Iránban betiltották a bitcoin bányászatát
2021 / 05 / 27 / Bobák Zsófia
Iránban betiltották a bitcoin bányászatát
Az ország elnöke, Hassan Rouhani szerdán jelentette be, hogy azonnali hatállyal betiltják a kriptovaluta bányászatát, a tiltás előreláthatólag szeptember 22-ig lesz érvényben.

Az elmúlt időszakban a kriptovaluták bányászatának, vagyis a tranzakciókat validáló és a blokklánc technológiát fenntartó komplex számítási folyamatoknak környezetszennyező aspektusa miatt több olyan esemény is történt, amely negatív hatással volt a kriptovaluták piacára vagy a kriptobányászok életére. Egyrészt a Tesla bejelentette, hogy többé nem fogad el bitcoint a termékeik ellenértékeként, másrészt Kínában már korábban korlátozták a bányászatot is, a Belső-Mongóliában található hatalmas bányászati központot például már áprilisban leállították és a South China Morning Post beszámolója szerint a kormány által kiadott hivatalos bejelentés alapján arra lehet számítani, hogy még szigorúbb intézkedések jönnek a közeljövőben.

Irán Kínához képest jelentősen elmarad a globális bányászati tevékenységek arányában, míg utóbbi nagyjából 69%-át adja a világ összes bitcoin bányászatának, addig Irán mindössze 3,4%-át - írja a Bloomberg (az Elliptic elemzőcég szerint ez idén 4,5% volt). Azonban ez is elég ahhoz, hogy időnként áramkimaradások történjenek Teheránban és más nagyobb városokban, amelyek megnehezítik a helyiek életét.

Erre hivatkozva az ország elnöke, Hassan Rouhani szerdán bejelentette, hogy leállíttattja az összes bányát, illetve illegálissá nyilvánítja a bányászatot szeptember 22-ig.

Az országban ötven engedéllyel rendelkező központ található, melyek összesen 209 megawatt energiát fogyasztanak, de emellett sok kisebb, feketén működő bányát is üzemeltetnek. Kérdés, hogy ha az energiafogyasztás nagyobb részét, az iráni kormány elmondása szerint 85%-át ezek a bányák generálják, akkor mekkora hatása lesz a tiltásnak, de egyelőre, a nyár folyamán, az új szabály előreláthatólag érvényben marad.

(Fotó: Pixabay)

További cikkek a témában:

Kizöldül vagy elsorvad a bitcoin? A Bitcoin értéke nagyot zuhant az elmúlt napokban, de Elon Musk egy újabb tweet üzenetével egy lehetséges menekülőutat villantott fel: a „zöld bitcoint” – nem kizárt azonban, hogy a környezetbarát bitcoin éppen ezen valuta alapelvei miatt dől majd dugába.
Magyarországon állítanak szobrot először a Bitcoin titokzatos feltalálójának Na de hogy lehet szobrot állítani valakinek, akiről senki sem tud semmit? A cikkünkből kiderül.
Kelet-Európában is egyre nagyobb az érdeklődés a Bitcoin iránt, de még kevesen ruháznak be kriptovalutára A statisztikák azt mutatják, hogy Oroszország és Ukrajna tölti be a régióban a vezető szerepet a kriptopénz adaptációjában, a Rakétán végzett házi felmérésünk szerint nálunk még kevesen szálltak be a kriptobizniszbe, a legtöbben nem is tervezik a Bitcoin vásárlást.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.