Űr

Kiakadtak a kínaiak Elon Muskra a műholdas internetrendszere miatt

Kína nemrég hivatalos panaszt nyújtott be az ENSZ-nek, amelyben azt állítják, hogy a tavasszal pályára állított űrállomásuknak kétszer is kitérő manővert kellett tennie, hogy elkerülje az ütközést a Starlink-rendszer műholdjaival.
Űr

Ilyen lesz a kínai űrállomás, a Tienkung a két újabb modul csatlakoztatása után

Kína eddigi kísérleti űrállomásai csak egészen kis méretű egységek voltak, amelyek nem voltak alkalmasak az űrhajósok hosszú távú elszállásolására, de hamarosan elkészül a Tienkung és megkezdődhetnek a tudományos kutatások a fedélzeten.
Űr

Rekordot fog dönteni az épülő kínai űrállomásra most induló második emberes misszió

Elindult a Góbi-sivatagban található állomásról a Hosszú Menetelés (Long March) 2F Y13 rakéta, a Szencsou 13 misszió keretében három űrhajós érkezik majd a Tienhóra, köztük Csaj Csekang, az első kínai űrhajós, aki űrsétát tett még 2008-ban.
Űr

Megdőlt az egyidejűleg az űrben tartózkodó emberek számának rekordja

Bár július 11-én, Richard Branson űrutazásának idején pár perc erejéig összesen 16 ember tartózkodott legalább 86 kilométerre a Földtől, de a Kármán-vonalat a VSS Unity utasai nem lépték át. Most új rekord született.
Űr

Épül Kína új űrállomása

Mivel kínai űrhajósok nem vehetnek részt az ISS-en zajló munkákban és kísérletekben, ezért saját űrállomásukon fognak dolgozni, amit, felépülése után, a nemzetközi együttműködés előtt is megnyitnak. 000
Űr

Megérkeztek az űrhajósok Kína első valódi űrállomásának központi moduljára

Kína az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz képest sokkal később lépett be az űrversenybe, 2003-ban küldték fel az első űrhajósukat az űrbe, de idén már saját, az eddigi átmeneti egységeknél nagyobb állomást építenek, amire az első emberes misszió ma érkezett meg.
Űr

A hetvenes évek Viking-2 küldetése után most a kínai marsjáró is megmutatta, hogyan néz ki az Utopia Planitia

A Mars 3300 kilométeres Utopia síkságán járt már korábban egy Földről érkezett eszköz, a kínai marsjáró azonban sokkal alaposabban feltérképezheti a kietlen környéket.
Űr

Sikeresen megérkezett az első misszió a kínai űrállomásra

A személyzet nélküli Tiencsou-2 teherűrhajó többek között az űrsétákhoz szükséges szkafandereket és "tradicionális kínai ételeket" szállított az egyelőre még üresen álló Tienhóra, amelyet egy hónappal ezelőtt állított pályára a kínai űrügynökség.
Űr

Kína pályára állította az állandó űrállomása központi modulját

A terveknek megfelelően a kínai űrügynökség csütörtökön, magyar idő szerint hajnali 5.20 körül fellőtte az első állandó űrállomásának a központi modulját, ami nem sokkal később Föld körüli pályára állt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.