A Honda önvezető szállítójármű flottát tesztel Új-Mexikóban

2021 / 11 / 16 / Bobák Zsófia
A Honda önvezető szállítójármű flottát tesztel Új-Mexikóban
A kevéssé fantáziadús elnevezésű Autonomous Work Vehicle (AWV) példányai eddig sikeresen teljesítették a feladatukat a rögös és forró teszthelyszínen. A járművek önállóan végzik a szállítást a munkások helyett, akik így felszabadulhatnak a monoton feladatok elvégzése alól.

A Honda februárban kinevezett új vezetője, Toshihiro Mibe nyilatkozata szerint a cég az elkövetkező időkben egyre távolabb kerül majd a gyökereitől és olyan új technológiák irányába mozdul, amelyek eddig nem alkották a cég repertoárjának részét, ilyenek például a repülő taxik vagy a rakéták.

"Nem leszünk többé csak egy gépjárműipari vállalat"

- mondta Mibe az AutoNewsnak, azt is hozzátéve, hogy az új korszak azt is jelenti, hogy többször fognak partnereket keresni maguknak a projektek során, amire eddig ritkábban volt példa.

A cég Vision 2030 stratégiájának értelmében, ami még az előző vezérigazgató, Takahiro Hachigo vezetése alatt formálódott készre, a Honda is nagyobb figyelmet szentel a környezet védelmének és a biztonság kérdésének is, az újabb projektek között pedig a robotika és a mesterséges intelligencia fejlesztése is kiemelt szerepet kap. A cég által gyártott, szállításra alkalmas munkagépek (Autonomous Work Vehicle, AWV) is elektromos meghajtásúak és kiaknázzák a MI előnyeit is, mivel teljesen önállóan is képesek elnavigálni a terepen, bár emellett távoli irányítással is működtethetőek. A 2018-as CES-en bemutatott járműveket már abban az évben elkezdték tesztelni különböző helyszíneken, többek között egy kaliforniai mezőgazdasági iskola telepén és Coloradóban, ahol tűzoltók után vitték a sokszor akár 30 kilós felszereléseiket.

A járművek második generációs modelljeit tegnap mutatták be a nagyközönségnek, de a gépek valójában már használatban vannak egy ideje, mivel az elmúlt évben egy új-mexikói helyszínen vetették próba alá a teljesítményüket. A Black and Veatch építési vállalat most épülő, négy négyzetkilométeres kiterjedésű, 120 MW-os napelemfarmjának munkálatainál több AWV-t is alkalmaztak a panelek fuvarozására, ami jelentősen megkönnyítette a munkát a dolgozók számára, akik így más elfoglaltságaikra tudtak koncentrálni. A járművek GPS-es helymeghatározással kalkulálják ki a helyzetüket, radar és lidar segítségével kerülik el az ütközést az akadályokkal és kamerás felvételekkel küldik az információkat a kezelő számára. A járművek egyenként 400 kilogrammot tudnak szállítani és további 750 kilogrammot vontatni és akár 45 kilométert is megtehetnek egy feltöltéssel.

A Honda Autonomous Work Vehicle projektjének vezetője, Kenton Williams elmondta: a munkagépeket jelenleg elsősorban szállításra használják, de a teszt során azt is felmérik, hogy milyen más feladatokat lehetne megoldani a segítségükkel. A kísérlet alatt pontosabb rálátást kapnak a gépek teljesítményére és felhasználási módjaira, ezt a tudást pedig a jövőben a harmadik generációs AWV-k kialakításában kamatoztatják majd, amelyek végül már kereskedelmi forgalomba is megjelenhetnek.

(Fotó: Honda)

További cikkek a témában:

A Honda hamarosan újrahasznosítható rakéták és Holdon tevékenykedő robotavatárok gyártásába kezd Az autógyártó jövőbeli fejlesztései szó szerint elrugaszkodnak a Földtől: a következő cél az űr, de légitaxi szolgáltatás bevezetésére is készülnek a 2030-as években.
Hidrogénnel működő, önjáró utánfutók válthatják le a kamionokat a Hyundai szerint A Hyundai Trailer Drone-nak még vezetőfülkéje sincs, és egy e-Bogie nevű platformhoz kapcsolódva képes közlekedni.
A VW vezérigazgatója szerint az autóipar forradalmát nem az elektromos autók jelentik Herbert Diess szerint az elektromos autókra történő átállás relatíve könnyű lesz, de a forradalmat nem ez hozza el, hanem az önvezető technológia.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.