Így lehet megmenteni egy elázott mobilt
2021 / 02 / 02 / Pőcze Balázs
Így lehet megmenteni egy elázott mobilt
Ugyan egyre több mobilt árulnak csepp- vagy vízállóként, de ettől nem köt ki kevesebb készülék a vécékben, medencékben, kádakban vagy tavakban. Nem árt, ha tudjuk, hogy a káromkodás után mi a következő legfontosabb teendőnk, ha a telefonunkat víz éri.

Az első, amit a szitkozódás után érdemes azonnal megtennünk, hogy kiemeljük a telefont a vízből. Hajszárítóért vagy a sütőhöz szaladni viszont nem csak felesleges, még káros is: a Wired cikke kiemeli, hogy a hő nagyobb veszélyt jelenthet, mint a beszivárgó folyadék. Második lépésben minél gyorsabban kapcsoljuk ki a telefont - ne kezdjünk el üzenetet írni a barátainknak, hogy egy ideig nem leszünk elérhetőek, mert minden bekapcsolva töltött másodperccel csak növeljük a zárlat esélyét. Ezután vegyük le a tokot, illetve, ha szerencsénk van, és cserélhető az akkumulátor, azt is távolítsuk el. Törölgessük meg óvatosan a telefont, lehetőleg úgy, hogy a csatlakozókba, amikből a modern telefonokon egyre kevesebb van, ne segítsük beljebb a vizet. Ha a képernyőn lévő kisebb-nagyobb repedésekbe is jutott a nedvességből, érdemes sűrített levegővel, vagy jobb híján a szánkkal óvatosan kifújni onnan a vízcseppeket.

Most jön a rizs,

illetve most jönne a rizs, legalábbis a mobilos folklór szerint: sokáig tartotta magát az a tévhit, hogy a legjobb, amit elázott kedvencünkkel tehetünk, hogy behelyezzük egy-két napra egy zacskó rizsbe. Ezzel a megközelítéssel két probléma van, egyrészt, hogy nem a rizs a leghatékonyabb nedvszívó anyag, másrészt, hogy a rizsszemek megduzzadnak és képlékenyebbek lesznek, így lehet, hogy végül azok költöznek be a csatlakozókba. Ha mégis csak rizs volna kéznél, akkor csavarjuk egy papír törlőkendőbe a mobilunkat, mielőtt betennénk a zacskóba.

A cipősdobozokban található szilikagél tasakok ugyanazt tudják, mint a rizs, csak jobban és biztonságosabban. Kezdjük el félretenni ezeket, és egy légmentesen záró befőttesüvegbe gyűjtsünk össze, amennyit tudunk - azért kell így tárolni a kis zacskókat, hogy ne a levegő páráját kezdjék el megkötni. Ha egyszer megtörténne a baj, akkor ilyen közegben sokkal hatékonyabban szabadíthatjuk meg a telefont a nedvességtől, a Wired által is javasolt egy-két nap alatt.

Mi van, ha vízálló a telefonom?

Az, hogy egy készülék vízálló, nem jelenti azt, hogy minden fürdést kibír, illetve, hogy a gyártó jótállása érvényes marad, ha mégis károsodna a mobil. Decemberben mi is beszámoltunk arról, hogy Olaszországban megbüntették az Apple-t, mert félrevezetően kommunikált az iPhone-ok ilyen képességeiről. A cég honlapján akkor az állt, hogy az iPhone 12 hatméteres mélységig és fél óráig vízálló, a tavalyi 11 két méteren, míg az XR egy méteren tart ki ugyaneddig. Az oldal alján olvasható, tízsoros (!) apró betűs szöveg végén viszont azt írják: "A folyadékok okozta károkra a jótállás nem érvényes." Valószínűleg más gyártóknál sem lenne könnyebb dolgunk, ha ilyen problémákkal küzdenénk: a Samsung Galaxy S20 termékoldalán is az áll, hogy "a medencében vagy tengerparton történő használat nem ajánlott."

Fürdés előtt köpönyeg

Szilikatasakok ide vagy oda, nagyobb értékű telefonokra érdemes lehet biztosítást kötni. A nagy magyar mobilszolgáltatók weboldalai alapján a Telekomnál, a Telenornál és a Vodafone-nál is lehet olyan csomagot választani, amely a hirtelen vízkár vagy a párosodás okozta problémák esetén is fizet.

(Fotó: Pixabay)

További cikkek a témában:

Milyen gyakran érdemes újraindítani a telefonunkat? Egyáltalán, érdemes-e néha kikapcsolni a telefonunkat, vagy semmi baja nem lesz tőle, ha éveken keresztül folyamatosan működik?

Tönkreteszi-e a telefont, ha nem a megfelelő töltővel töltjük? A Samsung legújabb telefonja, a Galaxy S21 az iPhone 12-höz hasonlóan már töltő nélkül érkezik, így jó tudni, hogy mivel érdemes tölteni és mivel nem a telefonunkat.

Négy évig garantáltan használható a környezettudatos okostelefon Az okostelefonok gyártása, illetve a belőlük keletkező hulladék óriási teher a bolygónak: a készülék ökológiai lábnyoma alapból sem elhanyagolható, az előállításához szükséges alapanyagok és energia mennyisége pedig még tovább rontja a helyzetet.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.