Metaanyagból készítettek mikrokamerát, ami forradalmasíthatja a képalkotást

2021 / 11 / 30 / Bobák Zsófia
Metaanyagból készítettek mikrokamerát, ami forradalmasíthatja a képalkotást
A fél milliméter széles eszközt első körben az emberi test belsejének vizsgálataihoz szánják.

A Princeton Egyetem és a Washington Egyetem kutatói olyan miniatűrizált kamerát hoztak létre, ami akkora, mint egy nagyobb sókristály, de mégis az eddigi, hasonló méretű eszközökkel összehasonlítva nagyságrendekkel élesebb képeket készít. A kamera metaanyagon alapul, aminek egészen apró alegységei antennáként funkcionálnak és mindegyiknek egyedi az alakja. A több millió antenna egyenként körülbelül akkora, mint egy-egy HIV vírus a kutatók leírása szerint és a megfelelő elhelyezésük és formájuk biztosítja a minőségi, színes felvételek készítésének lehetőségét. Más mikrokamerák képeihez képest az eredmény látványosan élesebb, a normál méretű készülékek felvételeivel vetekszik.

A metaanyag alapja szilícium-nitrid, egy ellenálló kerámiafajta, amelyet a hatvanas években fejlesztettek ki elsősorban azzal a céllal, hogy a turbinákban alkalmazzák, és létrehozzák a segítségével a kerámiából készült motort. Bár történtek kísérletek, főként japán vállalatok részéről, a szilícium-nitrid bevonatú alkatrészeket tartalmazó motorok építésére, de a teljesen kerámiából felépülő berendezés végül nem bizonyult sikeresnek, a szilícium-nitrid viszont hasznos alapanyaggá vált egy másik területen, a chipek készítésének folyamatában. Mivel az anyag kompatibilis a chipek gyártási metódusával, ezért a mikrokamera egyszerűen és olcsón előállítható a Princeton leírása szerint.

A képalkotó eszköz felvételeinek minőségét a gépi tanulási algoritmusok növelik, amelyek összeköttetésben állnak a metaanyag felszínén elhelyezett antennákkal, ezeknek az algoritmusoknak a funkcióit pedig a későbbiekben további alkalmazásokkal tervezik bővíteni a mérnökök, például tárgyfelismeréssel vagy a tárgyak osztályozásának képességével. Az ultra kompakt kamerák legfontosabb felhasználási területe az endoszkópia lehet, valamint az agyi képalkotás, de a kutatók később egészen újszerű alkalmazásokat is elérhetőnek látnak: az eszközökkel szerintük bármilyen felület átalakítható lesz képalkotó egységgé, így akár a hagyományos telefonkamerák kialakítása is jelentősen megváltozhat, ha a minikészülékek felváltják a jelenlegi hátlapi kamerákat.

(Fotó: University of Princeton)

További cikkek a témában:

A világ legkisebb beültethető chipje akkora, mint egy porszem, egerekben már működik Az eszköz szabad szemmel alig látható, de helyet kapott rajta minden, áramkör, transzduktor, kommunikációs egység és szenzorok. A funkciója elsősorban a testhőmérséklet monitorozása, amit később emberekben is szeretnének tesztelni a kutatók.
A világ legkisebb motorja kvantum alagutakban száguld, ahol az is kérdés, merre folyik az idő Van egy igazán apró motorod, és több mint 16 atomból áll? Sok időd lehet, mert valamit feleslegesen építettél be, ebbe a pazarló konstrukcióba - mondhatnánk, ha ez verseny lenne, és hát az is, a neve pedig a miniatürizálás nagy kalandja. Közben természetesen új kvantumfizikai felfedezések is születnek.
A világ legkisebb repülő szerkezete akkora, mint egy homokszem A „szárnyas mikrochip” a legkisebb, ember által épített repülő szerkezet, amelynek a felhasználási lehetősége rendkívül sokrétű.


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.