A különös, nehezen bekategorizálható égitestről már korábban is írtunk az alábbi cikkünkben, de itt egy gyors összefoglaló: Az Oumuamuát 2017. október 19-én vették észre a Hawaii Egyetem Pan-StaRRS1 teleszkópjával. Az Oumuamua egyébként hawaii szó, és nagyjából azt jelenti, hogy felfedező. Az objektum a csillagrendszerünket 2019 januárjában hagyta el.
Az Oumuamua mind az alakja, mind a viselkedése miatt vált érdekessé (már persze azon a tényen kívül, hogy ez volt az első olyan megfigyelt tárgy, amely a naprendszeren kívülről érkezett), ami azt jelenti, hogy az objektum se aszteroidára, se üstökösre nem hasonlított. Az ismeretlen test példának okáért szivar alakú, ami 1:10-hez szélesség-hossz arányt jelent, míg az eddig megfigyelt aszteroidák és üstökösök esetén ez az arány legfeljebb 1:3-hoz volt. A másik különös tényező, hogy a nap melege fel szokta szabadítani az üstökösből a gázokat, és az így létrejövő gázkilökődéstől „nő” az üstökösnek csóvája. Ilyesmi ezúttal azonban nem történt. Ugyanakkor az Oumuamua gyorsulni is kezdett, ami pedig épp üstökösre valló tulajdonság, amit az említett gázkilökődés szokott okozni.
2018-ban aztán a Harvard Smithsonian Center for Astrophysics kutatói egy tanulmányban felvetették annak a lehetőségét, hogy az Oumuamua egy idegen civilizáció terméke. Érvelésük szerint elképzelhető, hogy az Oumuamua egy napvitorlás (light sail). Arra is rámutatnak, hogy hasonló elven működő hajók már a Földön is léteznek. A technológia lényege, hogy a gyorsulást a Nap (vagy bármely egyéb fényforrás) sugárnyomásával érik el. A napvitorlás egyébként egyelőre kísérleti fázisban van. Loeb professzor ennek a tanulmánynak volt az egyik szerzője. Egyébként a tanulmány felvetései ellen többen is meggyőzően érveltek, erről részletesebben a fent linkelt cikkben lehet olvasni.
Loeb professzor tehát a január 26-án megjelenő könyvben hosszabban fejti ki azon álláspontját, mely szerint az említett objektum idegen civilizációs termék. A kiadó közleménye szerint a professzor körvonalazza ellentmondásos elméletét a könyvben, egyben kifejti, hogy az milyen alapvető hatásokkal járna a tudományra, a vallásra, valamint fajunk és bolygónk jövőjére nézvést. Loeb professzort egyébként az sem védte meg a kiélezett kritikától, hogy a Harvardon tanít: amellett hogy többen is darabokra szedték az elméletét, személyében is többen kritizálták. Ám a professzor szerint a munkája nem puszta fantáziálgatás, hanem a rendelkezésre álló adatokból jutott el egy bizonyítékokkal alátámasztott konklúzióra, aminek lényege, hogy bármi is legyen ez a tárgy, nem úgy viselkedik, mint egy tipikus aszteroida vagy üstökös. A professzor hozzátette azt is, hogy amint valaki egyértelmű bizonyítékkal áll elő arról, hogy az Oumuamua természetes eredetű, azt tudomásul veszi, és tovább lép. Loeb nézeteit egyébként nem csak a SETI-kutatók többsége nem osztja, de az a kanadai csillagász sem, aki az objektumot felfedezte – Robert Weryk szerint Loeb elmélete vad spekuláció, és az általuk begyűjtött adatok alapján nem igaz.
Hozzá kell tenni azt is, hogy a 2019-ben felfedezett Borisov üstökös szintén a naprendszeren kívülről érkezett, ám minden paraméterét tekintve megfelel egy üstökösnek – amivel csak aláhúzza az Oumuamua körüli bizonytalanságot. Bármi is legyen ugyanakkor az igazság, Loeb professzor könyve mindenképp izgalmasnak ígérkezik, ha másért nem, hát azért, hogy ismét a diskuruzus középpontjába emeli a 2017-es, rejtélyes csillagközi látógatót.