Így rejthetünk el kényes tartalmú fotókat és videókat a Google Fotókban

2021 / 07 / 14 / Perei Dóra
Így rejthetünk el kényes tartalmú fotókat és videókat a Google Fotókban
A zárolt mappába helyezett elemek ezután nem látszódnak majd sem a Google Fotók alkalmazásnak a fotókat megjelenítő területén, sem az emlékek között, sem pedig a keresésekben és az albumokban, illetve nem lesznek elérhetőek az eszközön lévő többi olyan alkalmazásban sem, amely hozzáfér fotókhoz és videókhoz.

Mielőtt rátértnénk a lényegre, fontos információ, hogy ez a lehetőség csak Pixel 3 és újabb eszközökön áll rendelkezésre, illetve ha valakinek megadjuk/megadtuk okostelefonunk képernyőzárát, akkor az a személy a zárolt mappát is bármikor elérheti.

Állítsunk be zárolt mappát

Először is nyissuk meg a Google Fotók alkalmazást, keressük meg a "Könyvtár", azon belül a "Segédprogramok", majd a "Zárolt mappa" fület. Kattintsunk a "A Zárolt mappa beállítása" elemre. Ezután megjelenik előttünk egy útmutató, amivel feloldhatjuk az eszköz zárolását. Ha üres a mappa, akkor az „Itt még nincs semmi” felirattal találkozhatunk. Amennyiben pedig még nem állítottunk be képernyőzárat a Pixel készüléken, először ezt kell megtennünk, és csak utána használhatjuk a zárolt mappát. A képernyőzár beállításához itt kaphatunk segítséget.

Így menthetünk közvetlenül a Pixel kamerájáról a zárolt mappába

Nyissuk meg a Pixel kamera alkalmazását, majd koppintsunk a jobb felső sarokban a "Fotógaléria", ezen belül a "Zárolt mappa" opcióra. Ha úgy készítünk fotókat, hogy előtte bekapcsoljuk a zárolt mappát, akkor az alkalmazás automatikusan a zárolt mappába menti őket.

Fotók és videók áthelyezése a zárolt mappába

Elöljáróban szintén fontos információ, hogy a fájlok felhőbeli biztonsági másolatait a rendszer törli. Válasszuk ki azokat a fotókat és videókat, amelyeket a zárolt mappában szeretnénk tárolni. Koppintsunk a jobb felső sarok "Továbbiak", "Több", majd "Áthelyezés a zárolt mappába" lehetőségre. Nyomjunk rá az "Áthelyezés" gombra. Ha a lomtárba helyezett fotókat és videókat szeretnénk áthelyezni a zárolt mappába, akkor először állítsuk vissza azokat a lombtárból.

Nem mindegy, hogy archivált vagy zárolt

Elsőre könnyű összetéveszteni, de amíg az archivált elemek továbbra is láthatók lesznek, ha a Google Fotókban keresünk, addig a zárolt mappa elrejti, és az eszköz képernyőzárával védi azokat.

Mit lehet, és mit nem lehet tenni a zárolt mappa elemeivel?

Áthelyezhetőek a zárolt mappán kívülre, vagy végleg törölhetőek. Az alábbi dolgokat azonban nem tehetjük meg velük, különben könnyen láthatóvá válhatnak mások számára: nem adhatjuk hozzá az elemeket sem albumokhoz, sem kinyomtatandó fotóalbumokhoz; nem készíthetünk biztonsági másolatot; nem szerkeszthetjük a fájlokat; nem oszthatjuk meg más alkalmazásokkal, például az Instagrammal vagy a Facebookkal, és lomtárba sem tehetjük azokat.
Nem nézhetjük meg az olyan fotókat és videókat, amelyet a telefon nem tud az eredeti formátumában vagy felbontásában megjeleníteni.

Végezetül érdemes tudni, hogy a zárolt mappába áthelyezett fotókat és videókat a rendszer eltávolítja a meglévő emlékekből és fotónyomat-megrendelésekből. Nem jelennek meg ezenkívül a Google okoskijelzőin, például a Nest Hubon és a Chromecaston. Legfőképp pedig legyünk türelemmel, mert akár hatvan percbe is telhet, mire a beállítás élesedik az áthelyezés után.

(Forrás: Gizmodo, fotó: Unsplash/Daniel_Romero)

További cikkek a témában:

Bőrbetegség-felismerés, hologramfülke, Apple Watch kihívó - ezeken dolgozik a Google Összegyűjtöttük az éves fejlesztői konferenciájuk legfontosabb bejelentéseit.

Egy új alkalmazás felismerhetetlenné teszi a képeinket - de csak az arcfelismerő szoftverek számára A 21. század egyik nagy kérdése, hogy mit kezdjünk az arcfelismerő szoftverekkel, és bár a technológia nyilvánvalóan legalább annyi jó dologra is használható, mint rosszra, érthető, ha az emberek nem szeretnék, hogy egy adatbázisban egyszer csak megjelenjenek a Facebookra feltöltött profilképeik anélkül, hogy erre engedélyt kérnének tőlük, vagy akár csak értesítenék őket.

Mit csináljunk, ha elfogyott a hely a mobilunkon? Van jobb megoldás a képek törölgetésénél.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.