A Nemzetközi Tengeri Hulladék Kutatási Egység (International Marine Litter Research Unit) 2017-ben megjelent tanulmánya szerint egy darab műanyag zacskót a partok mentén élő kisméretű rákfajták 1,75 millió részecskére tudnak lebontani, ezzel pedig jelentősen hozzájárulnak a plasztik hulladék terjedéséhez. Az óceánokban, tengerekben felgyülemlő műanyagok jelentős mennyiségű állatfajra vannak hatással, a Plymouth Egyetem által végzett vizsgálatokból pedig kiderült, hogy közel 700 fajt érint a probléma, mivel ezek az állatok rendszeresen fogyasztanak műanyagot vagy időnként csapdába is ejti őket a vizekben lebegő szemét.

A mikroműanyagokat, amelyek a körülbelül szezámmag méretű, öt milliméternél kisebb hosszúságú műanyagdarabokat jelentik, 2004-ben keresztelte el erre a névre a Plymouth Egyetem professzora, Richard Thompson, aki a tengerparti kutatásai alatt szembesült a hatalmas mennyiségű mikroszkopikus szemét által okozott szennyezéssel, amellyel akkoriban még kevésbé foglalkoztak a környezetvédelmi célú kutatások során, mivel főként a nagyobb, szemmel jól látható hulladékokra, az elhagyott halászhálókra, zacskókra és egyéb szemétfajtákra összpontosítottak a kutatók. Thompson vizsgálatai nyomán nem csak az vált világossá, hogy a lebomló és szétszóródó műanyag milyen veszélyt jelent a tengeri élővilágra, mivel a kisméretű darabkák mindenhová be tudnak férkőzni, miközben az eltakarításuk szinte lehetetlen, hanem az a kérdés is egyre inkább a figyelem középpontjába került, hogy az emberi szervezetbe vajon milyen módon és milyen mennyiségben tud bejutni a lebomló műanyag.

Az emberek hétköznapjaihoz évtizedek óta szorosan hozzátartozik a műanyag különböző formáinak jelenléte, ami alapvetően nem kifejezetten negatív dolog, sőt, a műanyagzacskók feltalálója eredetileg környezetbarátabb alternatívának szánta a tárolóeszközt az akkoriban népszerű papírzacskókkal szemben, amelyek előállítása a sok fa felhasználása miatt nem számított nagyon öko megoldásnak.

Műanyagok nélkül sokkal nehezebben lehetne kivitelezni az élelmiszerek szállítását, frissen tartását és szennyezéstől való védelmét,

nem is beszélve a költségekről, amiben a plasztik messze alatta marad a papír vagy üveg előállításához szükséges anyagi ráfordításnak. A brit Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint egy papírból készült táska környezeti hatása akkor lesz egyenlő a műanyagéval, ha legalább három alkalommal felhasználják, amennyiben csak egyszer használatos eszközként egy alkalom után megy a kukába (ahogy a műanyagoknál sokszor előfordul), akkor környezetszennyezőbbnek mondható műanyag társánál, bár az utóélete kevésbé negatív hatású a könnyebb újrahasznosítása vagy éppen komposztálhatósága miatt.

A műanyagok azonban észrevétlenül bomlanak körülöttünk, olyan módon is, amire nemigen figyelünk a mindennapok során. Egy szétaprózódó műanyag táska látványa észrevehető jelenség, de a műanyag eszközökből "szivárgó" részecskék nem láthatóak számunkra. Dunzhu Li, a dublini Trinity College kutatójának és munkatársainak 2021-es tanulmánya szerint abban az esetben, ha a kisbabák számára a műanyag cumisüvegben melegítik fel az ételt, akár literenként 16 millió mikroműanyag darab és még sokkal több ennél kisebb részecske juthat a szervezetükbe, vagyis ennyit enged ki magából a műanyag edény.

A hatás a hőmérséklet növekedésével arányos, minél forróbb a benne lévő élelmiszer vagy folyadék, annál több a lebomló anyag.

Az eredmények a cumisüvegeken kívül bármilyen más, hasonló műanyagfajtából készült tárolókra is vonatkoznak, ezért is nem ajánlatos például mikróban műanyagedényben melegíteni az ételt, még akkor sem feltétlenül, ha erre célra is alkalmas a leírása szerint.

