A kiberbiztonsággal foglalkozó szakértők általában három fontos dolgot szoktak kiemelni, amikor a fiókjainkhoz használt jelszavak megválasztásáról van szó:
Mivel manapság már mindenki számtalan online fiókkal rendelkezik, aki mindhárom tanácsot be akarja tartani, annak szinte elkerülhetetlen, hogy valamilyen jelszómenedzser programot használjon, aminek nagy előnye, hogy a rengeteg jelszavunk helyett csupán egy darab mesterjelszót kell fejben tartanunk.
Az ilyen jelszókezelők közül az egyik legnépszerűbb a LogMeIn tulajdonában lévő LastPass, amelyet tavaly szeptemberben már 25 millióan használtak, viszont elképzelhető, hogy a felhasználóik száma március 16-tól jelentősen csökkenni fog. A cég ugyanis kedden bejelentette, hogy nagyobb változtatást fognak eszközölni az ingyenes verziónál, aminek keretében a felhasználók a határidő lejárta után már vagy csak számítógépről vagy pedig csak mobileszközről (telefonról, táblagépről) férhetnek majd hozzá a jelszókezelőhöz. Hogy számítógépről vagy telefonról akarjuk a továbbiakban használni a LastPass-t, azt a határidő utáni első bejelentkezés alkalmával dönthetjük el, de ezt a döntésünket a későbbiekben háromszor még megváltoztathatjuk.
A korlátozott funkcionalitás nem biztos, hogy mindenkit annyira érzékenyen érint, hiszen a telefonokon futó alkalmazásokból a legtöbben nem szoktak kijelentkezni, de akinek szüksége van rá, hogy telefonon és számítógépen is el tudja érni a jelszómenedzsert, az kénytelen lesz havi 2,9 dollárért, vagyis kábé 850 forintért előfizetni a szolgáltatás prémium változatára. A másik kézenfekvő lehetőség, hogy jelszómenedzsert vált, amire a legkézenfekvőbb választás nyilvánvalóan a Google jelszómenedzsere, de ha valakinek ez nem felel meg, akkor a The Verge összegyűjtött néhány alternatívát is, amelyek közül válogathatunk.
(Fotó: Getty Images)

Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR