Ezektől a mérges, mérgező és betegségeket terjesztő állatoktól óvakodjunk a leginkább a tavaszi kirándulások alatt!
2021 / 05 / 06 / Felkai Ádám
Ezektől a mérges, mérgező és betegségeket terjesztő állatoktól óvakodjunk a leginkább a tavaszi kirándulások alatt!
Magyarországon szerencsére alig találni olyan állatot, amelynek a mérgezése komoly veszélyt jelentene egy egészséges emberre.

Ettől függetlenül azért bőven akadhatunk olyan állatba, amely kellemetlenül nagyot csíp, de akár olyanba is, amely komolyabb veszélyt is jelenthet ránk. Általánosságban kijelenthető, hogy a csípés súlyosságát már eleve több tényező is befolyásolja: kivált-e esetünkben allergiás reakciót, vagy például rendelkezünk-e valamilyen krónikus megbetegedéssel. Utóbbi esetben olyasmire kell gondolnunk, hogy a magas vérnyomásunknak, esetleg a rendetlenkedő szívverésünknek nem fog jót tenni például egy szívritmusra is ható méreg. Ebbe az összeállításba tehát olyan állatok kerültek, amelyek vagy kevésbé ismertek, vagy pedig hazai viszonylatban is rendkívül veszélyes méreggel rendelkeznek, esetleg valamilyen egyéb módon jelentenek fenyegetést (például betegséget közvetítenek) egy alapvetően egészséges emberre.

Mérges és mérgező állatok – mi a különbség?

Először is nem árt tisztázni, hogy az egészségünkre egy-egy állat több módon is ártalmas lehet. Ebben nyilván benne foglaltatik a fizikai támadás (ám a jól ismert erdélyi bölcsességet, hogy tudniillik a medve nem játék, nyilván nem kell részletesebben levezetni), a mérgezés, illetve akár valamilyen kórokozó átadása is. Ami a mérgeket illeti – mint azt a National Geographic cikke is kifejti: „A mérges (nem dühös) és a mérgező állatok is toxinokat használnak, vagyis olyan anyagokat, amelyek kis mennyiségben is jelentős élettani hatással bírnak, és vagy védekezés vagy zsákmányszerzés az alkalmazásuk célja. A mérges állatok, mint a darázs vagy a kígyó a toxinokat aktívan – a másik élőlény bőrét tüskéjükkel, fullánkjukkal, fogukkal felsértve -, szúrás vagy marás útján juttatják be az ellenfél szervezetébe. A mérgező állatok esetében viszont ahhoz, hogy az élettani hatással találkozzunk, meg kell érintenünk (pl. nyílméregbéka) vagy épp meg kell ennünk az adott állatot, ezek ugyanis passzívan képesek csak a mérgüket más lényeknek átadni.”

Kétéltűek

Magyarországon több mérgező állat is akad, és ezek jellemzően kétéltűek. A foltos szalamandra hazánkban a hegységekben honos, és már élénk színével is figyelmeztet arra, hogy a bőre (enyhén) mérgező. A mérget a halántékán lévő fekete pöttyökkel tarkított mirigyekben termeli, amely a szembe vagy a szájba kerülve nyálkahártya-gyulladást okoz. A méreg egyik összetevője a szalamandrin alkaloida, és ez az emlősöknél izomrángást, magas vérnyomást és szapora légzést vált ki. A sárgahasú unka bőre enyhén mérgező, ami a szalamandra váladékához hasonlóan nyálkahártya-gyulladást is okozhat, ha rossz helyre kerül. Ezt a mérget a madarak nem különösebben szeretik, ezért a szárnyas ragadozók nem is nagyon fogyasztják ezt az állatot. A vöröshasú unka bőre szintén mérgező, de nem annyira, mint a sárgahasúé. Nem túl kellemes élmény a barna varangy bufotoxin nevű mérge sem, de akadnak ragadozók, akikre ez vagy nem hat, vagy rutinosan kifordítják fogyasztás előtt a bőréből az állatot. Ennek ellenére ölt már embert varangyméreg, de ezt főleg akkor, ha valaki rosszul készített levesben, vagy más módon nyelte le ezt az anyagot. A régi jó tanács mindenesetre úgy szól, hogy varangyfogdosás (már ha ez valamiért mindenképp szükséges) után mielőtt bármit is tennénk, mossunk kezet!

