Kínai arcfelismerő, térfigyelő kamerákat telepít Siófok városa

2021 / 06 / 10 / Justin Viktor
Kínai arcfelismerő, térfigyelő kamerákat telepít Siófok városa
A részben a kínai állam tulajdonában lévő cégtől vásárolt, az USA-ból kitiltott arcfelismerő rendszert telepítenek Siófok városában a híres Petőfi sétányon a meglévő térfigyelő kamerarendszer mellé, tette közzé Lengyel Róbert, a város polgármestere a Facebookon.

Zűrös sétány

A Dahua Technology vállalat mintaprojektként kezeli a siófoki megfigyelőrendszert, melyet a polgármester közlése szerint arra fognak felhasználni, hogy a térfigyelő rendszer operátorai akár nagyobb tömegben is észrevegyék a sétányon elkövetett szabálysértéseket, bűncselekményeket és ezek elkövetőit.

"Városunk egyik legfrekventáltabb helye nyáron a Petőfi sétány, illetve a nagy strand. Az ott hömpölygő tömeg, a rengeteg vendéglátó hely, a programok melegágyai a jogsértéseknek is. Az elmúlt években sok energiát fektettünk abba, hogy a „lenti” közbiztonságon javítsunk, melynek mára komoly eredményei vannak. A rendőrség hivatalos adatai szerint ott a 8-10 évvel korábbiakhoz képest mintegy 90 százalékos bűncselekményszám-csökkenést regisztrálhattak az elmúlt években" - írta posztjában Lengyel Róbert, aki maga is rendőr volt.

Kínában a Dahua Technology arcfelismerő technológiáját használják  az ujgurok megfigyelésére. Emiatt a Dahuát, ami a második legnagyobb kínai biztonsági kamera gyártó, 2019-ben feketelistára tette a Trump adminisztráció, 27 másik céggel egyetemben.

2021 tavaszán az USA Szövetségi Hírközlési Bizottsága (FCC) "elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak" minősítette a vállalat szolgáltatásait és eszközeit. Két komolyabb adatszivárgás is történt a vállalatnál, 2016-ban és 2017-ben hackerek fértek hozzá a Dahua kamerákhoz. A Security Industry Association kilenc napja zárta ki a Dahuát, az etikai szabályok megsértésért.


Kínában már 2020 januárja óta fejlesztik a szoftvereket, amik maszkban is képesek felismerni az emberek arcát (Fotó: China News Service / Getty Images)

39 kamera

A Lengyel Róbert által bejelentett projektben Siófok most "39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamera felszerelésével immár egy országosan is egyedülálló rendszer alapjait tette le. A tendernyertes beszállító cég, a DAHUA részéről ez egy minta projekt, így tőlük is kiemelt támogatást kaptunk a megvalósításhoz" - részletezte a polgármester. "Ősszel még a rendszer működtetéséhez szükséges, most még átmeneti megoldással üzemeltetett optikai hálózat végleges letelepítését elvégeztetjük, a járműforgalom szűréséhez szükséges rendszámfelismerő pilonokat beépíttetjük, így a jövő nyárra egy teljesen komplex biztonsági rendszert tudhatunk ott magunkénak. Ezzel az élőerős őrzés is kiváltható lesz, a helyi rendőrség munkáját pedig rendkívüli módon megtudjuk könnyíteni".

A Dahua Technology részéről Daniel Mao, a Dahua Technology Hungary Kft. Country Managere válaszolt a sajtóban megjelent értesülésekre:

"A közelmúltban megjelent sajtóhírekben van néhány téves, illetve félrevezető állítás, amelyeket ezúton szeretnénk tisztázni a nyilvánossággal.

1. A Dahua Technology tőzsdén jegyzett magáncég, amely sem a kínai kormány tulajdonában, sem annak ellenőrzése alatt nem áll.

2. A sajtóhírekben szereplő állítás, miszerint "Ez a társaság részt vett a kínai állam ujgurok elleni kampányában, az arcfelismerő rendszereiket használva a muszlim kisebbség erőszakos asszimilálására a nyugati Hszicsiang tartományban." - nem felel meg a valóságnak. A Dahua Technology-nak nincs olyan terméke, amely bármely etnikai csoport ellen irányulna.

3. A Dahua Technology mint gazdasági szereplő több mint 180 országban és régióban működik, mindenhol a helyi jogszabályok és rendelkezések betartásával. Így például a magyar piacon értékesített termékeink CE tanúsítvánnyal rendelkeznek és megfelelnek a GDPR rendelkezéseinek.

4. Ami az USA kormányának a sajtóhírekben említett, bennünket érintő intézkedéseit illeti, egyrészt tiszteletben tartjuk az USA kormányának a jogát arra vonatkozóan, hogy az általa megfelelőnek tartott módon szabályozza a piacot, másrészt azonban határozottan tagadunk minden olyan állítást, amelyre cégünk kereskedelmi tiltólistára való felvételét alapozták. A Dahua Technology nem jelent, és a múltban sem jelentett semmiféle fenyegetést az USA érdekeire.

5. A kiberbiztonság az egész iparág közös kihívása. A Dahua Technology nagy jelentőséget tulajdonít a személyes adatok védelmének és az adatbiztonságnak. Megfelelve az irányadó jogszabályoknak és rendelkezéseknek, ideértve a GDPR-t, az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) irányelveit, és az ETSI EN 303645 Kiberbiztonság a Fogyasztói Dolgok Internetéhez (Cyber Security for Consumer Internet of Things) címen ismert ajánlásait: a Dahua megkapta az IoT Adatvédelmi Terméktanúsítványt (Protected Privacy IoT Product Certification) és a TÜV Rheinland ETSI tanúsítványát, valamint a BSI ISO 27018 és ISO 27701 tanúsítványait, amelyek megerősítik, hogy a Dahua képes a személyes adatok megfelelő kezelésére, továbbá, hogy világszerte betartja az adatvédelmi rendelkezéseket."

(Forrás: Facebook, 444 Kép: )

Ez is érdekelhet:

Már dolgoznak az algoritmuson, ami maszkban is képes felismerni az embereket A koronavírus-járvány az élet számos területén hozott gyökeres változásokat. Az új szokások egyik nagy vesztese a még mindig gyerekcipőben járó arcfelismerő technológia lehet, aminek a használatát a maszkok széleskörű elterjedése teljesen ellehetetlenítette - legalábbis egy időre.

Kínában csak arcszkennelés után lehet mobilt vásárolni Kínában a technológiai fejlődés és a korlátlan tekintélyelvűség eddig elképzelhetetlen szintre emelte az állampolgárok kordában tartását. És félő, hogy ez csak a kezdet.

A Huawei is segített egy olyan technológia fejlesztésében, ami alkalmas a kínai ujgur kisebbség megfigyelésére A Washington Post az IPVM nevű biztonságtechnikai szervezet által átadott dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy a Huawei segített egy olyan arcfelismerő technológia kifejlesztésében, ami automatikusan felismeri az ujgur kisebbség tagjait, és riasztást küld a hatóságoknak. A cég szerint a rendszert soha nem alkalmazták élesben.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.