Mesterséges motoros meghajtást kaphatnának a lusta emberi spermiumok

2021 / 09 / 25 / Felkai Ádám
Mesterséges motoros meghajtást kaphatnának a lusta emberi spermiumok
A „spermbot” segíthet olcsón leküzdeni a férfi meddőség problémáját. És hogy mi köze az egésznek a Covidhoz? – elmondjuk azt is.

Globálisan a férfiak 7 százalékát érinti az asthenozoospermia, egy olyan állapot amely során az egyébként egészséges spermiumok mozgása csökkent – a progresszív motilitás kisebb mint 32 százalék. Az asthenozoospermia jelenleg nem gyógyítható, ugyanakkor egy 2016-os kutatás szerint némi nano-rásegítéssel kezelhető. Legalábbis ezzel próbálkoztak a drezdeni IFW Institute for Integrative Nanosciences kutatói, és még sikert is elértek – sikerült mesterséges rásegítéssel eljuttatni egy spermiumot a céljához.

A nano-technológia ebben az esetben két részből áll: maga a „spermbot” egy fémmel borított, polimer-mikrospirál, amely a spermium farka köré tekeredik. A kutatók ennek előnyét abban látták, hogy a készülék könnyen irányítható 3D mozgást tesz lehetővé, miközben magát a sejtet nem károsítja. Ez azonban tehát a módszernek csak az egyik összetevője, a másik a mágneses mező, mely ezt a szerkezet benne a spermiummal eljuttatja a petesejtig. Amikor pedig a megtermékenyítésre sor kerülne, a spermbot lecsúszik a spermáról, és a mágneses mező sem károsítja a sejteket. Labor kísérletekben tehát már sikerrel is jártak, és eljuttattak A-ból B-be egészséges spermiumokat, miközben csak minimálisan károsodtak a hímivarsejtek. A műveletről látványos videó is elérhető:

A módszer másik előnye, hogy az egyéb módszereknél jóval olcsóbb, ugyanakkor felmerültek aggályok is: eleve nem járt a kísérlet még olyan fázisban, hogy emberi kísérletekre sor kerülhetett volna, ráadásul a kutatók arról sem tudtak semmit, hogy a nők immunrendszere miként reagálna a spermbotokra, arról az apró malőrről nem is beszélve, hogy a spirál néha nem is csúszott le a spermiumról, hanem rajta ragadt. A kutatók akkor ezért úgy nyilatkoztak, hogy még több vizsgálatra van szükség az emberi tesztek megkezdése előtt.

A kutatással kapcsolatban azóta egyébként nem is nagyon jelent meg újabb hír, leszámítva egy rövid közösségi médiás affért, amikor a spermbotok belekeveredtek az oltásellenes őrületbe. A dolognak a Reuters járt utána, és a lentebb linkelt cikkükben tisztázták, hogy a fent bemutatott videó tehát a spermbotok kísérletét mutatja be, nem pedig azt – látványos, a különböző platformokon terjedő videókban megfogalmazott állításokkal szemben –, hogy a Pfizer-BioNTech és a Moderna mRNS oltásai suttyomban ilyen szerkezetet csempésznek az életerős férfiúi szervezetekbe, hogy átírják a spermium DNS-ét valamilyen ismeretlen célból. (Talán azért, hogy a végén az összes gyerek a világon úgy nézzen ki, mint Bill Gates.)

(Forrás: ACS Publications, IE, Reuters, Webbeteg)

Tovbábbi cikkek a témában:

A táplálkozás minősége a spermaszámra is kihat Egy új tanulmány szerint a nyugati típusú étkezés nem csak az agyat és a szívet károsítja, de a férfiak nemzőképességének sem tesz jót.

A leghatalmasabb tabu mind közül: lehet-e keresztezni az embert állatokkal? Bizonyos, egymáshoz közel álló fajoknak születhet közös utódja, ilyen például az öszvér vagy a kutyák és farkasok is életet adhatnak közös kölyöknek. Mi a helyzet az emberrel, és a hozzá legközelebb álló főemlősökkel? A téma a legvégső tabu, de ez nem jelenti, hogy senki soha nem is próbálkozott ilyesmivel.

Megtalálták a világ legősibb spermáját A 100 millió éves, szokatlan felépítésű örökítőanyagot ráadásul egy nőstény egyedben fedezték fel.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
A kutya a szeretetét fejezi ki ezzel a gesztussal, de mennyire jó ötlet ezt engednünk egészségügyi szempontból? Elmondjuk, mit gondol erről a szakértő.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.