Épül Kína új űrállomása

2021 / 07 / 05 / Bobák Zsófia
Épül Kína új űrállomása
Mivel kínai űrhajósok nem vehetnek részt az ISS-en zajló munkákban és kísérletekben, ezért saját űrállomásukon fognak dolgozni, amit, felépülése után, a nemzetközi együttműködés előtt is megnyitnak.

Liu Poming, Tang Hungpo és Nie Hajseng az a három kínai űrhajós, akik június 17-én először léphettek az ország legújabb és eddigi legnagyobbnak készülő űrállomásának, a Tienhónak a fedélzetére és a következő két és fél hónap során a központi modul lakói lesznek, miközben az állomás felépítésén dolgoznak. A Tienho ugyanis egyelőre még csak a központi modulból áll, a további szerkezeti elemeket később szerelik fel, ennek érdekében pedig több űrsétát is terveznek a misszió alatt.

Ebből az első űrséta már meg is történt, vasárnap reggel Tang Hungpo és Liu Poming hét órás kint tartózkodásuk alatt azt a panorámás kamerát emelték feljebb, amely eddig nem megfelelő helyzete miatt csak behatárolt kilátást nyújtott, valamint tesztelték azt a 10,2 méteres, 25 tonna teherbírású robotkart, ami később a további egységek mozgatásában fog segíteni.

Vizsgáztatták a vészhelyzetekre kialakított protokollt is, amely az űrhajósok menekülését biztosítja, amennyiben valamilyen hiba miatt azonnal meg kell szakítani az űrsétát és vissza kell térni az állomásra. A vészhelyzeti gyakorlat során Tang Hungpo a Tienho legtávolabbi széléhez ment majd a parancs elhangzása után a lehető leggyorsabban próbált visszatérni a modulba az eseményről beszámoló Global Times szerint. A kínai űrügynökség elmondta: a taikonauták újonnan fejlesztett űrruhája, a Fejtien egyenként 130 kilót nyomott és a harmadik csapattag, Nie Hajseng segítette őket a munkában az állomás fedélzetéről, ő irányította a robotkart is.

A CGTV felvételén láthatjuk, jelenleg hogyan néz ki a Tienho belseje és hogyan dolgoznak az űrhajósok a modul építésén. A jó minőségű felvételek a Global Times szerint a Tienlien műholdakból álló 'űrhálózatnak' köszönhetőek, valamint a gyors Wi-Fi kapcsolatnak, amely kívül-belül elérhető az űrállomáson.

(Fotó: Getty Images/SOPA Images)

További cikkek a témában:

Megérkeztek az űrhajósok Kína első valódi űrállomásának központi moduljára Kína az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz képest sokkal később lépett be az űrversenybe, 2003-ban küldték fel az első űrhajósukat az űrbe, de idén már saját, az eddigi átmeneti egységeknél nagyobb állomást építenek, amire az első emberes misszió ma érkezett meg.
Kint van a 8 óra 11 perces videó arról, ahogy az űrhajósok üzembe helyezik a Nemzetközi Űrállomás új napelemeit Nem olyan drámai, mint a sci-fikben és az operatőri illetve vágói munka sem hollywoodi színvonalú, viszont ez igazi!
Jól vizsgázott a robot, ami az első űrhotel prototípusát fogja megépíteni Az Orbital Assembly Corporation idén januárban jelentette be, hogy az évtized végéig egy olyan űrállomást terveznek felépíteni, amely mesterséges gravitációval van ellátva, és egyszerre akár háromszáz űrturistát is vendégül tud látni a száz fős személyzet mellett.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Újabb adag Starlink műholdat bocsátottak fel, így már közel 5 ezer darab kering a Föld körül
Újabb adag Starlink műholdat bocsátottak fel, így már közel 5 ezer darab kering a Föld körül
Újabb 22 darab Starlink műhold állt alacsony Föld körüli pályára pénteken, a Falcon 9 rakéta első fokozata pedig ezután 8 és fél perccel visszaérkezett a Földre, és sikeres landolást hajtott végre a SpaceX drónhajóján.
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Persze egy ilyen eszköz csak rendkívül alacsony tömegű rakományt tud szállítani, de nem is ez a lényeg, hanem a gyorsaság. Az ilyen napvitorlásokkal nagyon gyorsan fel lehetne fedezni akár a szomszédos csillagrendszert is – sőt erre már tervek is vannak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.