Kilenc tonna műanyagot halásztak ki a Csendes-óceánból, indulhat a nagy szemétsziget felszámolása

2021 / 10 / 17 / Bobák Áron
Kilenc tonna műanyagot halásztak ki a Csendes-óceánból, indulhat a nagy szemétsziget felszámolása
A 2013-ban alapított The Ocean Cleanupnak nyolc év alatt sikerült kifejlesztenie egy olyan rendszert, amivel hatékonyan tudnak nagy mennyiségű műanyagot kihalászni a vízből. Az alapító tervei szerint 2040-re az óceánokban található műanyag 90%-át eltávolítanák.

A nagy csendes-óceáni szemétszigetet sokszor emlegetik a legnagyobb, emberek által alkotott dologként, és bár gyakorlatilag nem egy tényleges szigetről van szó, az tény, hogy a méretei egészen elképesztőek: a szakértők nagyjából 1,6 millió négyzetkilométerre teszik az Észak-Amerika és Ázsia között lebegő szemétsziget kiterjedését, ami becslések szerint 80 ezer tonna műanyagot tartalmazhat. A szemétsziget tehát nagyjából akkora, mint Spanyolország, Portugália, Franciaország és Németország együttesen, és bár a Nemzeti Óceán‑ és Légkörkutatási Hivatal szerint szabad szemmel nem feltétlenül érzékelhető, a szakértők szerint ez a világ legnagyobb ilyen képződménye.

Ez a képződmény most ha egészen kicsit is, de kisebb lett, köszönhetően a The Ocean Cleanupnak, amit a holland Boyan Slat alapított 2013-ban azzal a céllal, hogy megtisztítsa a világ óceánjait a mindent elöntő műanyagtól. Az elmúlt nyolc évben Slat és csapata azon dolgozott, hogy megalkossanak egy olyan rendszert, amivel ez hatékonyan megoldható, és több sikertelen próbálkozás után most úgy tűnik, hogy sikerült is megoldást találniuk a problémára. A CBS News szerint a System 002, avagy "Jenny" névre keresztelt rendszer végső tesztjén mintegy 9 tonnányi műanyagot sikerült kihalászniuk a Csendes-óceánból, amit az utolsó grammig újra fognak hasznosítani. A tervek szerint a műanyag egy részéből napszemüvegeket készítenek, az ebből befolyó összeget pedig a projektbe forgatják vissza.

A Jenny egy U-alakú eszköz, amire egy hatalmas hálót rögzítenek, és két hajó húzza egészen lassú, 2,5 km/h-s sebességgel. Erre azért van szükség, hogy a vízi élőlények időben kitérhessenek az útjából, de ha valami véletlenül mégis beleakadna a hálóba, a szervezet munkatársai azonnal kiszabadítják. A rendszer nagyjából 10-15 tonna műanyagot tud kihalászni a vízből, akár az egészen apró, milliméteres nagyságú mikroműanyagokat is. A The Ocean Cleanup szerint a háló néhány hét alatt telik meg, ezután pedig a tartalmát az egyik vontatóhajóra borítják, és kiszállítják a partra.

Az alapító becslései szerint tíz ilyen eszközzel a következő öt évben a nagy szemétsziget mintegy 50%-át el tudnák távolítani, de azért akadnak problémák is a tervvel. A The Ocean Cleanupot többen kritizálják amiatt, hogy a hajók üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, így a környezet védelme mellett valamennyire károsítják is azt. Az eredeti rendszert még úgy tervezték, hogy passzív módon, az óceán áramlatainak segítségével gyűjtse be a műanyagot, ez viszont nem bizonyult működőképesnek, így a The Ocean Clenaup jobb híján szén-dioxid-kvóta vásárlásával oldja meg, hogy nettó zéró legyen a kibocsátásuk.

Az is tény, hogy a szervezet által elvégzett munka a jelenlegi szennyezési adatok mellett eléggé sziszifuszinak tűnik, hiszen a becslések szerint évente mintegy 11 millió tonnányi műanyagszemét kerül a tengerekbe és óceánokba, és ez a szám évről-évre növekszik, így 2040-re már elérheti az évi 29 milliót is. Mindeközben a The Ocean Cleanup számításai szerint tíz ilyen hálóval évente körülbelül 15-20 ezer tonna műanyagot tudnak kihalászni a tengerből, ennek tükrében Slat azon terve, hogy 2040-re a tengerekben található műanyag 90%-át kihalásszák, eléggé optimista jóslatnak tűnik. A hírről beszámoló Business Insider emellett arra is emlékeztet, hogy egy tavaly publikált tanulmány szerint az óceánok mélyén akár harmincszor annyi műanyag is lehet, mint a felszínen, márpedig a Jenny csak a vízfelszín közelében úszó műanyagok kihalászására alkalmas.

(Borítókép: The Ocean Cleanup)

További cikkek a témában:

Nemsokára nemcsak gyűjtik az óceáni műanyagot, de újra is hasznosítják A The Ocean Cleanup 2019 októberében kezdte megtisztítani a nagy csendes-óceáni szemétszigetet, a startup pedig most újabb mérföldkőhöz érkezett.

A világ legjobb ötletei #6 Napenergia-bárkák, mínusz napi 50 tonna műanyag szennyezés Noha a mai óceánokat szennyező műanyag hulladék eltávolítása kulcsfontosságú a tengeri ökoszisztémák védelme szempontjából, van valami, ami még ennél is fontosabb: megakadályozni, hogy további műanyag szemét jusson az óceánokba.

Az eldobható műanyag ötvenöt százalékát mindössze húsz vállalat állítja elő Az ausztrál Minderoo Foundation munkatársai elkészítették a műanyaggyártók top százas listáját; kiderült, hogy alig több mint egy tucat cég termeli a műanyaghulladék nagy részét.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.