Így fest a Mars belső szerkezete valójában

2021 / 07 / 27 / Justin Viktor
Így fest a Mars belső szerkezete valójában
A NASA InSight űrszondája olyan marsrengéseket észlelt, melyek segítettek feltérképezni a bolygó belső szerkezetét, a mag méretét és állagát, a köpeny anyagát és a kéreg vastagságát.

Szeizmométer a Marson

Az InSight szonda 2018-ban szállt le a vörös bolygóra, hogy geológiai kutatásokat végezzen, és azóta a műszereivel összesen 733 alkalommal rögzített rengéseket. A rengések által generált rezgéshullámok sokat elárulnak a bolygó belső szerkezetéről, mivel minden közeg, amin áthaladnak módosítja az erejüket és a sebességüket. A Marsról frissen megszerzett tudás hozzájárulhat az összes sziklás bolygó - köztük a Föld - kialakulásának megértéséhez is.

Mielőtt a NASA InSight geológiai robot-szondája 2018-ban megérkezett volna a Marsra, az ott leszállt roverek és keringő-egységek csupán a bolygó felszínét vizsgálták.

Az InSight szeizmométere változtatott a dolgokon, és most először tárt fel részleteket a bolygó mélyen húzódó rétegeiről, a belsejéről is.

A szeizmométer adatai először igazolták kétségtelenül azt a tényt, hogy a Mars magja olvadt  anyagból áll. A Földnek például csupán a külső magja van olvadt állapotban, míg belső magja szilárd, a tudósok egyelőre még további adatokat várnak az InSight szondától annak eldöntéséhez, hogy vajon a Marsra is igaz lehet-e ugyanez. 

"Amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt először kezdtük összeállítani a küldetés koncepcióját, a mostanra összegyűlt információ volt az, aminek megszerzésében reménykedtünk. Ez jelenti az elmúlt évtized minden munkájának és aggodalmának a csúcspontját" - mondta el Bruce Banerdt, az InSight vezető kutatója, a NASA dél-kaliforniai Jet Propulsion Laboratory munkatársa.

SEIS

Az InSight szeizmométere, a Seismic Experiment for Interior Structure (SEIS) a 733 különféle marsrengésből 35 olyat rögzített, melyek mindegyike a Richter-skála szerinti 3,0 és 4,0 erősségű volt, és a Science tudományos folyóiratban megjelent három tanulmány alapját szolgáltatta. Az ultranagy-érzékenységű szeizmométer lehetővé tette a tudósok számára, hogy több száz vagy ezer kilométer távolságban is érzékeljék a szeizmikus eseményeket.

A Földhöz hasonlóan keletkezése során a Mars is felmelegedett, amikor a Nap körül keringő porból és nagyobb meteorit- anyagcsomókból kialakult a korai naprendszerben. Az első tízmillió évben a bolygó szerkezete három különböző rétegre - a kéregre, a köpenyre és a magra - tagolódott, egy differenciálódásnak nevezett folyamatban. Az InSight küldetésének része volt e három réteg mélységének, méretének és felépítésének kiderítése.

Az InSight adatainak elemzése során a következőkre derült fény:

  • A kéreg a vártnál vékonyabb, és két vagy akár három alrétege is lehet. Két alréteg esetében 20 kilométer körüli, három esetében pedig 37 kilométer körüli mélységig húzódik.
  • Alatta található a köpeny, amely 1560 kilométeres kiterjedésű a felszín alatt.
  • A Mars szívében található a mag, amelynek sugara 1830 kilométer. A mag legbelső geológiai rétege 3661 kilométer átmérőjű. Főképp vasból és nikkelből áll és nagy arányban tartalmaz könnyebb elemeket is, ként, oxigént, szenet, és hidrogént.
  • A mag mérete és állapota arra utal, hogy a Föld előtt keletkezhetett néhány millió évvel, amikor még a Napunk nem alakult ki teljesen.

Az olvadt mag méretének megerősítése különösen izgalmas volt a csapat számára. "Ez a kutatás egyszeri esély az életben. A tudósoknak több száz évbe tellett a Föld magjának felmérése, az Apollo-küldetések után 40 évbe telt, mire megmérhettük a Hold magjának méreteit. Az InSight-nak mindössze két év kellett a Mars magjának megmérésére” - mondta el Simon Stähler a kutatás vezető szerzője, az ETH Zürich svájci kutatóegyetemről.

A Földdel ellentétben a Marsnak nincsenek tektonikus lemezei, a héj inkább egy óriási lemezre hasonlít, viszont a marsi kéregben továbbra is folyamatosan keletkeznek kőzettörések a bolygó enyhe zsugorodása és hűlése által okozott feszültségek következtében.

Az egyik nagy meglepetést okozó felfedezés az volt, hogy az InSight összes jelentősebb rengése egyetlen területről, a Cerberus Fossae-ról származik, ami olyan vulkanikusan aktív régió, ahol a láva az elmúlt néhány millió évben ömlött ki. A keringőegységek ráadásul olyan sziklák nyomát is észlelték, melyek a meredek lejtőkön gördülhettek le, miután a marsrengések kimozdították őket a helyükről.

(Forrás: NASA Kép: NASA)

Ez is érdekelhet:

Történelmi rotorzümmögés: meghallgatható a NASA Ingenuity Mars-helikopterének hangja A 21. század végre kezdi megmutatni, hogy képes mindarra, amit a legendás scifi írók gondoltak róla, a padlógázzal kettesbe visszakapcsoló űrkorszak aláfestő zenéjének pedig az Ingenuity negyedik repülésének rotorhangját ajánljuk, ahogy felfedező útra indul a Marson.

A CIA, a médium és az egymillió éves marsi civilizáció utáni nyomozás A hidegháborús CIA egy egymillió évvel ezelőtti marsi civilizáció után indított nyomozást, egy médium bevonásával.

Az angolok után a NASA is a nukleáris űrhajó-meghajtásra szavaz a Mars-utazáshoz Újra kezdenek előtérbe kerülni az atommeghajtású űrhajók, a NASA ugyanakkor az elmúlt években elhanyagolta a területet, és most változtatni kíván ezen.


 


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
1111 napot töltött az űrben egy orosz űrhajós, de egy rekordot még így sem döntött meg
1111 napot töltött az űrben egy orosz űrhajós, de egy rekordot még így sem döntött meg
Oleg Kononyenko szeptember 23-án tért vissza a Földre, miután több mint egy évig tartózkodott egyhuzamban a Nemzetközi Űrállomáson.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.