Itt a megoldás, amivel okostelefonról irányítható a Vénusz légycsapója

2021 / 05 / 22 / Perei Dóra
Itt a megoldás, amivel okostelefonról irányítható a Vénusz légycsapója
A The Engineer cikke áttörésnek nevezi a szingapúri Nanyang Tudományegyetem (NTU) kutatóinak fejlesztését, amely lehetővé tette a kommunikációt köztük és egy Vénusz légycsapója között. A módszerben új robotikai és mezőgazdasági potenciált is látnak.

A projekt kezdeti fázisában a kutatók elektródát helyeztek a húsevő növényre, ami lehetővé tette a kétirányú kommunikáció létrejöttét: az elektromos jelek segítségével lekövethették, hogy miként reagál a növény a környezetére, sőt utasították is leveleinek összezárására. A fejlesztők azt remélik, hogy találmányuk előfutára lehet a növényi alapú robotoknak, vagy mondjuk általa maximalizálható lehet a terméshozam. Chen Xiaodong kutatásvezető szerint világszerte veszélyben az élelmiszerbiztonság, a növények elektromos jelzéseinek lekövetésével azonban remélhetőleg sikerül felismerni bizonyos rendellenességeket. Hozzátette: módszerükkel a gazdálkodók már a növénybetegségek megjelenése előtt felismerhetik azokat, és így a termés is megmenekülhet.

A csapat (hidrogél segítségével) egy olyan, mindössze hárommilliméteres kommunikációs eszközt ragasztott a növényre, amire aztán okostelefonról küldhetnek utasításokat, például, hogy keltsen elektromos impulzusokat: a növény pedig 1,3 másodpercen belül összezárja a leveleit. A dolog továbbá akkor is működött, amikor a levelet levágták, és egy robotkarra csatlakoztatták:

az applikációból indított utasításra összezáródott, és felemelt egy drótdarabot.

Hogy a jövőben további módosításokat végezhessenek eszközükön, az NTU más szingapúri tudományos műhelyek segítségét kérte. A segítség pedig nem sokáig váratott magára, így most már ott tartanak, hogy termogél használatával több nagyobb méretű növénnyel is képesek 'szóba elegyedni'. Loh Xian Jun, az egyetemmel együttműködő Szingapúri Tudományügynökség Anyagkutatási és Mérnöki Intézetének igazgatója mérföldkőként tekint lépésükre a növények elektrofiziológiáját illetően, ami új távlatokat nyit a növényi alapú technológiák terén.

(Fotó: Pixabay)

További cikkek a témában:

Tomboló biodiverzitás és ultramodern építészet Szöul belvárosának hatalmas botanikus kertjében A botanikus kertek általában a városokon kívül vagy azok szélein találhatóak, legalábbis Magyarországon, olyan természeti oázisokként, ami a modern nagyvárosokból már hely hiányában kiszorult. Legalábbis eddig.

Óránként százezer gyomot tép ki a földből egy mezőgazdasági robot Egy személy átlagosan egy hektárnyi földet képes kigyomlálni naponta. A Carbon Robotics legújabb fejlesztése akár húszat is.

A drónok már a termőföldek felett dolgoznak, és ez még csak a kezdet A drónok sok mindenben segíthetnek a gazdálkodóknak a termőföldeken például gyorsan követhetik az áradások terjedését, a jégeső okozta károkat vagy akár a növénytakaró egészségéről is nyújthatnak információt.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.