A világ leggyorsabb újrafelhasználható hiperszonikus repülőgépét már jövőre tesztelhetik

2021 / 08 / 12 / Bobák Zsófia
A világ leggyorsabb újrafelhasználható hiperszonikus repülőgépét már jövőre tesztelhetik
A Quarterhorse Mach 5-ös, vagyis több mint 6000 km/h-s sebessége kilencven percre rövidíti le a New York Párizs távot, és első, vezető nélküli prototípusát hamarosan tesztelhetik az Egyesült Államok Légierejének finanszírozásával.

A 2018-ban alapított Hermeus cég célja, hogy létrehozza azt a hiperszonikus gépet, amely nem csak a sebességével, hanem a felépítésével is újat tud mutatni akár a kereskedelmi, akár a hadászati célú felhasználás terén, a Quarterhorse ugyanis újrafelhasználható részekből áll majd és speciális, kombinált motorral fog működni, valamint első verziója automatizált módon, vezető nélkül teszi meg a próbautakat. Az előbbi jellemző, értelemszerűen a költségek lefaragásában segíthet, az automatizálásra pedig azért lesz szükség, mert, a cég műveleti igazgatójának, Skyler Shufordnak elmondása szerint, az első repülés így gyorsabban kivitelezhető és kevesebb kockázatot tartogat a jövőbeli pilóták számára.

A prototípus még nem készült el, de a gép megépítése már nem csak ígéret, mivel az Egyesült Államok Légiereje, több más magánbefektetővel együtt jelentős összeget invesztált a cégbe (a Légierő 60 millió dollárral szállt be), amely így sikeresen összegyűjtötte a szükséges kezdőtőkét és belekezdhet a fejlesztésekbe, amelynek menetét előre megszabták: eszerint az első három, vezető nélküli gépet meg kell építeniük három év alatt, emellett a teljes méretű, újrafelhasználható meghajtási rendszert is be kell mutatni és a hasznos teherre vonatkozó útmutatót is biztosítaniuk kell hozzá a jövőbeli hiperszonikus tesztekhez - írja a Flight Global.

A Quarterhorse, noha építését részben a Légierő pénzeli, mégsem kifejezetten militáns célú repülőgépnek készül, a kereskedelmi felhasználás is terítéken van, 2020-ban még arra is szerződést kötöttek a Légierővel, hogy ők fogják létrehozni az elnöki flotta járműveit, amelyek így nem csak szuperszonikus, hanem egyből hiperszonikus sebességgel repülnének. A Hermeus a NASA-val is együttműködik a technológia fejlesztésében, a márciusi Space Act Agreement értelmében többek között az öt Mach feletti sebességet biztosító meghajtás teljesítményét, hőkezelését, és a kabin rendszer kialakítását is elemezni fogják, majd az adatokat megosztják egymással.

A NASA-nak már voltak korábbi kísérletei a hiperszonikus repülőgépek építésének terén, 1959 június 8-án repült először a 6,7 Mach végsebességre képes X-15, melyet első útján Scott Crossfield vezetett és utolsó tesztjére 1968 október 24-én került sor, majd 2004 november 16-án már 9,6 Mach-ra gyorsult a pilóta nélküli X-43A, amely világrekordot döntött az úgynevezett air-breathing (levegő beszívásos technikával működő) repülőgépek sebességét illetően.

Ez a két hiperszonikus repülőgép azonban a Hermeus által alkalmazott technológiától eltérő módon működött.

A cég ugyanis a megfelelő gyorsulás elérését nem szállító repülőgépek segítségével tervezi megvalósítani, hanem kombinált motorrendszerrel, amely egy normál turbóventilátoros és egy tolósugaras hajtóművet is tartalmaz, így a kifutópályáról való indulás után, a megfelelő magasság elérésekor a gép az addig elért sebesség sokszorosára tud majd gyorsulni. A GE J85 motort a General Electric J85 motorjáról mintázták és 2020-ban már tesztelték is, de a jövőben részben újrafelhasználható egységekből fog állni a költségek csökkentése érdekében.

A Quarterhorse, melyet a cég atlantai gyárában építenek majd fel, előreláthatólag valamikor 2022 végén száll fel először és a motor tesztelését Mach 3 és Mach 5 sebesség között fogja végezni, majd 2025-ben a teherszállítási próbára is sor kerülhet. Először a Légierő céljainak megfelelő kialakítást vetik majd próba alá, később pedig a kereskedelmi, utasszállító funkciót is, ezzel a Hermeus a kettős felhasználású hiperszonikus technológia piacát szeretné meghódítani és egyben a világ leggyorsabb, újrafelhasználható hiperszonikus repülőgépét megépíteni.

(Fotó: Hermeus, NASA )

További cikkek a témában:

Megmutatták a szuperszonikus gépet, ami az amerikai elnöki Boeinget fogja leváltani Az amerikai légierő tavaly szeptemberben döntött arról, hogy az amerikai elnököt és alelnököt szállító Boeing 747-est a hangsebességnél gyorsabb gépekre cserélik, ennek jegyében pedig az elnöki légiközlekedési igazgatóság három céggel is szerződést kötött.
Sikeres tesztrepülésen van túl a KLM forradalmi repülőgép-projektjének modellje A Flying V bebizonyította, hogy tud repülni. Innentől kezdve a megépítése már csak évek és dollármilliók kérdése.
Készül a csendes X-59 szuperszonikus repülő, ami megalapozhatja a hangsebesség feletti közlekedés jövőjét A Lockheed Martin Skunk Works divíziója már építi a gépet, ami hangrobbanás helyett csak egy halk puffanást eredményez: ez, a tervek szerint, alig lesz hangosabb egy porszívó zajánál.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.