Egy civilizáció technológiai szempontból mért fejlettségi szintjének meghatározására a Kardasev-skála az egyik alkalmas mérőeszköz, amelyet Nyikolaj Kardasev szovjet asztrofizikus, a pulzárok megjósolója dolgozott ki még a hatvanas években. Tanulmányában, amelyet a földönkívüli létformák által sugárzott rádiójelek észlelésének lehetőségeiről írt (Transmission of Information by Extraterrestrial Civilizations), számításba vette, hogy egy ilyen fejlett társadalom számára vajon mennyi energia állna rendelkezésre a nagy távolságokon átívelő kommunikáció megvalósításához és vajon létezik-e az emberiség számára alkalmas eszköz ahhoz, hogy fogja ezeket a jeleket.

Az értekezésben bemutatott skála főként hipotetikus társadalmak leírására alkalmas, elvégre az egyetlen jelenlegi civilizáció, amit ismerünk, vagyis az emberek világa, a skálának valahol az alján helyezkedik el, így a magasabb osztályokba tartozók jellemzői csak egy képzeletbeli, jövőbeli vagy idegen közösségre lehetnek érvényesek. A skála szerinti egyes típusú civilizáció csak a saját bolygójának az erőforrásait képes kiaknázni a megélhetéshez, a kettes típusú már messzebbre terjeszkedett a Naprendszerén belül és a csillagának és más bolygóknak a forrásait és energiáját is használja (Kardasev szerint ez például a Dyson-gömb segítségével történhetne), a harmadik típus pedig az, amivel a tudományos-fantasztikumban szoktunk gyakran találkozni, vagyis egy olyan civilizáció, amelynek tagjai az egész galaxist belakják és irányításuk alá vonják.

A kutatók sokszor spekulálnak rajta, hogy az emberiség képes lesz-e valaha is a teljes egyes típusú szintet megvalósítani: azt, hogy jelenleg hol is állunk a mérce szerint a globális energiafelhasználás mértéke alapján lehet eldönteni,

ez alapján pedig Carl Sagan csillagász 1973-ban 0,7-es szintre helyezte a civilizációt.

Ez a szám azóta sem sokat változott, bár az energiaéhség és az erőforrások felhasználásának mértéke is növekszik, a jövőben pedig, ha végül megvalósulnak az olyan, jelenleg még épülőfélben lévő technológiák, mint például a fúziós erőművek, amelyek még sokkal több tiszta energiát termelhetnek, akár feljebb is léphetünk a skálán, bár egyelőre csak az egyes szinten belül. De a Kardasev-skála nem feltétlenül a legjobb mércéje a technológiai fejlettségnek Abraham (Avi) Loeb, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ (CfA) Elméleti és Számítástudományi Intézetének igazgatója szerint.

A csillagász néhány napja publikált cikkében amellett teszi le a voksát, hogy az energia kiaknázásának mértéke helyett egy más típusú képességet, a civilizáció keletkezését megalapozó asztrofizikai körülmények létrehozásának képességét kellene alapul venni a fejlettségi szint megítéléséhez. Ez figyelmébe véve

"jelenleg alacsony szintű technológiai civilizáció vagyunk, C-osztályú a kozmikus skálán,

mivel még a lakható körülményeket sem tudjuk újjáteremteni a bolygónkon, amikorra a Nap meghal." - írja Loeb - "Sőt, még rosszabb, lehetséges, hogy D-osztályú a megjelölésünk, mivel, a technológiáink által hajtva, a klímaváltozással felelőtlenül elpusztítjuk a Föld természetes életterét."

Egy B-osztályú civilizáció függetlenedni tudna a napjától, az A-osztályú pedig újra tudná alkotni a kozmikus feltételeket, amelyek a létezésének kiindulópontját jelentették, vagyis bébi univerzumot tudna létrehozni a laboratóriumban. Az emberiség egyelőre nem tud ilyen mini-univerzumot építeni, bár a kísérletek elméleti szinten elég régóta zajlanak. Andrej Lingye, a Stanford Egyetem professzora, aki az örök kaotikus felfúvódás (kozmikus infláció) elméletét hirdeti, először 1991-ben állt elő a bébi univerzumok gyártásának teóriájával, majd 1994 májusában tanulmányt tett közzé, amelyben kifejtette, hogyan tudná egy mágneses monopólus beindítani a kozmikus tágulást. A mágneses monopólus olyan részecske, amelynek mágneses tere sugárirányú, vagyis csak az egyik pólust hordozza, a probléma vele az, hogy a létezése kérdéses, legalábbis 1994-ben még minden kétséget kizáróan nem bizonyították a valódiságát.

