Techno Irányt vált a Canon, rövidesen elbúcsúznak a tükörreflexes gépektől Úgy tűnik, hogy zászlóshajójukból, az EOS-1D-ből nem készül új generáció. Techno Így tudunk pulzust és légzésszámot mérni a telefonunk kamerájával, külön kütyük nélkül A Google Fitnesz legújabb verziója rövidesen már iPhone-okon is elérhető lesz. Űr A DART szonda kinyitotta egyetlen szemét az űrben A NASA aszteroidaeltérítő missziójának egyik főszereplője, a DART űreszköz célpontja felé halad és a Földtől 11 fénymásodpercnyi távolságból képpel tudósított a helyzetéről. Techno Metaanyagból készítettek mikrokamerát, ami forradalmasíthatja a képalkotást A fél milliméter széles eszközt első körben az emberi test belsejének vizsgálataihoz szánják. Techno Lézersugárral a kulcslyukon át is megfigyelhetőek a szoba rejtekében mozgó személyek Egyetlen, kulcslyukon keresztül vezetett lézersugárral felderíthetőek a szobában mozgó emberek a Stanford kísérlete szerint. Techno Nem csatlakozik rendőrségi nyilvántartáshoz, de így is számos kérdést vet fel a Siófokon kiépülő arcfelismerő kamerarendszer Lengyel Róbert, Siófok polgármestere június 9-én jelentette be, hogy a város egyik leglátogatottabb helyén, a közvetlenül a Balaton partján fekvő Petőfi sétányon hamarosan 39 mesterséges intelligenciával ellátott, arcfelismerésre is képes kamerát fognak telepíteni. Utána néztünk, hogy milyen jogi, technikai háttere van egy ilyen rendszer kiépítésének. Techno Furcsa jövőbe vezethet a Vivo szabadalma: mini drónnal repül ki a kamera az okostelefonból Képzeljük el a világot, ahol minden telefonhoz szabadon röpködő miniatűr drónok tartoznak, hogy a szelfizés élményét új szintre emeljék. Techno Kínai arcfelismerő, térfigyelő kamerákat telepít Siófok városa A részben a kínai állam tulajdonában lévő cégtől vásárolt, az USA-ból kitiltott arcfelismerő rendszert telepítenek Siófok városában a híres Petőfi sétányon a meglévő térfigyelő kamerarendszer mellé, tette közzé Lengyel Róbert, a város polgármestere a Facebookon. Garázs Az autónk képernyőin jelenhetnek meg az útszéli óriásplakátok egy új szabadalom szerint
A Fordnak jutott az eszébe ez a megoldás.
Techno A Polaroid megalkotta a világ legkisebb instant fényképezőgépét Vannak dolgok, amik soha nem mennek ki a divatból. Ilyen például a Polaroid, ami ugyan minőségben egy kompakt fényképezőgéptől is jócskán elmarad, ám a jellegzetes, négyzet alakú fotók az évtizedek során mégis rengeteg rajongót szereztek maguknak. Techno Paranoiásoknak nem ajánlott az új webkamera dizájn Olyan érzésünk van, mintha folyton figyelnének? Lehet, hogy azért, mert tényleg folyton figyelnek. Ez a webkamera a szó legszorosabb értelmében szemmel tartja a felhasználót. Garázs Az MI-vel felszerelt köztéri kamera magától felismeri, ha valaki kidobja szemetét az autójából A BBC szerint a rendszert biztosan sokan kritizálják majd, és jelenleg még csak a tesztüzeme kezdődik az angliai Maidstone-ban, mégis arra számítanak, hogy hamarosan más helyhatóságok is átveszik majd a környezetszennyezés mérséklése érdekében. Tudás Google figyelmeztetés: a Fotók app algoritmusa nem viccel, ha képeink tömörítéséről van szó Kiderülni látszik, hogy a Google Fotók beszüntetésre kerülő legnagylelkűbb, és egyik leghasználhatóbb funkciója eleve nem működött jól, a vállalat figyelmeztetést adott ki felhasználóknak. Techno Kamerás pulzusmérést és légzésfigyelést tesztel a Google Mostanra megszokhattuk a keresőóriástól, hogy egyszerre több dolog fejlesztésén dolgozik, most éppen a Fit alkalmazáson belül kettővel, amik remélhetőleg pár hónapon belül megjelennek az alkalmazásban. Techno Mire való az az aprócska lyuk a telefon kamerája és a vaku között? Manapság egyetlen lépést sem teszünk okostelefonunk nélkül, hiszen segítségükkel tartunk kapcsolatot környezetünkkel, de velük tervezünk és szervezünk, maradunk fittek, tanulunk nyelvet, fotózunk és tájékozódunk. Vagyis annyira rutinszerűen használjuk, hogy könnyen elsiklunk az apró részletek felett. Ilyen az a pici lyuk is, ami mérete ellenére fontos funkciót tölt be.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.