Felsővezetékes autópályák készülnek, ahol a kamionok áramszedővel tölthetik magukat menet közben

2021 / 11 / 03 / Bobák Zsófia
Felsővezetékes autópályák készülnek, ahol a kamionok áramszedővel tölthetik magukat menet közben
Svédországban nem csak indukciós utakat teszteltek, hanem felsővezetékes pályákat is, Németország pedig arra készül, hogy az autópályái harmadán kiépíti a rendszert. Az áramszedős kamionok már Kaliforniában is felbukkantak és nemsokára megérkeznek az Egyesült Királyságba is.

A német Siemens vállalat elképzelése szerint az elektromos közúti teherszállítás jövőjét nem az út alá rejtett indukciós tekercsek, hanem a felsővezetékek jelentik, amelyek megbízhatóbban és nagyobb hatásfokkal töltik a kamionokat menet közben. Az első eHighway-t Svédországban nyitották meg 2016-ban az E16 autópálya két kilométer hosszú szakaszán.

A Scania felturbózott hibrid teherszállítói a felsővezetékhez intelligens áramszedővel kapcsolódtak, amelyek lekanyarodáskor automatikusan érzékelték a manővert és lecsatlakoztak a rendszerről. A járművek 5kW-os akkumulátora is fel tudott töltődni menet közben, így a további szakaszokon egy pár kilométer erejéig továbbra is elektromos üzemmódban, később pedig belsőégésű motoros hajtással tudtak haladni a kamionok.

2018-ban kiépült az Egyesült Államok első tesztpályája is, a másfél kilométeres útszakaszon a TransPower és a Mack Trucks által gyártott járművek: egy teljesen elektromos és két hibrid kamion járta az utat, hogy bizonyítsák, a technológiával jelentősen csökkenthető a járművek kibocsátása. A Siemens ezután Németországban is kipróbálta a módszer hatékonyságát, 2019 májusában indították el az A5 autópálya Frankfurthoz közeli 5 kilométer hosszú részén az első projektet, amelyet nem sokkal később az A1 autópálya eHighway-e követett, majd idén júniusban megnyitott a harmadik és eddigi legkomplexebb teszthelyszín is a B 462 főútvonalon. Ez utóbbi szakasz biztosítja a legizgalmasabb tesztelési lehetőséget, mivel a 3,4 kilométer hosszú pálya már nem csak egyenes úton, hanem élesebb kanyarokon és hidakon át is vezet.

Az útvonalon közlekedő öt kamion, mint ahogy a többi helyszín járművei is, az intelligens áramszedővel nyerik az energiát a vezetékből, a Siemens elmondása szerint ezzel felére lehet csökkenteni az energiafogyasztást a belsőégésű motoros megoldáshoz képest, miközben a járművek továbbra is elég jó tempóban, több mint 90 km/h-val tudnak haladni. A Tom Scottnak nyilatkozó David Cebon, a Cambridge Egyetem professzora, elmondta: számítások szerint ha az áramot elég olcsón adják a teherautók üzemeltetői számára, akkor egy-másfél év alatt behozza az árát az áramszedővel ellátott és emiatt a hagyományos típusoknál drágább kamion, a bevételekből pedig lehet majd finanszírozni az infrastruktúra további kiépítését és a befizetni azt az összeget a kormány számára, amivel pótolják a kiesett üzemanyagadót.

A hosszabb távú tervek szerint több száz, vagy akár több ezer kilométeren is megépítik a rendszert, a szakértői ajánlások alapján 2023-ig 300, 2030-ra pedig 4000 kilométer elektromos autópályára lenne szüksége az országnak ahhoz, hogy el tudja érni a kitűzött klímavédelmi céljait és a közlekedési/szállítmányozási szektor kibocsátását 40%-kal redukálja. Ha a teljes autópályarendszer 30%-át átalakítanák, és a vezetékek áramellátását megújuló forrásokból fedeznék, akkor évente hétmillió tonna szén-dioxid kibocsátását spórolnák meg.

A Siemens Mobility nem csak Németországban terjeszkedik, egyre több országban tervezik a hasonló rendszerek tesztjét, ennek jegyében már Nagy-Britanniában is elindították a következő programjukat: augusztusi bejelentés szerint a kilenc hónapos előkészítés után az eddigi leghosszabb felsővezetékekkel ellátott útszakaszt tesztelik majd az országban, az M180 autópályán 30 kilométeren tölthetik magukat a kamionok, később pedig egy teljes hálózatot is kialakítanának az országban. A leírás szerint a rendszer 18 hónapon belül behozná az új járművek árát az üzemeltetőknek és 15 éven belül az infrastruktúra fejlesztésébe befektető cégek számára is megtérülnének a költségek.

A felsővezetékes hálózatok mellett az indukciós technológiára épülő okosutak jelenthetik az alternatívát az elektromos teherszállítók energiaellátásának megoldására, a világ több pontján épülnek már ezek az útszakaszok is, ahogy arról korábban írtunk Svédországban már olyan busz is járja Gotland szigetét, amely az útból nyeri az energiáját.

(Fotó: Siemens)

További cikkek a témában:

Hidrogénes, akkumulátoros vagy trolikamionoké a jövő? Az elektromos autók már itt vannak, a dízel kocsikat kitiltás réme fenyegeti számos európai városból, de vajon mi lesz a kamionokkal?
Svédországban már jövőre megkezdődhet az elektromos járműveket menet közben töltő utak kiépítése A Gotland szigeten található Visbyben már most is olyan busz szállítja az utasokat a belvárosból a repülőtérre, ami az út bizonyos szakaszán magából az úttestből nyeri az energiát, de ez még csak a kezdet a svéd közlekedési igazgatóság távlati terveihez képest.
Hidrogénnel működő, önjáró utánfutók válthatják le a kamionokat a Hyundai szerint A Hyundai Trailer Drone-nak még vezetőfülkéje sincs, és egy e-Bogie nevű platformhoz kapcsolódva képes közlekedni.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.