Lingye hipotézise szerint a mágneses töltéssel rendelkező szupernehéz részecskék az extrém hőmérsékleti és sűrűségi körülmények között, amelyek az univerzum születését jellemezték, nemcsak megszületnek, hanem sokasodnak is, és mindegyik ugyanúgy tágul, mint a tér körülötte.

"A külső szemlélő számára a monopólusok mikroszkopikus, mágnesesen töltött d feketelyukaknak tűnnek.

De egy belül elhelyezkedő megfigyelő szemszögéből úgy tűnik, hogy tágulnak, amíg el nem érik az univerzum méreteit. Végül minden monopólus féreglyukat alkot az új felfúvódó univerzumba." - írják a tanulmánnyal kapcsolatban a Stanford közleményében. Ezeknek az egymásból kiinduló monopólus buborékoknak a szaporodása az elmélet szerint végtelen ideig is tarthat, megvalósítva az örök felfúvódás hipotézisét, számtalan egymás melletti világot eredményezve, amelyekbe a féreglyukak átjáróin át juthatunk el.

Az Aenonon 2017-ben megjelent beszámoló szerint Lingye, aki 1991-es, a bébi univerzumokról szóló cikkének első verziójában arra is utalt, hogy talán az általunk ismert univerzumot is egy idegen fizikus 'hekker' készítette el egy laboratóriumban, azóta sincs róla meggyőződve, hogy ez a felvetés csak vicc lett volna. Az elmúlt időben sok más tudós is, köztük Nobuyuki Sakai, a japán Yamaguchi Egyetem professzora, Arvind Borde indiai fizikus és matematikaprofesszor vagy Eduardo Guendelman, a Ben Gurion Egyetem fizikusa is annak a lehetőségét kutatták, hogy milyen hozzávalókra lenne szükség ahhoz, hogy valóban megszülethessen laboratóriumi körülmények között egy univerzum kezdemény. És, bár a kérdés egyértelműen elméleti, de Avi Loeb szerint azt is érdemes számításba venni, hogy ha az emberek nem is, de egy technológiailag jóval előttünk járó civilizáció nem kizárt, hogy eljutott a fejlettség olyan szintjére, amelyen lehetségessé válik a bébi univerzumok alkotása.

"Ha ez történt, az nem csak az univerzumunk születésére adna magyarázatot, hanem azt sugallná, hogy egy miénkhez hasonló univerzum [...] olyan, mint egy biológiai rendszer, amely fenntartja a genetikai anyagának hosszú életét több generáción keresztül."

Loeb úgy gondolja, hogy emiatt az univerzum tulajdonképpen nem a létünk fenntartására jött létre, hanem azért, hogy a miénknél sokkal fejlettebb civilizációknak adjon életet, olyan, nálunk jóval okosabb szomszédoknak, akik tudnak bébi univerzumokat készíteni.

Ezek a szomszédok pedig valahol ott rejtőzhetnek a világűr távolában, a felkutatásukra pedig már indultak is programok, legutóbb éppen az Avi Loeb alapította Galileo projekt, amely Földönkívüli Technológiai Civilizációk (Extraterrestrial Technological Civilizations, ETCs) jelei után fog nyomozni. A program széleskörű megfigyelések által, a legújabb típusú teleszkópok adatainak elemzésével igyekszik majd utána járni, hogy léteznek-e nem csak jelei, hanem akár tárgyi bizonyítékai egy ilyen fejlett életforma jelenlétének, mivel, a Galileo projekt leírása szerint: "az emberek a továbbiakban nem hagyhatják figyelmen kívül a Földönkívüli Technológiai Civilizációk létezését."

(Fotó: Getty Images, Pixabay, Pxfuel)

További cikkek a témában:

A Microsoft kutatói szerint a világegyetem úgy működik, mint egy gépi mesterséges intelligencia Ez pedig azt is megmagyarázná, miért nem sikerült még kidolgozni egy mindent magában foglaló, egységes fizikai világképet.
Véges vagy végtelen az univerzum? Akármi is legyen a válasz a kérdésre, az ebből fakadó következmények őrületesek az emberi elme számára.
Csillagászok kiszámolták, hány csillagról volt eddig megfigyelhető a Föld az elmúlt ötezer évben Ugyanúgy, ahogy a Föld lakói is egy távoli csillag előtti áthaladása közben észlelhetik egy exoplanéta létezését, más csillagrendszerek bolygóiról is hasonló módon láthatták a Föld tranzitját a megfigyelők, feltéve persze, hogy léteznek megfigyelők.