Magyarország madárpókja és a lódarazsak

A lódarázs csípése az az egység, amihez rengeteg más rovarcsípést hasonlítanak, és ilyen erős fájdalmat okozó állatokból már egész sok akad az országban. Ezek viszont jellemzően szintén nem halálosak, csak abban az esetben, ha rossz helyen, például a torkunk környékén, esetleg az arcunkon csípnek meg minket (valamint természetesen abban az esetben, ha allergiásak vagyunk az adott méregre). Mindenesetre ez a felsorolás nem törekszik a teljességre, főleg az érdekesebb, kevésbé ismert állatokra térünk ki. A pókszázlábú például akár nagyvárosban is előfordul, és a lenti cikkben részletesebben is írtunk már róla.

A budapesti lakások csúcsragadozója: a pókszázlábú Ez a cikk azoknak szól, akik már találkoztak vele, de azoknak is, akik még nem. Ismerjük meg a budapesti otthonokban potenciálisan előforduló csúcsragadozót, amely nyugtalanítóan fest ugyan, de akár nagyon hasznos is lehet!

A legtöbb hazai pók viszont nem túl veszélyes, de azért akad pár, amely igen csúnyán tud csípni. Közülük elsősorban a cselőpókok érdemesek az említésre. A szongáriai cselőpókot (Lycosa singoriensis) Kolosváry Gábor 1931-ben, a Természet című folyóiratban a „mi madárpókunknak” nevezte. Egyébként hívják még orosz tarantulának is, ami inkább a származására utal. Az állat hazánkban védett, így ne álljunk neki egy összegörgetett újsággal üldözni – igaz erre okunk sem lesz nagyon, mivel ez a pók nem fordul elő lakásokban. Sőt kiránduláskor sem igen futhatunk vele össze, mivel hazánkban az Alföld homokos, szikes vidékein él függőleges lyukakban, vagyis inkább érdekesség, mint valós veszély. A testhossza 4 cm, míg lábait kiterjesztve akár a 10 cm-t is elérheti – ezzel a szongáriai Magyarország legnagyobb termetű pókja, noha egy átlagos madárpóknál azért így is kisebb. Marását a lódarázséhoz szokták hasonlítani, és ez émelygést és heves szívdobogást is okozhat, mivel a toxinban a szívösszehúzódások erejét fokozó vegyület is található.


Szongáriai cselőpók (forrás: Pixabay)

A másik cselőpókunk, a pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) a nevét valószínűleg egyenesen a fájdalmas marásáról kapta, ezt a National Geographic cikke a következőképp írja le: „mint egy hosszan tartó, lüktető darázscsípés, mely zsibbadással és gyulladt duzzanattal jár, ám mindezek mellett komolyabb tüneteket nemigen okoz.” Annyiban kellemetlenebb a "szongáriai" jelzőt viselő rokonánál, hogy vele bárhol találkozhatunk, akár városi sportpályákon vagy parkokban is. Mivel a nőstények maradnak az üregeikben, jó eséllyel inkább a párzásra induló hímek csíphetnek meg minket az augusztustól októberig tartó időszakban. Egyébként egyik cselőpókunk sem „madárpók”, és nem sok közük van ezekhez a jellemzően szubtrópusi-trópusi elterjedésű állatokhoz. Azonban a madárpókok rokonsági körébe tartozó pókok nálunk is akadnak – aknászpókok és torzpókok családjaiba tartozó fajok hazánkban is élnek, de ezek roppant kicsi, 1 centiméteres állatok, így nem nagyon fogjuk őket egyáltalán észrevenni.


Pokoli cselőpók (Forrás: wikimedia commons/Pola/CCA 3.0)

Végül pedig beszéljünk a lódarázsról is, ha már ennek az állatnak a csípése lett a mérce. Ennek a társas életű rovarnak a kolóniái tavasztól késő őszig aktívak, és ami miatt különösen veszélyesek ezek az állatok, hogy a fullánkját az emlősök, így az ember bőréből is sérülés nélkül vissza tudja rántani, mivel nincsenek rajta horgok – vagyis többször is képes csípni. A szúrás tehát rendkívül fájdalmas, és ha valaki allergiás, akkor kezelés nélkül bele is halhat. Egy nem allergiás, egészséges ember megöléséhez 500-1000 szúrásra lenne szükség, azonban ritkán ér valakit ilyen heves támadás. Azonban az arcot, nyakat, szájüreget ért szúrás allergiás reakció nélkül is fulladást okozhat, ezért ilyenkor azonnal szaksegítséget kell hívni. Azt sem árt tudni, hogy a lerombolt fészket a megmaradt kolónia az eredeti helyen próbálja újraépíteni, így ennek eltakarítását mindenképp szakértőre kell bízni. Hazánkban egyébként nem védett állat.

