Míg a pop és az elektronikus zene viszonylag könnyen meghódíthatta az online platformokat, például a YouTube-ot, más műfajokat, mint a jazz továbbra is szorosabban kapcsolódik az élő előadáshoz, képviselői pedig a közösségi médiát és az online videókat elsősorban reklámozásra, és nem fellépésre használják. A dél-afrikai származású énekes, trombitaművész, valamint zenei rendező, Mandisi Dyantyis hazájában elsőként próbálta ki a virtuális koncertet, miután lemondták előadását a fokvárosi Nemzetközi Jazz Fesztiválon. (Helyette a zenekar március huszonhatodikán élőben közvetítette a fesztiválra szánt show-t.) De ez még a lezárások előtt volt, amikor a zenészek még csoportosan összegyűlhettek egy általuk választott stúdióban vágy másmilyen zenélésre alkalmas, zárt helyiségben, ahol megfelelő felvevőkészülék és stabil internet-kapcsolat állt rendelkezésükre. Csupa olyasmi, amit a többség egyébként nélkülöz otthonában. A szigorítások óta azonban számos dél-afrikai jazz-zenész újszerű módon kezdte meg kihasználni az online platformokat.

Zártkörű előadások

Shane Cooper, basszusgitáros és elektronikus zenei producer "Card on Spokes" álnévvel lépett fel, és elindította saját "Quarantine Collab" nevű formációját a YouTube-on. Munkájának köszönhetően Cooper-nek van saját, felszerelt otthoni stúdiója, ahol előállíthatja, rögzítheti és szerkesztheti zenéjét, majd publikálhatja az elérhető virtuális platformokon. A "Quarantine Collab" keretében Cooper olyan zenészekkel működik együtt, mint a botswanai zeneszerző és zongoraművész Bokani Dyer, illetve tehetséges táncosokkal, akiket a közösségi média segítségével interjúztatott. Cooper arra kéri munkatársait, hogy küldjenek neki valami kreatív anyagot (bármi jöhet, szöveg, vagy akár dallam), amelyre válaszul aztán ő is alkot valamit. Ezután elküldi a zenét az együttműködőnek, aki elvégzi a végső simításokat, mielőtt megszületik a végső, egyperces videó, amit YouTube-on és Instagramon egyaránt közzétesznek. A kollabok létrejöttét többnyire okostelefonok teszik lehetővé.

Egy másik jazz zenész, aki szintén a digitális platformok felé fordult, Nduduzo Makhathini, életében először virtuális albumként indította el a Modes of Communication: Letters from Underworld című albumát, a Blue Note Records gondozásában. Makhathini esetében a vesztegzár elrendelése egybeesett az Európában és az Egyesült Államokban tervezett turnéja idejével, így a rendezvények a közösségi média, amelyet korábban „alternatív” terjesztési térnek tartott, gyorsan központi szerephez jutott. Makhathini azonban nemcsak koncertekre használja azt, hanem valós idejű, szakmai videobeszélgetéseket is folytat meghívott vendégeivel, többek között Shabaka Hutchings brit szaxofonistával. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, ugyanis az egyik eszmecsere után egyszerre több mint százan bekövették Makhathini Instagram-fiókját, míg Facebook-videója több mint hétezer megtekintést kapott.

Akárcsak zenésztársai, Makhatini is lassacskán megértette, hogy az online fellépések nyilvánvaló előnye, hogy sok esetben így jóval szélesebb közönséget elérhet mint egy hagyományos fellépéssel.

Az előadóművészek problémája azonban gazdasági szempontból is sürgető.

Nincsenek könnyű helyzetben

Bár a fenti példákból egyértelműen látszik a zenészek próbálkozása, a jazz műfaját online térbe ültetni (és megélni belőle) ettől függetlenül nem könnyű. Az ingyenes online tartalmak és a zenei előfizetési szolgáltatások (Spotify, Apple Music) korában, és az általuk fizetett minimális jogdíjak miatt (legalábbis azok számára, akik nem érik el legalább az egymilliós meghallgatást), az afrikai művészek többnyire reklámozásra, nem pedig jövedelemszerzésre használják az online platformokat.

A megszorítások azonban drasztikusan megváltoztathatják a jazz-világát, és megfelelő technológia hiányában sok tehetséges ember örökre eltűnhet a térképről.

Ezért nagy nyomás nehezedik rájuk gyors alkalmazkodás miatt. Néhányan esetleg az online oktatás felé fordulhatnak, de mindenképp tartalmat kell generálniuk, meg kell tanulniuk filmezni és szerkeszteni, aztán megtalálni a megfelelő terjesztési platformokat, valamint a fizetőképes pártfogókat. Bár néhány ígéretes lehetőség, például virtuális jazz klubok létrehozása már tervben van, a profi kivitelezés időbe telik. Pedig a mondás, miszerint az idő pénz, talán sosem volt még aktuálisabb. A művészek támogatásának legjobb módja az albumok digitális vásárlása. A streaming ugyan nem fizet sokat, de az is több mint a semmi. Készíthetünk lejátszási listákat kedvenceinktől, és még ha nem is naponta, de gyakran lejátszhatjuk. Vagy ott vannak a zenei szolgáltatások fix előfizetői, akik után az előadók szintén kapnak valamennyi jogdíjat, ha pedig valaki szimpatikus számukra, és gyakran rákeresnek, az algoritmus előrébb sorolja őket a találati listákon. Makhathini egyetért Wynton Marsalis trombitással, aki egyszer azt mondta:

"A művész halála az alkotás befejezése."

Az elmúlt időszak statisztikái alapján ezekben a napokban a művészek többsége innovatívabb mint korábban. A kérdés csupán az, mennyi ideig támogatják őket anyagilag?

(Fotó: Getty Images Hungary)