A magyar származású Pavlics Ferenc a gépészmérnöki diplomáját még Magyarországon, a Műszaki Egyetemen szerezte meg, de az '56-os események után az Egyesült Államokba emigrált és a General Motors kutatójaként helyezkedett el. A hatvanas évek űrversenyének kezdetén a NASA tervbe vette különböző holdjárók építését a leendő első Holdra érkező űrhajósok számára, olyan rovert is terveztek, amely távirányítással működött és olyat is, melyet az emberek vezettek volna. Később azonban ez utóbbi ötletét polcra tették, mivel a járművek túl nagynak és nehézkesnek ígérkeztek. A NASA-val együttműködő General Motors szakemberei, köztük Pavlics és Sam Romano is, azonban úgy gondolták, az asztronautáknak mindenképpen szükségük lesz egy kocsira, mellyel sokkal nagyobb távolságokat tehetnek meg és több mindent fedezhetnek fel a Holdon, ha már egyszer oda érkeztek.

Hogy beleférjen a büdzsébe a terepjáró, origamiszerűen összehajtogatható, kicsi járművet alkottak, amely elfért a fennmaradó kis helyen is az űrhajó moduljában. De ahhoz, hogy elkezdődhessen a gyártás, előbb még meg kellett győzni a Marshall Űrrepülési Központ vezetőjét a jármű működőképességéről.

A mérnökök a holdjáró lekicsinyített másának vezetőülésébe beültették hát Pavlics kisfiának GI Joe-ját, és behajtottak vele egyenesen Wernher von Braun irodájába.

Von Braunt nem kellett sokáig győzködni, rögtön meglátta a lehetőséget a kocsiban és nemsokára el is kezdődött az előkészítés Santa Barbarában, ahol Pavlics, vezető mérnökként, négyszáz ember munkáját irányította a világ legdrágább terepjárójának elkészítése során. A végső változat három méter hosszú és két méter széles lett, tető és oldalak nélkül is kétszáz kilót nyomott és joystickkal lehetett vezérelni. Igazi különlegességét a speciális kerekek adták, melyek különlegesen erős, acélból és titániumból szőtt hálóból álltak. Sárhányót is kellett szerelni a kerekekre, hogy menet közben ne csapódjon fel a sok törmelék.

Az Apollo-15 küldetés során kocsizhattak ki vele először az asztronauták, a vezető ülésben Dave Scott, mellette Jim Irwin foglalt helyet. Ugyan a holdjáró maximum csak 13 km/órával tudott haladni, az űrhajósok számára ez is izgalmas, nyaktörő sebességnek tűnt, különösen, hogy a merev kerekek és az egyenetlen terep miatt úgy rázta őket a rover, mintha egy vadló hátán ültek volna. Így ragadt a járműre a bucking bronco, illetve a Moon buggy (Hold homokfutó) név.

A következő két Apollo-misszió során szintén vittek magukkal az űrhajósok két további holdjárót, melyek segítettek a kőzetek begyűjtésében és több tíz kilométert tettek meg összeségében. A kemény terep azonban kikezdte még a robosztus szerkezetet is és volt, hogy a leesett sárhányót egy műanyag térképpel kellett helyettesítenie az asztronautáknak. A járművek végül végleg leparkoltak és ott maradtak a Holdon.

A tervek szerint 2024-ben megvalósuló Artemis-küldetés során azonban az asztronauták előreláthatólag nem fognak autózni a Hold felszínén, hanem gyalogolnak majd, legalábbis az első leszállás után. A terv az, hogy a landolás után hat és fél napig az égitesten tartózkodó asztronauták négyszer fognak sétát tenni a Holdon, ez minden alkalommal hat órát vesz majd igénybe. Lindsay Aitchison, a NASA űrruháit tervező mérnök a Space-nek elmondta, egy-egy séta alatt nagyjából 16 kilométert tudnak majd megtenni az űrhajósok, de ez csak előzetes becslés, a mozgásukat ugyanis korlátozhatja az űrruha, melyet a gyakori mozgás miatt flexibilisebbre kell készíteni, mint az eddigi típusokat.

A másik hátráltató tényező, hogy a hetvenes évek küldetéseitől eltérően most az egyenlítői régió helyett a jóval hidegebb Déli-sarki területen fog leszállni a modul, mivel az itt található Shackleton-kráterben akár vízjeget is találhatnak a misszió tagjai. A kőzetgyűjtés megkönnyítésére azonban lesznek kéznél távirányítású holdjárók, melyek még az emberek előtt megérkeznek a Holdra, és ki tudja, lehet, hogy megismétlődik a történelem is és a NASA vezetése mégis küld az űrhajósok által vezetett kocsit is az Artemis tagjai számára.

A misszió későbbi szakasza alatt ez minden bizonnyal be fog következni, az első tervek már meg is születtek a leendő holdjárókról.

Hosszabb távon tartós berendezkedésre is alkalmas lakóépületeket is szeretne építeni az űrügynökség, ekkor pedig szükségessé válhat egy embereket szállító jármű is. Robin Mazánek, cseh dizájner terve szerint a leendő négykerekű a Cybertruckra hasonlítana, annak szögletes, kompakt formája egy jóval 21.századibb generációját jelentené a holdjáróknak.

Az erőteljes kerekek és a könnyű, karcsú kialakítás elég stabil meghajtást biztosíthatna sziklás terepen is, és lehetséges, hogy összehajtogatható formában is lehetne tárolni. A tervező azonban a műszaki specifikációkra nem tért ki a tervek megosztása során, mivel a holdjárót egyelőre nem hivatalos megrendelése tervezte, csak saját projektként. Amennyiben a NASA az Artemis-program későbbi szakaszában megkezdi az embereket szállító jármű tervezését, ez a dizájn biztosan új színt hozhatna a holdjárók kialakításába.

(Forrás: Múlt-kor, Fast Company, Yankodesign Fotó: Wikimedia Commons, Robin Mazanek)

Ez is érdekelhet:

Ezt a holdjárót küldi a NASA 2023-ban a Holdra vizet keresni A NASA véglegesítette, milyen legyen az új autonóm holdjárója és a gyártót is kiválasztotta a jármű legyártására.
A Tesla bemutatta a következő nagy dobását, a Cybertruckot A városi kisautók és a szupergyors sportkocsik után van már teljesen elektromos pickup is. Elon Musk tartotta magát korábbi ígéretéhez, miszerint a jármű formabontó külsejű lesz, és elképesztő műszaki paraméterekkel rendelkezik.
Így élhetnek majd a Holdon az Artemis-program űrhajósai Ha minden jól megy, a mostani generációk ugyanúgy összegyűlhetnek majd a televíziók és számítógépek képernyői előtt, hogy szemtanúi legyenek, ahogy a Holdon újra megjelennek az emberi lábnyomok, mint annak idején a '60-as években tették elődeink.