Karikó Katalin magyar kutatónő szabadalma a Moderna és a Pfizer vakcinái mögött

2020 / 12 / 13 / Justin Viktor
Karikó Katalin magyar kutatónő szabadalma a Moderna és a Pfizer vakcinái mögött
Karikó Katalin karrierje a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban indult, de innen elbocsátották, és végül az Egyesült Államokban kötött ki, ahol sikeres saját cége részt vett a koronavírus elleni oltás kifejlesztésében. A 65 éves biokémikus ma Philadelphiában él, és tudóstársával, Drew Weismann-nal közös szabadalmuk áll a Pfizer/BioNTech és a Moderna koronavírus vakcinái mögött.

Karikóék szabadalma nem a virális DNS, hanem a módosított, hírvivő RNS felhasználásán alapul, a fehérjét kódoló, mesterségesen előállított génből két óra alatt készíthető el a módosított mRNS, melyet aztán a szervezetbe juttatnak. Karikó Katalin a HVG-nek nyilatkozva beszámolt róla, hogy a siker már a kapuban van. Azóta az oltás az USA mellett Angliában is elkezdődött, december 7-én. A kutatóorvos az RTL-Klubnak azt is elmondta, hogy az mRNS-el való munka 2004-ben indult el.

A szabadalmi jogokat Pennsylvania Egyeteme 300 ezer dollárért adta el, majd az új  tulajdonos hét évvel később, 150 millió dollárért továbbértékesítette azokat a Modernának, valamint a BioNTechnek, melynek jelenleg Karikó katalin az alelnöke.

Az adatok szerint a női vezetők valóban jobban kezelik a koronavírus-válságot A koronavírus járvány kitörése óta végzett elemzések egyik figyelemre méltó eredménye szerint a női vezetők kiemelkedően jól teljesítettek, az Új-Zélandi Jacinda Arderntől, Taiwan elnökén, Tsai Ing-Wenen át Angela Merkelig bezárólag. A női vezetővel rendelkező országokat példaként emlegetik a járvány kezelésében.

Karikó gyermekként Kisújszálláson élt, és édesanyjával a Nobel díjról álmodozott: „Anyuka, még egy ösztöndíjat se tudtam kapni, nemhogy Nobel-díjat! Azóta sem gondolok ilyesmire, számomra az a fontos, hogy minél hamarabb minél több ember megkapja a vakcinát, és megvédje őket a vírusfertőzéstől” - mondta egy interjúban, akit ma már vakcinafejlesztése miatt a tudományos világban is Nobel-díj várományosként tartanak számon.

A kutatók vakcinájában a vírus több mint 30 fehérjéje közül csak egyetlen egy kerül be az emberi szervezetbe, felkészítve azt a későbbi vírusfertőzésre. Karikó szerint ez sokkal biztonságosabb módszer, mint az eddigiek, ráadásul a vakcina természetes összetevőkből áll, az előállítás során nem történik olyan kémiai módosítás, ami ne fordulna elő a szervezetünkben. Az oltásnak nem ismertek komoly mellékhatásai. 

Karikó Katalin biokémikus 1985-ben disszidált, miután egy leépítés miatt elvesztette az állását a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A saját bevallása szerint, ha akkor itthon marad, ma középszerű kutató lenne.

(Forrás: 444, HVG, RTL-Klub, G7 Kép: Twitter)

Ez is érdekelhet:

Új magyar eredmény a koronavírus okozta tüdőhegesedés kezelésében A Semmelweis Egyetem és a hazai járványkórházak  november elejétől végeznek klinikai vizsgálatokat a tüdőhegesedés (tüdőfibrózis) fluvoxaminnal történő kezelésével. A kutatás résztvevői az egyetemen kívül, a Magyar Tudományos Akadémia és a SigmaDrugs cég.

90 százalékban hatásos lehet egy koronavírus elleni oltás, de mínusz 70 fokon kell tárolni, az EU is venne belőle A Pfizer és a BioNTech gyógyszergyártó vállalatok Covid-19 vakcinajelöltje 90 százalékban hatékonyan védte meg az embereket a koronavírustól - tette közzé a két cég hétfőn. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) korábbi rendelkezése alapján az oltások jóváhagyásához legalább 50 százalékos hatékonyságra van szükség.

Így is fertőzhet - újra egy világelső magyar felfedezés a koronavírusról A szegedi Pharmacoidea gyógyszerkutatással foglalkozó magáncég kutatói, Hudák Anett, Szilák László és dr. Letoha Tamás a koronavírus új fertőzési módjáról tettek közzé egy tudományos ellenőrzés előtt álló tanulmányt. Ebben arról számolnak be, hogy kutatási eredményeik szerint a koronavírus az eddig ismert mód mellett másképpen is képes bejutni az emberi sejtekbe.


Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
A Stentrode nevű agy-számítógép interfésszel ellátott ALS-es beteg az Amazon Alexa segítségével képes le- és felkapcsolni a villanyt, önállóan tévézni és internetezni, de akár még vásárolni is.
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
A cég űrtaxijának, a Starlinernek balul sikerült tesztje után változások történtek a vezetőségben.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.