Hazai közreműködéssel készül a „holisztikus értékelőeszköz” a rákos elváltozások kiszűrésére

2021 / 10 / 21 / Felkai Ádám
Hazai közreműködéssel készül a „holisztikus értékelőeszköz” a rákos elváltozások kiszűrésére
Az iToBoS mesterséges intelligencia segítségével venné figyelembe a beteg minden paraméterét, és így ismerné fel a rosszindulatú elváltozást.

Jelenleg a statisztikák szerint a bőrrák a hatodik leggyakoribb ráktípus Európában – csak 2018-ban több mint 144 ezer új esetet diagnosztizáltak. Ezen belül pedig a melanóma okozza a legtöbb halálozást. Mindezen lehet változtatni a korai felismeréssel, hiszen ha a melanómát még korai stádiumban sikerül elcsípni, úgy az 5 éves túlélési arány több mint 90 százalék. Amint azonban elég idő marad az áttétek kialakulására, ez az arány 23 százalékra vagy annál is alacsonyabbra zuhan. A gyors és biztos diagnózis tehát kiemelten fontos, és ennek céljából került fejlesztésre az iToBoS – olvasható az ELKH sajtótájékoztatójában. A kutatásban ráadásul az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) munkatársai is részt vesznek.

Az iToBoS a korai felismerés érdekében mesterséges intelligenciát használ, és egyebek mellett ennek segítségével válik „holisztikus értékelőeszközzé”, tehát olyan eszközzé, amely a betegről rendelkezésre álló összes információt hasznosítja, és ráadásul minden egyes páciens sajátos jellemzőit is „megérti”. Vagyis az iToBoS szépen belesimul a jelenlegi gyógyászati trendbe, tehát a személyre szabott terápiák és diagnosztikai eszközök egyre elterjedtebbé válásába. A rendszer magja a mesterséges intelligenciát hasznosító „kognitív asszisztens”, amely „képes a különböző forrásokból származó információk integrálására, a dermoszkópiás képektől kezdve a teljes orvosi nyilvántartáson át a genomikai adatokig”. De emellett készül egy új diagnosztikai eszköz is. Mint azt Lovas Róbert, a SZTAKI igazgatóhelyettese a fejlesztés kapcsán elmondta:

„A nagyszabású nemzetközi projektben kutatóink hasznosíthatják az adatmenedzsment, az informatikai felhők és a mesterséges intelligencia területén eddig megszerzett tapasztalataikat”

Az algoritmus tehát az összes szóba jöhető forrásból integrálja a beteginformációkat (a beteg kórtörténete, az összes anyajegyének az elhelyezkedése, a genomika, az életkor vagy a nem), sőt a rendszer a beteg folyamatos vizsgálatával képes lesz az egyes anyajegyekben történő változások érzékelésére és meghatározására is. Ez utóbbi pedig azért kiemelten fontos, mert épp ez az egyik „leginformatívabbnak tartott jellemző a bőrrák felismerésében”.

(Címlap- és borítókép: Pixabay)

További cikkek a témában:

A szívbetegek szolgálatába állítja az MI-t a Semmelweis Egyetem találmánya Az intézmény kétszázötven éves jubileumát ünnepli a SEMMELWEIS-CRT score névre keresztelt döntéstámogató rendszerrel, ami összegyűjti a páciensek klinikai adatait, és azok alapján segíti a kezelőorvost a magasabb halálozási kockázattal járó, illetve körültekintőbb utánkövetést igénylő szívelégtelen betegek azonosításában.

Az Egis a magatartástudományokat is beveti, hogy ráneveljen a helyes gyógyszerezésre A HABITA, az első hazai szokásformáló applikáció mintegy „ráneveli” a pácienst a helyes gyógyszerszedésre.

Így vált Magyarországon is kiemelten fontossá a BigData az egészségügyben a Covid alatt Big Data, Telemedicina – egyre gyakrabban elhangzó hívószavak, de pontosan hogyan alakítják át ezek az egészségügy majd minden területét hazánkban is, és miként vehetjük fel a harcot ezek segítségével a világjárványokkal?


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.