen valódi elefántokon, valódi körülmények közt, természetesen rengeteg technikai akadályt kellett az útból elgördíteni: először is az eszköznek rendkívül könnyűnek kell tennie, aminek a 2 kg-os doboz (egy elefánt szempontjából legalábbis) eleget tesz. A másik probléma, hogy a detektronak éveken át kellene működnie – ami eddig a hasonló eszközöknek igen nagy hátránya volt, ezek ugyanis mindössze pár hónapig bírták. Az hazai fejlesztés azonban 2 évig is működőképes maradhat. Végül pedig a trópusi időjárás viszontagságaitól a továbbfejlesztett burkolat védi a technológiát, miközben ráadásul a minőségi hangrögzítést is lehetővé teszi.

A lövésdetektor fejlesztése az amerikai Vanderbilt Egyetemen indult, és két szegedi tudós Dr. Maróti Miklós, az SZTE Bolyai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense Kalmár Györggyel, az SZTE Informatika Intézet Műszaki Informatika Tanszék tanársegédjével csatlakozott a projekten előzetesen már dolgozó két másik magyar kutatóhoz – Lédeczi Ákos professzorhoz és Völgyesi Péter kutatóhoz. Az ötlet egyébként Lédeczi Ákos professzortól származik, míg Maróti elmondása alapján a fejlesztés oroszlánrészét Kalmár György végezte.

Ilyen lövésdetektorokat egyébként már régóta használnak a bűncselekmények megelőzése érdekében, az újdonság, hogy ezt az eszközt a hazai kutatók alkalmassá tették arra, hogy ténylegesen a vadonban is használni lehessen kezdetben az elefántokon, később viszont akár egyéb védett fajokon is. A projekterv 100 ezer dollár pályázati támogatást is nyert, és először teheneken, majd a San Diego-i állatkertben elefántokon is kipróbálták. A májusban kezdődő éles kísérlet részeként pedig két kenyai elefántot védhet első körben ez a találmány.

(Kép: Flickr/Karis Findlan)

További cikkek a témában:

Az új robot-ormány könnyebben megfogja a tárgyakat Robot-ormány A tudósok olyan csápszerű robotormányt építettek, melyet érzékenyebbnek tartanak a hagyományos karom vagy kéz alakú robotvégtagoknál, mert működés közben körbetekeri és finoman összeszorítja a tárgyakat, épp úgy,mint egy kígyó vagy az e...

Százával pusztulnak az elefántok Botswanában, és senki sem tudja, miért Május óta eddig 350 állat holttestét fedezték fel, ami példátlanul sok. Egyelőre annyit tudni, hogy valószínűleg nem orvvadászat áll a jelenség mögött, ha viszont egy új betegségről van szó, az nem csak természetvédelmi katasztrófa, de a koronavírushoz hasonlóan akár az emberekre is veszélyes lehet.

Ivóvíz napi 35 000 embernek egy kenyai naperőmű jóvoltából Lehet, hogy nekünk fel sem tűnik ha egymás után két pohárral is töltünk magunknak a konyhai csapvízből, de sajnos világszerte 2,2 milliárd ember továbbra is napi szinten küzd a biztonságos, iható vízhez való hozzáférés és fogyasztás érdekében. Ez a cikk az ő életükről szól.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.