Jöhetnek a lázat mérő és testtartást figyelő fülhallgatók, itt vannak a légzési rendellenességeket felismerő okosórák
2021 / 10 / 14 / Pőcze Balázs
Jöhetnek a lázat mérő és testtartást figyelő fülhallgatók, itt vannak a légzési rendellenességeket felismerő okosórák
Ugyan lassul a viselhető technológiák fejlődésének üteme, de előrelépésekre így is akad példa. A Withings légzésfigyelő ScanWatch-ára most rábólintott az amerikai gyógyszerügyi hatóság is, az Apple pedig állítólag új diagnosztikai képességekkel ruházná fel az AirPods-okat.

Majdnem két év telt el azóta, hogy arról írtunk a Rakétán, hogy a Withings bejelentette: legújabb okosórája a megszokott, lassan már unalmassá váló szenzorok és képességek mellett egy igazi tömegbetegséggel is fel fogja venni a harcot. A weben található információk szerint ugyanis a magyar felnőttek kettő-négy százaléka küzd alvásfüggő légzészavarral, aminek következtében az alvó beteg tíz másodpercen túl nem vesz levegőt, ezért az agya felkelti - így viszont nem könnyű pihenni, sőt, a kialvatlanság mellett túlsúly és magas vérnyomás is könnyebben alakulhat ki. És ugyan az ismert alvási apnoéban szenvedőkön nem fog tudni segíteni az óra, de azokon igen, akik még nem tudják, hogy mi a bajuk, csak a tünetekkel találkoznak - ez akár a betegek nyolcvan százaléka is lehet. Az óra azóta megjelent, ám az amerikai szakhatóság még csak most engedélyezte, hogy a gyártó azt állíthassa:

a ScanWatch képes felismerni légzési rendellenességeket.

És ez ugyan az alvási apnoéra egyelőre nem igaz, annak a felismerését még mindig kutatják a cégnél, és csak később nyújtják be engedélyezésre, de a Gizmodo cikke szerint legalább már a betegségre utaló légzési zavarokra felhívhatják a figyelmünket. Ehhez az óra a véroxigénszintünk mellett a pulzusunkat, a mozgásunkat és a légzésünk gyakoriságát is méri, míg alszunk. A Withings közleménye szerint német kórházak már arra is használják az órát, hogy a koronavírus tüneteit felismerjék betegeken.

Mindeközben Cupertinóban

Ugyan a Rakétán is írtunk arról, hogy az Apple Watch idei kiadásából hiányoznak a forradalmi változások, Tim Cookéknak változatlanul komoly ambíciói vannak egészségfronton. Évekkel ezelőtt a cégvezető kerek-perec azt nyilatkozta: a cég az egészség területén fogja a legnagyobb hatást gyakorolni ránk, és itt nem arra gondolt, hogy egész nap a kijelzőikre meredünk, amitől elfárad a nyakunk és a szemünk.

A cég piacvezető okosórája évek óta képes EKG vizsgálatot elvégezni, és a véroxigénszintünket is méri, bár egyelőre csak a pitvarfibrilláció jeleinek felismerésére kaptak engedélyét. Nemrég arról olvashattunk, hogy vérnyomás- és vércukorszintmérésre is szeretnék használni az Apple Watch-ot, a The Verge most pedig arról számol be, hogy a fülhallgatóit is az egészségünk szolgálatába állíthatja a vállalat. Sajtóértesülések szerint a népszerű AirPods-ok képesek lehetnek arra, hogy megmérjék a lázunkat, sőt, a testtartásunkról is szolgáltathatnak hasznos információkat.

A cikk kiemeli: ezek a fejlesztések nem várhatóak a következő egy-két évben, sőt, egyelőre abban a fázisban vannak, hogy akár meg is gondolhatják magukat a tervezők velük kapcsolatban. És ha meg is jelennek végül, a Withings példáján jól látszik, hogy évekbe telhet, mire az egészségügyi szakemberek is rábólintanak arra, hogy ne csak a nyers adatokat jelenítse meg a telefonunk, hanem szólhasson nekünk, ha betegségre utaló jeleket tapasztal.

(Fotó: David Becker/Getty Images, Withings)

További cikkek a témában:

Napokon belül jöhet az új Apple Watch. Kinek érdemes vennie? Ha minden igaz, október közepén érkezik az Apple okosórája, sok újdonsággal, mégis kevés lényeges változással.

Fellélegezhetnek a horkolók - az új Withings okosóra a légzésünket is figyeli A magyarok 2-4 százalékát érinti az alvási apnoé, rajtuk segíthet a ScanWatch. 

Ez az okosóra azt mondja meg, hogy mikor hagyd ki az edzést A Fitbit új modellje elemzi viselője stressz-szintjét is, és ahhoz mérten javasolja a napi edzéseket.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.