A fészket azért is el kell kerülnünk, mert ennek közelségében nagyon agresszívek ezek az állatok, akár indokolatlanul is támadnak. Érdekesség, de hevességük és baljós megjelenésük ellenére a lódarazsak mérge gyengébb, mint a némileg pozitívabb megítélésű háziméhé. A szúrást antihisztaminnal szokták kezelni.

Viperák

Hüllők területén elsősorban a kígyókra kell kitérnünk, mivel hazánkban két mérges kígyófaj is akad. Kezdjük a keresztes viperával (Vipera berus)! Népnyelven régebben kurta farkú kígyóként is emlegették ezt az állatot, amely az országban ma egymással össze nem függő, szigetszerű populációkban él a következő helyeken: a Zempléni-hegységben, a Tisza felső folyásánál, Zala és Somogy megyében. A keresztes vipera (ahogy amúgy az összes hazai kétéltű- és hüllőfaj) védett, természetvédelmi értéke 250 000 forint, 2020-ban pedig az év hüllője lett. A téli pihenőt követően eleinte a hímek másznak elő február végén-márciusban, és ekkortájt még keveset mozognak, és sokat sütkéreznek. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága egyébként már jelezte, hogy a keresztes viperák előbújtak.

Ahol ez az állat él, relatíve gyakori a viperamarás is, de ez elsősorban a házi- és a haszonállatokat érinti, és főleg azért fordul elő, mert az emberi mezőgazdasági tevékenység betüremkedett a kígyó élőhelyére. Szerencsére a mérgének viszonylag alacsony a toxicitása, és a kibocsátás mennyisége sem túl jelentős. Ennek ellenére Magyarországon is került sor halálos marásra, a legutóbb 2001-ben. A vipera mérge kicsapja a vér alakos elemeit, ami viszont részleges bénultságot is okozhat, és a marást követően akár 1 év rehabilitációra is szükség lehet. Ha valakibe a vipera belefecskendezte a mérgét, akkor az illetőt nagy valószínűséggel a nyíregyházi Jósa András Kórház Sürgősségi Betegellátó és Toxikológiai Központjába szállítják, ahol megkapja az ellenszérumot (ma legalább 8 ellenszérum ismert viperamarásra), és a szükséges kezelést. Gyorsan tekintsük át a tüneteket, mivel nagyon nem egy aprócska darázscsípésről beszélünk most:

  • Azonnali, erős fájdalom, amely órákon belül elterjed gyengeséget és gyulladást okoz.
  • Percek múltán jelentkező bizsergő érzés, duzzadás.
  • Adott esetben vérhólyagok.
  • Sebek, melyek 24 órán belül az egész megduzzadó végtagot beboríthatják.
  • Nagyon ritkán nekrózis (szövetelhalás) is előfordul.
  • Anafilaxia (legsúlyosabb allergiás reakció) akár öt perccel, de akár órákkal is a marást követően (hányinger, a hányás, inkontinencia, kólika, hasmenés, izzadság, láz, tudatvesztés, sokk, angiödéma az arcon, az ajkakon, nyelven és torokban, tachycardia, vasoconstrictio).

Másik mérgeskígyónk több szempontból is hungarikum: a rákosi vipera egyrészt kizárólag Magyarországon előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyó, másrészt a múlt század hazai nagypolitikájába is belekeveredett, mivel a neve áthallásos volt Rákosi Mátyásra, így ezt ekkoriban (a faj szempontjából amúgy helytelenül) megváltoztatták parlagi viperára és rákosréti viperára.

