Fontos újítás érkezett a YouTube-ra, ami megkönnyíti a célzott keresést

2021 / 01 / 27 / Perei Dóra
Fontos újítás érkezett a YouTube-ra, ami megkönnyíti a célzott keresést
A cég már több mint egy hónapja bejelentette a funkció bevezetését, de az csak mostanra vált elérhetővé szélesebb körben is minden felhasználó számára, asztali böngészőkben és mobilokon egyaránt.

A fejlesztés apróságnak tűnhet, de minden bizonnyal jelentősen megkönnyíti majd a felhasználók dolgát: már léteznek ugyanis kimondottan hashtagek számára kialakított gyűjtőoldalak is. Bár címkék eddig is voltak az oldalon, csakhogy a velük való keresés nem volt eléggé kiforrott. Eddig ha egy videó alatti hashtagre kattintottunk, vagy célzottan kerestünk, egyszerűen pár további, relevánsnak tűnő, mégis rendezetlen találatot kaptunk.

Magyarország külön is szabályozná a nagy technológiai cégek működését Az erről szóló törvényjavaslatot tavasszal nyújtják be az Országgyűlésnek.

Ezt tették átláthatóbbá a dedikált hashtages gyűjtőoldalak, ahol algoritmus listázza a további, azonos címkéjű videókat, melyhez a kapott értékeléseket és megtekintéseket is figyelembe veszi. A fejlesztők szerint a felhasználók így könnyebben bukkanhatnak számukra érdekes tartalmakra egy adott témával kapcsolatban. Mostantól, ha egy hashtagre kattintunk a YouTube-on, rögtön a címke gyűjtőfelületen találjuk magunkat, ahol további tartalmakat böngészhetünk több ezer csatornáról. A legjobbnak ítélt tartalmakat az algoritmus előrébb sorolja.

További cikkek a témában:

Már most elbukták az év munkaadója címét a YouTube-ra épülő médiacégek Aki azt hitte, hogy a játékfejlesztők élete csupa móka és kacagás, annak ajánljuk figyelmébe azt a botrányt ami a GameXplain, egymillió kétszázezres követővel rendelkező csatornáról a napokban felszínre került a fizetésekkel és az embertelen munkakörülményekről.

Új fejezet nyílik a Google, az Instagram és a TikTok közös történetében A Google vezetősége úgy döntött, hogy a jövőben több platform népszerűsítéséhez hozzájárulnak, ezért a YouTube videók mellett hamarosan a TikTok és az Instagram videókat is kiemelik a keresőben.

Hamarosan ingyen nézhető lesz a Drakula és több más klasszikus horror a Youtube-on Január horrorhónap, és nem csak a világban zajló események miatt, hanem a Universal Pictures döntése okán is. A stúdió ugyanis ingyenesen nézhetővé teszi több klasszikus horrorfilmjét is a YouTube-on. A cikkből az is kiderül, melyik minden idők legfélelmetesebb horrorja.

(Fotó: Pixabay)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.