Az RDE, mint elképzelés a Michigani Egyetemen merült fel először az ötvenes években, és arra az alapelképzelésre épül, hogy a hagyományos belsőégésű motorokhoz képest nem elégetik az üzemanyagot, hanem felrobbantják méghozzá egy kör alakú kamrában, ahol a robbanás lökéshulláma végigszáguld, így biztosítva a hajtóerőt, miközben újabb robbanást indít be – vagyis a folyamat önfenntartó, amíg az üzemanyag el nem fogy. Az elképzelés előnye, hogy jóval kevesebb üzemanyagból (körülbelül 25 százalékos megtakarításról beszélünk) jóval több tolóerő sajtolható ki, a hátránya pedig, hogy a robbanás az égéshez képest sokkal nehezebben kontrollálható folyamat. A koncepció emlékeztet az impulzus detonációs motorra is (pulse detonation engine/PDE), de annyiban jobb ennél, hogy ez utóbbiban minden robbanás előtt meg kell tisztítani az égésteret, míg az RDE esetén egy önfenntartó, állandóan működő folyamatról beszélünk.

Sajnos azonban az elmélet és a gyakorlat között néha fájdalmasan széles szakadék tátong, és hiába próbáltak ilyen motort gyártani évtizedek óta, mint kiderült, az önfenntartó, folyamatos robbantások fenntartása annyira nem könnyű, hogy 2020 körül amerikai rakétatudósok nyilvánosan kijelentették, hogy a hasonló, hidrogén-oxigén detonációra épülő motorok gyakorlati megvalósítása lehetetlen. Nem telt bele túl sok időbe az előbbi kijelentéshez képest, mindössze pár hónapba, és a University of Central Florida tudósai a Légierő Kutatási Laboratóriumával (Air Force Research Laboratory) véghezvitték a lehetetlent: építettek egy prototípust, amely a hidrogén és az oxigén folyamatos detonációjával működött.

A prototípust bemutató tanulmány pedig a New Atlas-nak nyilatkozó tudósok szerint azt is jelentette, hogy ismét feléledt az érdeklődés ezen, „lehetetlen motor” iránt. Az RDE fejlesztése pedig a 2020-as mérföldkő után újabb fontos állomáshoz érkezett, mivel ezúttal – augusztus 19-én – a Japán Űrügynökség (Japan Aerospace Exploration Agency/JAXA) jelentette be, hogy sikeresen teszteltek egy ilyen motort, de már nem csak a laborban, hanem az űrben is. Az RDE egyik legfontosabb felhasználási területe éppen az űrutazás/űrkutatás lenne, mivel itt fontos, hogy minél kevesebb üzemanyaggal biztosítsunk minél komolyabb tolóerőt.

A JAXA a rendszert egy S-520-31 rakétára telepítette, amely 100 kg-nyi rakományt képes 300 km feletti magasságba juttatni. A kilövésre az Ucsinoura Űrközpont területén került sor július 27-én. A rakéta a tesztet az első fokozat leválása után indította el, amikor is az RDE 6 másodpercen át működött, majd miután kiemelték az eszközt a visszatérést követően az óceánból, kiderült az is, hogy az RDE 500 Newton tolóerőt fejtett ki. A kutatók elmondása alapján remélhetőleg 5 éven belül gyakorlati eredményt is hoz a mostani kísérlet. Az amerikai légierő is ilyen távban gondolkodik az RDE gyakorlati felhasználásáról, és a reményeik szerint 2025-re rakétatesztet hajthatnának végre ezzel a motorral.

Az RDE legfőbb felhasználási területe tehát az űrkutatás, de ezen kívül a földi alkalmazás is szóba jön. 2012-ben a Haditengerészet (Naval Research Laboratory) úgy számolt, hogyha a legnagyobb hajókon a gázturbinákat RDE-re cserélnék, akkor évente az üzemanyagköltség 15-20 százalékát spórolhatnák meg. De az RDE felhasználható lehetne a hiperszonikus és a szuperszonikus repüléshez, sőt az áramtermeléshez is.

(Kép: RDE az űrben, forrás: JAXA)

További cikkek a témában:

A Rolls-Royce megépíti a világ legnagyobb repülőgép-hajtóművét Az UltraFan motor három és fél méter átmérőjű lesz, és fenntartható forrásból származó üzemanyaggal működik majd. A gyártás és az összeszerelés már megkezdődött és ha minden a tervek szerint megy, még ebben az évben felépül az első prototípus.

Mégsem működik a hajtómű, amivel akár a távoli csillagrendszerek is elérhetőek lennének A "lehetetlen hajtóműről" kiderült, hogy valóban lehetetlen, hogy működne.

Kísértetiesen visít az oroszok új, high-tech vadászgépe A Szu-57 elvileg lopakodógép, de úgy visít, hogy meghűl az emberben a vér.