Techno

Pár milliméteres robothalakból álló rajok segíthetnek megtisztítani az óceánokat a mikroműanyagoktól

A kisebb, mint egy centis, infravörös fényre aktiválódó puha robotok képesek már bizonyítottan képesek arrébb szállítani a víz felszínén úszó mikroműanyagokat.
Tudás

Most először találtak rá a mikroműanyagokra az emberi vérben

A szemmel alig látható, egészen kis dolgoknak is lehet jelentős hatása a világban, ha elég nagy mennyiség gyűlik össze belőlük, a mikroműanyagok pedig már mindenhova beférkőztek - még a vérkeringésünkbe is.
Bolygó

Kiderült mennyi műanyagtól kell megszabadulnunk Magyarországon

Ahogy már beszámoltunk róla 2021 július elseje óta tilos Magyarországon az egyszer használatos műanyagtermékek meghatározott körének forgalmazása, erről egy Uniós tilalom nyomán született magyar kormányrendelet gondoskodott. A változás pontos volumene azonban csak most körvonalazódott.
Bolygó

Létrehozták a világban halmozódó mikroműanyagok legújabb ellenségét, a fénnyel hajtott, baktérium méretű gépet

A miniatűr szerkezetek olyan helyekre is eljutnak, ahová más módszerekkel eddig nem sikerült, úgy a notóriusan nehezen eltávolítható, ultra kicsi plasztik darabok is lebonthatóak a segítségükkel.
Techno

Lángoló jég bányászatához terveztek óceáni fordított felhőkarcolókat

Az óceánok fenekén hatalmas metán-hidrát, más néven lángoló jég lelőhelyek bújnak meg, melyek fedezhetnék a világ energiaellátását a jövőben, de a gáz felszínre hozatala közel sem egyszerű folyamat. Kínai tervezők az óceáni műanyaghulladék felhasználásával építenének óriási fúrótornyokat, melyek egyben hotelként is szolgálnának.
Bolygó

Érvek és ellenérvek a műanyagok kémiai újrahasznosítását illetően

Egy új vizsgálat szerint a kémiai újrahasznosítás valós megoldást jelenthet a műanyagok fenntartható visszaforgatásának problémájára; egyes szakértők azonban inkább a robotok segítségére támaszkodnának, és erre minden okuk meg is van.
Bolygó

Van egy műanyag palack, ami kevésbé káros a bolygóra, mint a többi

Ha már műanyag palackokat használunk a különböző italok kereskedelmében és tárolásában, illene tudni, hogy melyik a legkárosabb a bolygóra és melyik a legkevésbé az. A válasz meglepő módon nem az anyagukban rejlik, hanem egy első ránézésre jelentéktelen jellemzőben.
Ember

Veszélyeztetett faj lettünk: 2045-re a spermaszám nulla lehet egy átlagos férfi esetén

1973 és 2011 között a nyugati társadalmakban a férfiak spermaszáma átlag közel hatvan százalékot esett. A csökkenés azonban nem állt meg, és a változás immár az egész emberi fajt veszélyeztetheti.
Techno

Hadat üzennek az eldobható műanyagnak a Vodafone kisméretű SIM-kártyatartói

A Vodafone Magyarország tavaly áprilisban jelentette be, hogy hitelkártya méretű SIM kártya-tartóit fele akkora formátumra cseréli. A bolygónk védelmét szolgáló intézkedés április óta 1,6 tonna műanyag megtakarítását eredményezte. A kezdeményezés a Vodafone már meglévő fenntarthatósági programjának része. A régi SIM kártya-tartók kivezetését 2020 végéig vállalta a szolgáltató.
Bolygó

Műanyag hulladékból üzemanyag és a földgáznál is hatékonyabb fűtőanyag Miskolcon

A Miskolci Egyetemen komoly eredményeket értek el a műanyag hulladék folyékony üzemanyaggá alakításával. A folyamat során melléktermékként keletkező gáz fűtőértéke pedig 40 százalékkal meghaladja a lakossági földgázét.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.