Nehéz azonban teljesen elkerülni ezeket a hatásokat a műanyagok széles körű használata miatt, ezért a mikroműanyagok elfogyasztása és belélegzése mindenki számára (észrevétlen) problémát jelenthet. Azt, hogy mennyi műanyag okoz konkrét gondokat a szervezet számára, illetve jár-e egyáltalán komolyabb egészségügyi hatásokkal, a kutatók számára sem egyértelmű. Albert Koelmans, a Wageningen Egyetem környezetvédelmi tudósa, akinek számításai szerint akár 100 000 mikroműanyag darabkát is elfogyaszthat egy ember egy nap alatt, például úgy nyilatkozott, hogy emiatt a szám miatt jelenleg még nem aggódik annyira, de a jövőt már sötétebb színben látja, ha a helyzet nem változik. A mikroműanyagok problémáját a kutató időzített bombának tartja, ami nagyobb veszélyeket tartogathat.

A Nature beszámolója szerint a műanyagok emberi testre gyakorolt hatását, amennyiben azok bekerülnek a szervezetbe, kevés vizsgálat kutatta eddig, de az egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy a mikroműanyagok gyulladást okozhatnak a belekben és csökkenthetik a spermaszámot is.

Az amszterdami Vrije Egyetem és az Amszterdam Egyetem Orvosi Központjának kutatói márciusban megjelent tanulmányukban arról számoltak be, hogy, most először, már az emberi vérben is felfedezték a mikroműanyagok jelenlétét, amit eddig nem mértek a vizsgálatok során. Elsősorban négyféle plasztik mennyiségét vizsgálták: a polietilén-tereftalát (PET), a polietilén és a sztirol különböző polimerjeinek (utóbbiból készül a pici darabokra eső, fehér színű polisztirol is), valamint a poli(metil-metakrilát) jelenlétét, ami a plexiüveg alapanyaga. A kísérletben csak 22 főt vizsgáltak és a 700 nanométernél nagyobb részecskék mennyiségét mérték, de az adatok alapján elmondható, hogy átlagban a műanyag koncentrációja 1,6 µg/ml volt az esetükben. Az, hogy a véráramban keringő részecskék hogyan hatnak a szervezetre és hol gyűlnek fel, még további vizsgálatok során derülhet csak ki, a kutatók egyelőre úgy becsülik, hogy a mérettől függően egyes típusok az immunsejtekhez, más fajták a fehérjékhez vagy lipidekhez kötődhetnek.

"A műanyag részecskék sorsa a véráramban további tanulmányozást igényel,

hogy választ kaphassunk, mennyire halmozódik fel potenciálisan általánosan a lakosságban, és munkájuk során kitettebb dolgozókban, milyen környezeti faktorok járulnak hozzá a belső hatásokhoz és milyen toxikológiai és emberi egészségügyi hatásokat eredményeznek a különböző kitettségi forgatókönyvek." - írják a kutatók a tanulmányban.

A valamilyen fokú kitettség elkerülése azonban majdnemhogy lehetetlen, mivel a levegőn, a vízen és az élelmiszereken kívül a használati tárgyak, a kozmetikai szerek, a fogkrémek, implantátumok és a tetoválások is tartalmazhatnak műanyagot, amit nap mint nap elfogyasztunk vagy bőrünkön hordunk. A vizsgálat pedig világossá tette, hogy a test tisztító mechanizmusai, például a vese működése lassabban zajlanak, mint az újabb adagok megjelenése a szervezetben, bár, ahogy azt a kutatók az összegzésben írják, a folyamat immunrendszerre való hatásának felmérése még további kísérleteket igényel.

(Fotó: Getty Images/Sebastian Kaulitzki/Science Photo Library, PxFuel, Wikimedia Commons, Flickr/chesbayprogram)

Létrehozták a világban halmozódó mikroműanyagok legújabb ellenségét, a fénnyel hajtott, baktérium méretű gépet A miniatűr szerkezetek olyan helyekre is eljutnak, ahová más módszerekkel eddig nem sikerült, úgy a notóriusan nehezen eltávolítható, ultra kicsi plasztik darabok is lebonthatóak a segítségükkel.