A rákosi vipera a gyepes élőhelyeken fordul elő, így nedves réteken, lápokon, legelőkön élnek, a Duna-Tisza közi állomány viszont a Kiskunság száraz sztyeppjein. Picit bénácska állatról beszélünk egyébként, mivel egyrészt nem túl ügyes vadász, másrészt szinte minden más élőlény megeszi, ami rátalál – a túzok, a róka, de még a sün is felveszi a menüjére ezt a kígyót. Mindebből következően sok búvóhelyre van szüksége (például pocoklyuk), és az sem árt a fennmaradása szempontjából, ha bőséges táplálék veszi körül. A téli pihenőt követően csak áprilisban kúszik elő meglehetősen legyengült állapotban.

Ritkán mar meg bárkit is, a mérge pedig olyan gyenge, hogy szérumot sem készítenek ellene, nagyjából a méhcsípésnek felel meg. Halálos marást nem is jegyeztek fel, de az esetleges allergiás reakciók miatt ha mégis megmart minket valahogy ez az állat, érdemes orvoshoz fordulnunk. Mivel a rákosi vipera hazánk egyetlen endemikus gerincese, így 1988 óta fokozottan védett, és a természetvédelmi értéke 1 000 000 forint.

Az állat, amelytől egyre inkább tartanunk kell

A lista végére maradt az a lény, amely pici, mérge sincs, mégis a felsoroltakból talán ez lehet a leginkább veszélyes a hazai kirándulókra, és mivel invazív fajok is kezdenek elterjedni az országban, az előbbi állítás egyre inkább igaz – természetesen a kullancsról van szó.

Magyarországon az 1-4 mm nagyságú közönséges kullancs (Ixodes ricinus) fordul elő a leggyakrabban. Ritka szívós élősködő: táplálék nélkül, megfelelő körülmények között akár évekig képes életben maradni. A közhiedelemmel ellentétben nem ugrál ránk a magasból, sokkal inkább az aljnövényzetből mászik ránk: a fűszálakon, bokrokon, levelek fonákján (nagyjából 1.5 méter magasságig) letelepedett állat először a ruhánkra csimpaszkodik, majd továbbmászik, és pár óra után befúrja magát a bőrünkbe, és elkezdi szívni a vérünket. Mint szó volt róla, nem termel mérget, azonban már a hazai, közönséges kullancs is veszélyes kórokozókat hordozhat a váladékában, amelyet az egyik állatról vagy emberről vihet át a másikra. A kullancs egyébként főleg április és július között aktív (de sajnos bármikor beszerezhetünk egyet), a nedvesebb időt pedig különösen szeretik. Jellemzően egy vírus és egy baktérium az, ami miatt sokan tartanak ettől az állattól.

A szóban forgó vírus enkefalitiszt, tehát agyvelőgyulladást okoz, amely akár az életet is veszélyeztetheti. Magyarországon átlagosan minden ezredik kullancs hordozza ezt a vírust, amely a leginkább a következő területeken fodrul elő: Budapest és környéke, Zala megye, Somogy megye, Vas megye, Győr-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Fejér megye, Veszprém megye, Baranya megye, Nógrád megye, Heves megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Jó hír viszont, hogy ez ellen (kullancs enkefalitisz) létezik védőoltás.

A másik kórokozó egy baktérium, amely az úgynevezett Lyme – borrellosis megbetegedést terjeszti. A Lyme-kórt előidéző baktérium a kullancsokban sajnos elég gyakori – hazánkban átlag minden tizedik kullancs terjeszti ezt a betegséget. A probléma az, hogy Lyme-kórt nem könnyű diagnosztizálni, de mindenképp kezelni kell, mert krónikussá is válhat, és ilyenkor ízületi gyulladást, (akár részleges mozgásképtelenséget is), arcidegbénulást, idegrendszeri panaszokat, memóriazavart, szívritmuszavar, szívizomgyulladást bőrgyulladást, az agyhártya, az agyvelő és az gerincvelő gyulladását is okozhatja, nem mellesleg jelentős fájdalommal is jár. Rossz hír, hogy védőoltás nincs, ám mivel baktériumról van szó, az antibiotikum beválik ellene, ám a kezelés így is évekig tarthat. Egyébként a krónikus Lyme-kór a lehető legkülönbözőbb tünetekkel járhat együtt, és egyelőre még elég keveset tudnak erről a betegségről.

