Kína pályára állította az állandó űrállomása központi modulját

2021 / 04 / 29 / Bobák Áron
Kína pályára állította az állandó űrállomása központi modulját
A terveknek megfelelően a kínai űrügynökség csütörtökön, magyar idő szerint hajnali 5.20 körül fellőtte az első állandó űrállomásának a központi modulját, ami nem sokkal később Föld körüli pályára állt. A csütörtöki missziót további tíz kilövés követi majd, aminek eredményeként már idén birtokba vehetik az asztronauták az új űrállomást.

A Tienho (azaz Mennyei Harmónia) modult a Vencsang űrközpontból indították útnak egy Hosszú Menetelés 5B rakétával. Ahogy korábban írtuk, a 18 méter hosszú modul lakómodulként és dokkolóegységként fog funkcionálni, valamint az űrhajó fenntartásához szükséges berendezéseket is tartalmazza. A Tienhóhoz még az idei év során további két, kísérleti laboratóriumként szolgáló modult fognak illeszteni, a végleges űrállomás így nagyjából a MIR-hez hasonló méretekkel fog rendelkezni.

A kínai űrállomás nagyjából 370 kilométeres magasságban fog keringeni, vagyis valamivel alacsonyabban, mint az ISS, és egyszerre három asztronautát tud fogadni, akik féléves turnusokban váltják majd egymást. A kínai űrügynökség úgy tervezi, hogy az új űreszköz legalább tíz évig fog üzemelni, és elsősorban kísérleti laboratóriumként fogják használni különböző, súlytalanságban végzett kutatásokhoz, amelyek közül az első százat már jóvá is hagyták. A kilövésről készült teljes, több mint kétórás közvetítést a kínai állami televízió nemzetközi csatornájának Youtube-oldalán lehet megnézni.

(AP, Borítókép: Liu Yang/VCG/Getty Images)

További cikkek a témában:

Napokon belül megkezdődhet a legújabb űrállomás építése Már idén birtokba vehetik az asztronauták a kínai űrállomást, amelynek központi modulját a tervek szerint csütörtökön fogják pályára állítani.

Oroszország saját űrállomást épít, aminek a központi modulját már be is mutatták Az orosz űrügynökség hivatalosan kedden jelentette be, hogy a terveik szerint 2025-re pályára állítják a saját, Föld körül keringő űrállomásukat, ami azzal járhat, hogy a Roszkoszmosz kiszáll az ISS-projektből.

Kína és Oroszország közösen terveznek kutatóállomásokat a Holdra – akár az égitest felszínére is A tervet az együttműködésről tegnap jelentették be, de a két ország között az űrkutatással kapcsolatos kooperáció nem áll meg itt.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy jól érezzük magunkat és minden téren a maximumot tudjuk nyújtani. Ebben segíthet a NIVEA MEN Real Madrid tematikájú termékcsaládja.
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Bár a reggeli jégkaparás még most is benne van a pakliban, ideje elfelejteni a téli letargiát. A kanapé helyett februárban a Hungexpo lesz a bázisod, ahol egyszerre pörög fel a 48. Utazás+ kiállítás és a 34. Budapest Boat Show. Ez nem egy sima unalmas expó: ezekben a napokban, február 19-22-ig eldöntheted, hogy idén egy hajón, egy lakóautóban vagy egy egyiptomi homokos parton akarod-e élni az életet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.