Kalifornia sivatagos vidékén épül az első 3D-nyomtatásos kivitelezésű városnegyed

2021 / 03 / 23 / Perei Dóra
Kalifornia sivatagos vidékén épül az első 3D-nyomtatásos kivitelezésű városnegyed
Hogy miért esett a kivitelezők választása épp a kaliforniai Coachella völgy sivatagos vidékére, arra nincs válaszunk, ellenben az mostanra teljesen biztos, hogy hamarosan ez a vidék szolgál az Amerikai Egyesült Államok első, kizárólag háromdimenziós nyomtatással készülő építményekből álló lakónegyedének helyszínéül.

Mielőtt rátérnénk a lényegre, kanyarodjunk vissza az időben 2020 nyaráig, amikor is a kaliforniai székhelyű Mighty Buildings építéstechnológiai startup jóformán a semmiből előrukkolt egy harmincmillió dollár értékű kockázatitőke-alappal. Bár a cég portfóliójának első termékei között elsődlegesen inkább „kiegészítő lakóegységek” szerepeltek - köztük egy háromszázötven négyzetméteres stúdió olyan háztulajdonosok számára, akik rendelkeztek némi extra hellyel az ingatlanukban, amit szívesen kialakítottak volna vendégháznak, vagy esetleg bérbeadás céljából használták. Végső elképzelésük azonban az volt, hogy olyan partnerekkel szerződhessenek, akikkel aztán komplett közösségeket építhetnek fel a háromdimenziós nyomtatási technológiája segítségével.

A kitartó partnerkeresgélés pedig meghozta gyümölcsét, ugyanis kevesebb, mint egy év múlva nyélbe ütötték első, tizenötmillió dolláros üzletüket a kaliforniai Coachella völgyben, Palm Springs közelében, a Beverly Hills-i központú Palari vállalattal, amelyet 2014-ben alapítottak, melynek missziója a „technológia, a wellness és a fenntarthatóság integrálása”.

A fenntartható ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Palari és a Mighty Buildings egy kéthektáros földterületet választott a tizenöt környezetbarát lakónegyed kialakítására, Rancho Mirage-ban – írja a The Guardian. Az új épületek a Mighty Buildings oaklandi központjában készülnek, méghozzá egy kisebb garázs méretének megfelelő nyomtatókkal. A folyamat nyolcvan százaléka automatizált és a hagyományos építkezéshez képest kilencvenöt százalékkal kevesebb munkaórát igényel, mialatt tízszer kevesebb hulladék keletkezik, mint egyébként. Az igazi szenzáció talán mégis az, hogy az eszközök

mindössze egy nap alatt legyártanak egy harminckét négyzetméteres otthont.

A Rancho Mirage-i lakóépületek mindegyikét a modern építészet jegyében nyomtatják, házanként három hálószobával és két fürdőszobával. Mindez egy százharmincöt négyzetméteres főépületet, valamint egy két hálószobás, egy fürdőszobás melléképületet jelent. Emellett az ingatlanokhoz tartozik még egy kilencszázhuszonkilenc négyzetméteres, medencés telek, aki pedig nem sajnálja rá a pénzt, további plusz költségért többek között jakuzzival, szabadtéri sütögetésre alkalmas hellyel, valamint kinti zuhannyal is kérheti álomotthonát.

Ami pedig az árat illeti, a házak eladási ára ötszázkilencvenöt- és kilencszázötvenezer dollár között mozog, vagyis alsó hangon is legalább száznyolcvannégymillió forintos összeggel kell számolniuk a leendő tulajdonosoknak. A Business Insider szerint a fejlesztések legkorábban 2022 tavaszára fejeződnek be, ami elég gyors tempó egy komplett lakónegyed felhúzásához képest. A háromdimenziós nyomtatással készült házak iránti igény egyébként Kalifornia szerte egyre nagyobb:

egyes előrejelzések szerint az államnak 1,8-3,5 millió új lakóegységre lesz szüksége 2025-re.

Ám amíg bizonyos cégek a kilakoltatott, alacsony jövedelmű, esetleg hajléktalan személyeknek, családoknak kedveznének a háromdimenziós épületekkel, illetve biztosítanának megélhetést, a Mighty Buildings épületeit egyértelműen a tehetőseknek tervezték, tervezik.

(Fotó: Mighty Buildings)

További cikkek a témában:

Majomkenyérfákra hasonlítanak a jövő légitaxi leszállóhelyei A drónok számára készülő állomások egészen különleges formákat is felvehetnek, az olasz építészek például valódi fákhoz hasonló vertiportokat vizionizálnak, melyek beleolvadnak a természetbe.

Az USA-ban már lehet olyan házat venni, amit a helyszínen nyomtattak ki A három háló- és két fürdőszobával ellátott ház feleannyiba kerül, mint a hasonló, környékbeli otthonok.

Már épül Németország első, 3D betonnyomtatású lakóépülete A zsalu- és állványrendszereket forgalmazó Peri nevű cég a világ egyik legnagyobb és leggyorsabb 3D-s betonnyomtatójával a technológia úttörőjévé válhat. A technológia rendkívüli szabadságot ad az építészeknek, rekordsebességgel dolgozik, üzemeltetése pedig összesen két emberes feladat.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.