Találtak egy fehérjét, ami hatásos lehet a Lyme-kór ellen A több mint 1000 emberi gén analizálásával készült tanulmányban a kutatók beazonosítottak egy fehérjét, ami figyelmeztető jeleket küldött az immunrendszer felé a Lyme-kórt okozó baktérium felbukkanásáról.

Mindez az információ egyébként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet honlapjáról származik, és a cikkben leírják, hogy miként lehet eltávolítani a kullancsot, mikor érdemes orvoshoz fordulni, és azt is, hogy a fentiek ellenére sem kell felgyújtanunk a kiránduló hátizsákot, mert ha felkészültünk erre az állatra, úgy megfelelő öltözettel, riasztószerekkel, valamint a kullancs élőhelyének (árnyékos – mivel a kullancs irtózik a fénytől –, füves, leveles terület) kerülésével a támadás jó eséllyel megelőzhető. Magyarán nagyobb kirándulások előtt mindenkinek tanácsos olvasgatnia a linkelt, szakértők által jegyzett írást.

A kullancshelyzet azonban az utóbbi időben tovább romlott, ugyanis két invazív faj is megjelent az országban: a Hyalomma marginatum és a Hyalomma rufipes. Ezek a kullancsok a Földközi-tenger mentén, Afrikában és Ázsia déli részén őshonosak, ám az utóbbi idők enyhébb telei miatt már képesek északabbra is megtelepedni, például Svédországban is találtak egyedeket. Ami miatt mindez probléma – amellett hogy remek mutatója a klímaváltozás hatásainak –, hogy ezek a kullancsok is több veszélyes kórokozót terjesztenek, többek között a Krími-Kongói vérzéses lázat okozó vírust is. Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat emiatt indította el a projektjét, melynek keretében citizen science módszer alkalmazásával – tehát lakossági megfigyeléssel mérnék fel a hazai állományt. Ha tehát úgy gondoljuk, hogy találtunk ilyen kullancsokat, azt ezen az oldalon jelenthetjük.


Hyalomma marginatum (Forrás: Adam Cuerden, Wikimedia Commons)

Mint a honlapon írják, a Hyalomma kullancsokat (fenti kép) a következő jegyekről ismerhetjük fel:

„A többi hazai kullancsfajhoz képest a leglátványosabb különbség a lábak erőteljes sávozottsága. Ezen kívül a Hyalomma fajoknál jellemző a háti rész aljának barázdáltsága. Ovális formájúak, nagyjából a hátuk közepénél a legszélesebbek. Méretük nemtől függően eltér, a nőstények átlagosan 5.5-6.5 mm, a hímek 3.8-5.6 mm hosszúak, ezzel a hazánkban előforduló kullancsokhoz képest kifejezetten nagynak számítanak.”


Forrás: European Centre for Disease Prevention and Control

A fenti térkép ezen fajok elterjedtségi területeiről készült, és a 2021. márciusi állás szerint Magyarországon ezek a kullancsok az ország középső-északi részén, tehát a főváros és a környéki területeken már jelen vannak.

(Címlapkép/nyitókép: Keresztes vipera, wikimedia commons/Zdeněk Fric/GNU Free Documentation License)

További cikkek a témában:

Kinyírjuk-e a pókot a lakásban? Pók és ember viszonya nem minden esetben kiegyensúlyozott, és most hogy itt a tavasz, felmerül a kérdés, hogy mit tegyünk a lakásban talált nyolclábúakkal. Csapjuk le őket? Rakjuk ki a lakásból? És ha kiraktuk, visszajön, egyáltalán túléli a környezetváltozást? Válaszok egy többé-kevésbé gyógyult arachnofóbiástól.

Az embernek akár mérgező nyála is lehetne, megvan hozzá mindenünk, ami kell Kialakulhat-e valaha evolúciósan a “mérges ember” igazi méreggel a nyálában? Az új kutatások azt mutatták, hogy az embernek megvan a teljes biológiai eszköztára a méreg előállításához, mint ahogy a világon az összes hüllőnek és emlősnek is.

Mágnesességgel a kígyóméreg ellen A kígyókat ugyanúgy fenyegetheti a saját mérgük, mint prédáikat, ám néhány faj cseles védekezést fejlesztett, és egy új kutatás azt is kiderítette, hogy hogyan csinálják.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.