Ha egészséges gyermekeket szeretnénk nevelni, biztosítsunk számukra elegendő napfényt, tiszta levegőt és természetben töltött időt. Hasonló gondolatok születhettek az emberek fejében, miután Robert Koch német orvos elfogadta a szintén német származású Ferdinand Cohn úgynevezett csíraelméletét, amely jelentős áttörést hozott az orvostudományban. A Pasteur-csoport ökológiai vizsgálatokat végzett a spórák természetes környezetében betöltött szerepének megerősítésére, míg Koch 1878-ban közzétett egy jelentést a sebek bakteriális állapotáról, 1881-ben pedig a tuberkulózis kórokozójáról. A szakemberek megállapításai hamarosan a mérnököket és az építőipart is elérték, ahol ezután ennek szellemében terveztek iskolákat szerte a világon. A tuberkulózis megjelenésével egyre többen fontosnak tartották a városi gyerekek vidékre menekítését, ahol megoldható az elkülönítésük, és ahol élvezhetik a friss levegőt és a napfényt. Mivel valahol tanulniuk is kellett, megszületett az "Open-Air", vagy ha úgy tetszik erdei iskola gondolata.

Ha figyelembe vesszük a világ jelenlegi helyzetét, talán ideje lenne ismét számításba venni az előnyeit.

Az erdei iskola egyik legelső példája a charlottenburgi Waldschule für krankliche Kinder, azaz erdei iskola beteg gyermekeknek. Leszámítva a zárt hálótermeket, a tanítás teljes egészében a természetben zajlott, az intézmény ugyanis így kívánta elősegíteni többek között a függetlenség és az önbecsülés erősítését a városi fiatalokban. Az ötlet hamarosan a tengerentúlon is elterjedt: elsőként Rhode Islanden (1908), majd Chicagoban (1911) nyílt erdei iskola.

Helyi kezdeményezésből globális mozgalom

Az úgynevezett Szabadtéri Iskolamozgalom globális szintű kirobbanását elsősorban az első világháborút lezáró béke, valamint a tuberkulózis és a spanyol nátha szörnyűségei indokolták. Megszületett például a Szabadtéri Iskolák Nemzetközi Hivatala, ahol egyebek mellett információkat gyűjtöttek az erdei iskolák működéséről. Az új oktatási módszer az eddigiekhez képest jóval több testmozgást, rendszeres orvosi szűréseket, és szigorú étrendet biztosított a gyermekeknek, ám ezekről csak kevés hivatalos tanulmány készült.

Paul Overy művészettörténész nemcsak üdvözölte, de teljes mellszélességgel kiállt a szabadtéri oktatás mellett:

"Egy olyan korban, amikor rengetegen kényszerülnek túlzsúfolt, egészségtelen lakhatási körülmények közé, a napfénynek, a levegőnek és a természetközeliségnek mindennél fontosabb szerepet kell kapniuk az iskolák, kórházak és szanatóriumok tervezése során."

A Szabadtéri Iskolamozgalom gyorsan terjedt, az építészmérnökök és kivitelezők pedig lelkesen fogadták az orvosok állásfoglalását a fény, a friss levegő és a higiénia fontosságáról, és olyan építészeti anyagokkal, illetve technikákkal kísérleteztek, melyek lehetővé tették ezen kritériumok biztosítását. Ennek eredményeképp hamarosan egyre több, és egyre nagyobb üvegfelülettel, erkéllyel és tetőterasszal rendelkező iskola épült. Az egyik legismertebb példa talán Jan Duiker 1927-es munkája, az amszterdami Cliostraat Szabadtéri Iskola. Overy elmondása szerint Duiker a pólóviselés elterjedéséhez hasonlította "új építészeti funkcionalizmusát", és azt jósolta, hogy a higiénia idővel életünk meghatározó elemévé válik, ám a ruhával ellentétben nem csupán divat, sokkal inkább alapvető elvárás lesz. Az egyik legérdekesebb létesítmény talán mégis a Párizs külterületén található, 1934-36 között épült surésnesi "Open-Air" Iskola, ami lényegében pavilonokból áll, három oldalról összecsukható ajtókkal. A dizájn Eugéne Beaudouin és Marcel Lods fejéből pattant ki. (A páros nevéhez fűződik a kanadai Francia Nagykövetség épületének megépítése.) Mivel az ideérkező gyerekek többségében betegek voltak, ezért lépcső helyett rámpákkal könnyítették meg a közlekedést; a tanítás a szabadban folyt, az elsősegélyszekrények és a könyvespolcok pedig gördíthetőek voltak.

Egy korszak lezárult

A Szabadtéri Iskolamozgalom végét a második világháború jelentette: az épületfenntartás költségei világszerte egyre magasabbak lettek, de legfőképp az életkörülmények változtak. A gyerekek már nem éltek túlzsúfolt, egészségtelen helyeken, így az oktatási környezet is megváltozott. Orvey szerint ekkor már túlságosan zavarónak és ellenőrizhetetlennek tartották a szabadtéri tanítást, valamint többé nem fektettek nagy hangsúlyt a testmozgásra sem. James Howard Kunstler, amerikai szerző szerint az iskolák a második világháború után kezdtek egyre inkább börtönökre hasonlítani. A tuberkulózis és gyermekbénulás elleni oltások elterjedése pedig még jobban elfordította az emberek figyelmét a természettől. Ami pedig a jövőnket illeti, senki tudja mit tartogat még számunkra, mindenesetre könnyen lehet, hogy ha tanulunk a jelenlegi járványhelyzetből, és bizonyos dolgokat ezután másképp csinálunk, akkor ami egykor működött, az később is működhet.

(Fotó: Getty Images Hungary, Wikimedia)