Ezer robot végzi helyettünk a bevásárlást a jövő szupermarketében

2021 / 04 / 22 / Perei Dóra
Ezer robot végzi helyettünk a bevásárlást a jövő szupermarketében
Amíg a világ arra vár, hogy végre visszakapja a pandémia előtti életét, bizonyos dolgok visszavonhatatlanul megváltoztak. Ilyenek például a bevásárlási szokásaink, amelyek élelmiszerek esetén ugyan a legtöbb országban még személyes jelenlétet igényelnek, a következő évtizedben azonban ez (is) gyökeresen átalakulhat. Az amerikai Kroger élelmiszerláncnál a változás már elkezdődött: újonnan nyíló raktárában ugyanis robotok vásárolnak helyettünk.

A tengerentúli első futurisztikus raktár építése a hetekben ért véget: a háromszázhetvenötezer négyzetméteres épület a cég cincinnati székhelyének külterületén található, amelyet hamarosan egy másik raktármegnyitás követ. Mindez darabonként körülbelül ötvenmillió dollárba került az élelmiszerláncnak. Bár a Kroger a munkafolyamatok többségénél robotokra és automatizálásra támaszkodik, elmondásuk szerint ezek a raktárak kicsit másképp működnek majd, mint mondjuk az Amazoné.

De mégis mit csinál ezer, guruló dobozra (vagy irodai fénymásolóra) hasonlító robot egy raktárban?

Hát pakolnak. Méghozzá eszméletlen gyorsasággal. Az épületben körülbelül huszonnyolcezer különféle árucikk található, bedobozolva, három emelet magasan. Ez - a dolgozók által - 'kaptárnak' nevezett hely, ahol a robotok naphosszat fel s alá köröznek, miközben összekészítik az árut. Mindegyik robotnak van egy üreges része a közepén, plusz egy karja, amely lefelé nyúlva megragadja az egyes tárgyakat, vagy akár a teljes ládákat (de nem úgy, mint az új Boston Dynamics robot, amely szívó technikát alkalmaz).

Az eszközök ezáltal összeállíthatják a vásárlók megrendeléseit vagy ládákat pakolhatnak egyik helyről a másikra. Mindezt kevesebb mint öt perc alatt, kilencvenkilenc százalékos pontossággal, sőt egyszerre ötven különböző árucikket is megfoghatnak.

Vagyis jóval gyorsabban dolgoznak bármelyik embernél.

A robotok munkáját algoritmusok is segítik oly módon, hogy meghatározzák, hol helyezkedjenek el az egyes elemek a 'kaptárban': a leggyakrabban rendelt áruk a felső részekben, a ritkábban vásároltak pedig alul találhatóak. Megint más algoritmusok pedig a csomagolásban segítenek, egyebek mellett biztosítva, hogy a törékeny, könnyen sérülő dolgok kerüljenek a csomag tetejére. Ez a technológia egyébként a brit Ocadotól származik, ahol szintén jókora guruló dobozokra hasonlító robotok ezreinek segítségével állítják össze a megrendelt árut, majd juttatják el azt az arra váró csomagolókig, akik aztán a futárok kezébe adják a vásárolt árukkal teli dobozt. A Londontól száz kilométerre lévő Andoverben álló, heti hatvanötezer vásárlót kiszolgáló épületet a Tech Insider videója mutatta be, melyből kiderül, hogy a gépek hetente három és fél millió terméket mozgatnak, és a nap huszonnégy órájában próbálják ellátni a feladatukat.

Az akkori kezdetleges rendszerek ugyanakkor még csak egy-egy részfolyamatot tudtak elvégezni: a legtöbb, egymással és központi szerverrel 4G-hálózaton át kommunikáló, és ezáltal az ütközéseket elkerülni tudó robot csak jobbra-balra tudott mozogni, csúcssebességgel pedig másodpercenként négy métert haladtak a kosár felé. A rendelést ennek megfelelően több gép állítja össze, melyek a raktárak legkülönbözőbb pontjairól gyűjtik össze a szükséges elemeket. Az áruk rendszerezése sem követi a hagyományos boltokét, hiszen - akárcsak a Kroger modellje esetén - a robotok a rendelés gyakorisága szerint helyezik egymás mellé a termékeket. Visszatérve a Krogerre, a létesítményben természetesen embereket is foglalkoztatnak majd, összesen körülbelül négyszáz főt az ügyfélszolgálat, a mérnöki munkák, az üzemeltetés, a készlet- és minőségirányítás, valamint a szállítás területén.

(Fotó: Kroger)

További cikkek a témában:

Végre készült egy robot az építőmunkásoknak: a bármit elvégző, bivalyerős Baubot Ahol Spot robotkutya a maga 14 kilós teherbírásával már kevés, ott jön a Baubot, aki vág, bont, hegeszt, és elvisz a hátán akár fél tonna cementet is.

Bemutatta legkevésbé boston dynamicsos robotját a Boston Dynamics Stretch, aki Handle utódja, Spot és Atlas alkatrészekből áll és egész nap dobozokat fog pakolni. Handle nem dolgozik többet, helyette táncvideókat készít majd. Stretch kívülről kevésbé tűnik szórakoztatónak, mint a többiek, de a látszat néha csal.

Végre tényleg elindul a robotos pizzakiszállítás élesben Évek óta jönnek a hírek jópofa robotokról, amelyek házhoz viszik a pizzát, de ezek mindig megrekednek prototípus-szinten. A Domino's viszont most tényleg elindítja a szolgáltatást.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.