Harminchét év időutazás a lakóhelyünkről Google Earth-ben

2021 / 04 / 16 / Felkai Ádám
Harminchét év időutazás a lakóhelyünkről Google Earth-ben
2017. óta a héten érkezett a Google Earth legnagyobb frissítése, ami minden szempontból új dimenziót ad ehhez a szolgáltatáshoz.

Miként a kapcsolódó blogbejegyzésben írják, a több mint 24 millió műholdképnek köszönhetően, mely az elmúlt 37 évből származik, a jól ismert Google Earth 4D élménnyé változik – vagyis a bolygót immár nem csak térben, de az időben történő változások ábrázolásával is megfigyelhetjük: ez a Google Earth Timelapse. Mindez már most számos területen hoz látványos és fontos eredményt, de még izgalmasabb, hogy hova fejlődhet az időbeliséggel is felruházott Google Earth.

A felhasznált technológia a Carnegie Mellon University CREATE laboratóriumának szakértői segítségével valósult meg, és feltehetően nem érzékelteti eléggé a teljesítményt, ha úgy fogalmazunk, hogy mindez – ember és gép számára egyaránt – herkulesi munka volt. A Timelapse szédítő számokra lefordítva a következőképp fest: több mint 24 millió műholdképet használtak fel az 1984 és a 2020 közti időszakból, ami sok kvadrillió pixelnek felel meg. Ezekből a felvételekből pedig egyetlen, 4,4 terapixeles videómozaikot készítettek – és ez a Föld elmúlt 37 évét ábrázoló, iszonyatos méretű felvétel maga a Timelapse, amely 530 ezer 4K-felbontású videónak felel meg. A 20 petabájtnyi adatot a Google Cloud több ezer gépe 2 millió órányi számítási idő alatt rendezte ebbe a videómozaikba.

Mivel a kezdeményezés egyik célja éppen az, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre például az olvadó gleccserek vagy az eltűnő erdők bemutatásával, kicsit fura lett volna, ha ezen mégoly nemes cél érdekében ugyan, de elfüstölnek rengeteg energiát az említett számítások kapcsán – ám a blogbejegyzésben megnyugtatnak minket, hogy ilyesmiről szó sincs, a szükséges számítás a Google karbon-semleges, teljesen megújuló energiákkal működő adatközpontjaiban zajlott.

Az eredmény pedig nem csak a Google Earth kapcsán jelentős előrelépés, hanem – legalábbis a vállalat tudomása szerint – ez az eddigi legnagyobb videó a Földön, ami tehát stílszerűen magáról a Földről készült. Egyébként a Google Earth Timelapse már évek óta működött a Google Earth Engine részeként (ami egyébként a Google Earth-től egy teljesen különálló interfész), de ez eddig csak 2D-ben volt elérhető. Most azonban az összes adat rákerült a Google Earth 3-dimenziós földgömbjére, így megnézhetjük, miként terjeszkednek a városok vagy éppen tűnnek el az erdők. Természetesen a fotókat nem csak rá kellett illeszteni a megfelelő helyen a virtuális földgömbre, hanem még rengeteg utómunkára, korrekcióra is szükség volt.

A rossz hír, hogy több helyen a Timelapse még nem működik túl látványosan, és Budapest például némileg sajnos itt említhető, bár a város terjeszkedését az elmúlt 37 évben azért nyomon lehet követni. Egyelőre sajnos az épületeket sem láthatjuk 3 dimenzióban, vagyis pontosabban: ebben a módban nem érhető el a Timelapse – pedig a városkép változása igazán izgalmas látnivaló lenne. Egyébként a Timelapse-ben a Google Earth javasol látnivalókat, mint az erdők visszahúzódását és a glecsserek olvadását – és ezek rendkívül látványosak, de igazán mégis inkább a jövő ígérkezik izgalmasnak, amikor talán részletesebben is megfigyelhetjük akár a lakhelyünk változását is néhány évtizedre visszamenőleg. A Timelapse fejlesztése ugyanis nem maradt abba, jelenleg is folyik.

A természetvédelemre visszatérve a Google Earth Timelapse remek oktatási segédeszköz, és az anyagok egyébként a Creative Commons Attribution 4.0 besorolás alá esnek – tehát szabadon felhasználhatóak, csak forrásként meg kell jelölnünk a Google-t.

A kedves olvasó pedig most már nyilván arra kíváncsi, hogy miként próbálhatja ki. A legegyszerűbb mód a következő:

Kattintsunk ide!

– Jobb oldalt látható lesz egy "Search the planet..." felirat (fenti képen vörössel bekarikázva), és ide írjuk be annak a helynek vagy településnek a nevét, amit keresünk.

– Ezt követően a Timelapse magától elindul, de jobboldalt fent mi magunk is kiválaszthatjuk az évet, amire kíváncsiak vagyunk.

A Google egyébként több mint 800, igen látványos Timelapse videót töltött fel, melyeket itt érhetünk el, de akár a YouTube-on is megtekinthetünk.

(Kép: Google/Google Earth Timelapse)

További cikkek a rakétán:

A Google útvonaltervezője környezetbaráttá válik A Google Maps alkalmazás hamarosan megkezdi a járművezetők intelligens  forgalomirányítását, minimalizálva a szén-dioxid-kibocsátást - jelentette be a társaság kedden.

Összefogást indít a Google a személyes iratok, autó- és lakáskulcsok biztonságos digitalizálására Az Android Ready SE Alliance kezdeményezés lényege, hogy az autó- és lakáskulcs, a különböző igazolványok, sőt a pénztárca komplett tartalma is az okostelefonra költözhessen. Jelszó: adatbiztonság mindenekfelett.

A telefonunk segítségével már azt is megnézhetjük, hogy mi van a Föld túloldalán A Google most egy teljesen haszontalan, mégis lebilincselő ötletet valósított meg.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.