Múlt héten megírtuk mi is, hogy közel három évnyi, hivatali útvesztőkben történő bolyongást követően végre lekerült a titkosítás bizonyos kritikus adatokról, így biztossá vált, hogy egy 2014-ben a Csendes-óceánba csapódott meteor a csillagközi térből származik. Ezzel ez az objektum elhalászta az elsőséget az Oumuamua elől, amelyet eddig az első ilyen, emberek által azonosított égitestnek gondoltunk. A 2014-es meteorra Avi Loeb, a Harvard kutatója és Amir Siraj, a Harvard csillagászhallgatója bukkantak rá a NASA adatsorában. Siraj a felfedezés kapcsán elmondta azt is, hogy már elindultak bizonyos előkészületek, amelyek célja a meteor (vagy legalábbis a szilánkok) megtalálása lenne, mert bár a sikerre kicsi az esély, hihetetlen tudományos előrelépést jelenthetne a csillagközi térből érkezett anyagok tanulmányozása.

Nem az Oumuamua volt az első – 2014-ben belépett a Föld légkörébe egy, a csillagközi térből érkezett meteor, de a Pentagon titkolózása miatt ez csak most derült ki Úgy tudtuk eddig, hogy az Oumuamua volt az első olyan égitest, amit az emberiség érzékelt és a csillagközi térből érkezett. Most kiderült, hogy évekkel korábban már akadt egy hasonló objektum, csak ez be is csapódott a Földbe, és az anyaga most is ott van az óceán mélyén. A tudományos munkát eddig hátráltatta az amerikai kormány titkolózása.

Amennyiben a kedves olvasónak pedig ismerős a másik kutató, Avi Loeb neve, az sem véletlen. Loeb volt az, aki az Oumuamua kapcsán arra célzott, hogy az egy idegen civilizáció szondája, akár egy napvitorlás is lehet. Azóta az Oumuamua ugyan nyert egy némileg földhözragadtabb (már ha ez a jelző nem oximoron egy égitest kapcsán) magyarázatot, Loeb viszont most arról írt röviden egy esszében, ami a The Debrief-en jelent meg, hogy a 2014-es meteor kapcsán sem lehet az idegen technológiát kizárni.

Loeb egyébként egy egész könyvet írt az Oumuamua lehetséges idegen eredetéről (ez magyarul is megjelent), illletve pontosabban arról, hogy miként áll az emberiség, a tudóstársadalmat is beleértve az idegen civilizációk utáni kutatáshoz, valamint a fejlett földönkívüli értelem létezéséhez úgy általában. Az esszében röviden előkerülnek ezek a gondolatok is, de emellett két fontosabb mondandó is akad: az első a csillagközi térből származó, kisebb, a Földet is elérő objektumokkal kapcsolatos. Loeb szerint (ahogy ez történt a 2014-es CNEOS-2014-01-08 esetén is) ezeket a sebességük alapján könnyű beazonosítani, és mindent meg kell tenni a felkutatásuk érdekében, mivel ezek a missziók jelentős tudományos eredményt hozhatnak, és közben a töredékébe kerülnek, mintha egy ilyen égitestet az űrben próbálnánk utolérni, mint tettük például az OSIRIS-REx küldetéssel, ami a Bennu-ról (ez egy Naprendszeren belül aszteroida) szerzett mintát. Ami a mostani konkrét meteort illeti – Loeb szerint ennek megtalálása sem kizárt: az objektum Pápua Új-Guinea környékén csapódott a vízbe, és az óceán itt néhány kilométer mély, miközben a szilánkok olyan 10 km-es környéken szóródhattak szét. Ennek ellenére a szilánkok feltárása megvalósítható, és Loeb állítása szerint épp ezt a missziót tervezik jelenleg is.

Az esszé a legizgalmasabb kérdéssel zárul: azzal, hogy a meteor összetétele alapján elképzelhető-e olyan konklúzió, hogy ez kétségtelenül mesterséges termék. Sőt a legjobb az lenne, ha valamilyen technológia eszköz élte volna túl a becsapódást. Loeb végül Einstein egy levélrészletével zárja az esszét. A levelet Einstein 14 hónappal a halála előtt írta David Bohmnak, és az idézet így szól:

„Ha Isten teremtette a világot, akkor az ő elsődleges célja nem az volt, hogy megkönnyítse számunkra annak megértését.”

Loeb pedig ehhez képest a következőn tűnődik írásának a zárómondatában:

„Kíváncsi vagyok, vajon a pápua-új-guineai expedíciónk után felválthatjuk-e az „Isten” szót Einstein mondatában a „fejlett tudományos civilizáció” kifejezéssel.”

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: wikimedia commons/Austin Houser)