A következő megbeszéléseinket a Zoom helyett már a virtuális valóságban tarthatjuk

2021 / 08 / 20 / Pőcze Balázs
A következő megbeszéléseinket a Zoom helyett már a virtuális valóságban tarthatjuk
Nyílt bétába lépett a Facebook Reality Labs új VR alkalmazása, a Horizon Workrooms, amely azt ígéri, hogy egy térben érezhetjük magunkat azokkal, akiket eddig csak apró kis négyzetekben nézegettünk egy-egy online megbeszélés alatt.

Mark Zuckerberg nemrég megosztotta a vízióját, mely szerint a Facebook öt éven belül egy háromdimenziós metaverzum, a "megtestesült internet" részévé válhat. A nagy bejelentés után kevesen gondolták, hogy pont az online megbeszélések újragondolásáról fog szólni a cég első közleménye a témában, de így lett. A vállalat több újságírót, köztük a Wired és a The Verge munkatársait is meghívta egy sajtótájékoztatóra, amely egy hatalmas, patkó alakú asztal körül zajlott, amit rajzfilmfiguráknak vagy WII-karaktereknek látszó avatárok vettek körül.

Köztük Mark Zuckerbergé is, aki egyszer csak úgy kezdett beszélni, hogy közben nem mozgott a szája. Ezért ki kellett lépnie, majd újra be. De hát ilyen a béta üzemmód.

A program ettől függetlenül meggyőző, még ha kicsit nehéz is beüzemelni. Regisztrálunk egy Workplace fiókot, letöltjük az alkalmazást a párszázezres sisakunkra, majd összekötjük a kettőt. Ezután viszont a beszámolók szerint az élmény, ha nem is természetes, de mindenképp magával ragadó. Az Oculus Quest érzékeli a kezeinket, így nem csak beszélgetni tudunk a virtuális tárgyalóban, de még jegyzetelni is - ahogy verjük a billentyűket a számítógépünkön, rögzíti a program a gondolatainkat. Ha akarjuk, még ki is vetíthetjük a laptopunk képernyőjét, hogy a többiek is lássák. Pont, mintha egy irodaház túl hideg vagy túl meleg, de mindenképpen rossz hőmérsékletű levegőjét szívnánk együtt, mint a régi szép időkben. A spatial audiónak köszönhetően pedig a balra ülők hangja valóban balról jön, a hátrább ülőké pedig hátrábbról.

Mi van azokkal, akiknek nincs VR sisakjuk?

A Facebook közleménye külön kitér rá, hogy a Horizon Workroomst úgy alakították ki, hogy ne csak a virtuális valóságon, hanem a weben keresztül is be tudjanak jelentkezni résztvevők. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sisakkal rendelkezőkből játékos avatárok lesznek, míg a sisak nélküliek a virtuális konferenciaterem falán lévő képernyőkön jelennek meg, ők maguk pedig egy külső nézetből figyelhetik a teret. Előbbiek legfeljebb tizenhatan, utóbbiak harmincnégyen lehetnek.

Hogy valójában összesen kíváncsiak lesznek-e ennyien egy ilyen élményre, meglátjuk. Az biztos, hogy a Facebooknál már fél éve tartanak megbeszéléseket a Workroomson. És a virtuális sajtótájékoztatón egy avatár sem vonult el hátra egy újságíróval, hogy suttogva panaszkodjon neki.

(Fotó: Facebook)

További cikkek a témában:

Háromdimenziós metaverzummá alakulhat a Facebook már öt éven belül Mark Zuckerberg szerint A közösségi oldal alapítójának régi álma, hogy egy valódi alternatív virtuális univerzumot építsen, ahol sokkal természetesebben kapcsolódhatnak az emberek, mint a képernyőkön keresztül.

A Microsoft szerint a testünk helyett a hologramjaink fognak visszatérni az irodába A cég az idén online megrendezett Ignite konferenciáján mutatta be a Mesht, egy olyan kevert valóság platformot, amely lehetővé teszi, hogy hologramként bárhol jelen lehessünk és együtt dolgozhassunk másokkal.

Épül az alternatív univerzum, amely az internet következő, sci-fi verziójává válhat Az internet új verziója egy virtuális valóság világ lesz és néhány cég már dolgozik rajta. A Metaverzum egyfajta analógiája a Mátrixnak, Tronnak és a Ready Player One-nak, de még senki nem tudja, pontosan hogyan fog kinézni.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
A Kanári-szigetek legkisebbike rekordot állított fel azzal, hogy 28 egymást követő napon keresztül csak szél- és vízenergiát használt.
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.