Robotizált előőrsöket telepítene a Föld és Hold közé a NASA korábbi vezetője

2022 / 02 / 05 / Bobák Zsófia
Robotizált előőrsöket telepítene a Föld és Hold közé a NASA korábbi vezetője
Az elkövetkező években és évtizedekben nem egy új űrállomás és űrhotel nyithatja meg kapuit a Földtől nem messze, az űrbeli határok benépesítésében pedig a Quantum Space is részt vállal emberi személyzet nélküli, robotizált egységekkel.

A NASA-nál több mint harminc éven át szolgáló Steve Jurczyk, aki néhány hónapig az űrügynökség vezetőjének szerepét is betöltötte, 2021-ben Kam Ghaffarian vállalkozóval és Ben Reeddel, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának osztályvezetőjével együtt megalapította a Quantum Space vállalatot, azzal a céllal, hogy az űrbeli infrastrukturát és a szállítmányozási szolgáltatások körét bővítsék.

"Egy olyan jövőt képzelünk el, ahol az innováció és a fenntarthatóság találkozik az emberiség fejlődésének elősegítésével, a gazdasági növekedéssel és az űrhöz és annak a földi élet fejlesztésében szerepet játszó lehetőségeihez való hozzáférés kibővítésével.

A Quantum Space ennek az új jövőnek a vezetője lesz azzal, hogy újragondoljuk az űrhajókhoz és az űrszolgáltatásokhoz való megközelítést." - fejtette ki Ghaffarian a cég közleményében.

A vállalat február 3-án mutatta be az elképzeléseit az újragondolt infrastruktúra kiépítésére: a tervek szerint egy több egységből álló robotizált előőrs rendszert hoznának létre a Föld és a Hold között, hogy az ügyfeleik ezeken a platformokon tudják elvégezni a munkájukat, legyen az valamilyen szállítmány feljuttatása a világűrbe, adatok gyűjtése a műholdakon keresztül, vagy logisztikai feladatok kivitelezése. A moduláris, bővíthető egységek automatizált módon működnének és különböző keringési pályán foglalnának helyet, többek között a Föld-Hold Lagrange-pontokon, ahol a két égitest gravitációs ereje és a rendszer centrifugális erői egyensúlyban vannak, így az itt keringő objektumok stabil vagy viszonylag stabil pozícióban helyezkednek el (az öt Föld-Hold Lagrange-pont közül az L4 és az L5 a nyújtja a legbiztosabb helyzetet).

A Quantum Space hálózata kereskedelmi rendszerként működik majd, tehát az ügyfelek szükség szerint, különböző időtartamokra lefoglalhatják a platformokat és a cég által nyújtott szolgáltatásokat, így, ezzel az előre kiépített infrastruktúrával, gyorsabban és hatékonyabban férhetnek hozzá a stratégiailag fontos űrbeli régiókhoz. Az előőrsök, Jurczyk elmondása szerint, két részből épülnek fel: egyrészt egy alap platformból, amelyhez különböző modulokat lehet csatlakoztatni, másrészt egy űrhajóból, ami a rakományok szállítását és kirakodását végzi. Ezeket az űreszközöket nem feltétlenül házon belül fejlesztené a Quantum Space, hanem a már most is meglévő, elérhető berendezésekből állítanák össze a rendszert. A cég akár a NASA-tól is kölcsönözhetné az általuk már korábban kifejlesztett eszközöket, bár a saját egységek megépítése is szóba került.

Az infrastruktúra leglényegesebb része azonban az űrbeli kutatásokhoz és megfigyelésekhez szükséges berendezések pályára állítása és üzemeltetése, amelyet a Quantum Space már 2025-ben vagy 2026-ban szeretne elindítani. Ezt megelőzően, 2024-ben, egy tesztelésre szolgáló kis méretű szondát küldenek a legközelebbi Lagrange-ponthoz (L1), hogy ellenőrizzék az eszköz működőképességét ebben a pozícióban. A teljes rendszer kiépülése után a cég szerint akár nemzetvédelmi megbízásokat is elláthatnak az előőrsök, vagy éppen űrbeli összeszerelési feladatokat kivitelezhetnek, valamint részét képezhetik a NASA tervezett LunaNetjének, amely a Holdon és a holdi egységekkel való kommunikációt biztosítanák az Artemis küldetések során.

A Quantum Space programja a teljesen robotizált platformokkal nem az egyetlen, amely a Földön kívüli kutatásokat és megfigyelési munkákat segítené elő és tenné elérhetővé a kereskedelmi szektor számára, de a legtöbb terv inkább nagyobb méretű és emberek elszállásolására is alkalmas űrállomások építésére helyezi a hangsúlyt. A Nanoracks, a Voyager Space és a Lockheed Martin által gyártott Starlab már akár 2027-re készen állhat a működésre, az Axiom Space szintén 2027-re tervezi integrálni az összes modult a több egységből álló Axiom Űrállomásra, hogy 2028-tól az ISS-től önálló működésbe kezdhessen, valamint Jeff Bezos cége, a Blue Origin is tervbe vette a saját űrállomás, az Orbital Reef megépítését valamikor az évtized második felében. Ezek az állomások mind helyet adnak majd, a kutatási lehetőségek mellett, kereskedelmi tevékenységeknek is, és az űrturizmus számára is újabb helyszíneket biztosítanak majd.

(The Verge Fotó: Quantum Space, Pixabay/Joshart3d, NASA/Reese Patillo)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.