Minden eddiginél információközpontúbb keresőt ígér a Google

2021 / 01 / 28 / Perei Dóra
Minden eddiginél információközpontúbb keresőt ígér a Google
Életünk szinte teljesen elképzelhetetlen lenne a Google keresője nélkül, hiszen a legtöbben manapság nem a látogatni kívánt oldal hivatkozását gépelik be a böngészőbe, hanem a keresőt használják a site-ok felkeresésére. A Google Kereső ezért egyike a legnagyobb példányszámban letöltött mobilos alkalmazásoknak, a cég pedig most bejelentette, hogy némileg változtatnak a felületen.    

A vállalat közleménye szerint a fejlesztők sokat, és régóta dolgoztak azon, hogy hogyan tehetnék még jobbá a Google Kereső applikációját. Végül úgy döntöttek, hogy bár a szolgáltatás eddig sem volt túlzsúfolt, mégis az egyszerűsítés felé indulnak. A szakemberek azt remélik, hogy a jövőben ennek köszönhetően még jobb élményt biztosíthatnak felhasználóik számára.

Egymásnak feszült a Google és Ausztrália: kivonulhat a keresőóriás A miniszterelnök azt nyilatkozta: nem hagyják magukat megfenyegetni.

„Szerettünk volna visszalépni az egyszerűsítés irányába, hogy mindenki gyorsabban és könnyebben megtalálhassa amit keres”mondja Aileen Cheng, a Google dizájnere, akinek fontos szerepe volt a mostani változtatásban. Szerinte az újdonság frissítően hathat a felhasználókra, és ezért még többször igénybe vehetik majd a Keresőt. A Google Kereső ugyanis minden eddiginél információközpontúbb lett; úgy változott a találatok megjelenítése, hogy ezentúl a figyelem egyértelműen az eredményekre összpontosuljon.

A grafikus elemek pedig úgy rajzolódnak majd ki, hogy hatékonyabban fogják kitölteni a rendelkezésre álló helyet.

A cég még az új betűk kidolgozására is külön dizájnercsapatot foglalkoztatott: a Google Kereső új verziója könnyebb olvashatóságról gondoskodik, kicsit nagyobb lett betűméret és vastagabbak a vonalak, így a szem számára kellemesebb látványt nyújtanak. Ezáltal a tervezők szerint gyorsabban el lehet majd igazodni a találatok között, egyszerűbbé válik az áttekintése az eredménynek. Ugyanezt a betűtípust részesíti előnyben a frissített felületen a Google, ami egyébként teljesen a sajátja, és amit már régóta alkalmaz a különböző felületeken. Az Android esetében például a Gmailnél is felbukkant már az a megoldás, mely ezentúl a Keresőben is kirajzolódik majd. Aileen Cheng szerint az információ hatékony átadásában sokan nem gondolnák, hogy mennyi szerepe van a betűtípusoknak, a Google azonban nagy hangsúlyt fektet a tipográfiára.

A jövőben tehát úgy láthatunk egyszerre több tartalmat a kijelzőn, hogy közben látszólag szellősebb hatása lesz a Keresőnek. A képernyő kihasználtsága egyik szélétől a másikig tart, a képek egyenletesen látszódnak, a találatok közötti árnyékos sáv pedig elvékonyodik. A keresőóriás a színek alkalmazásával sem szívbajoskodik, így ezentúl kiemeli a fontosabb találatokat, és ezáltal a lényeges információ mindannyiunkhoz gyorsabban eljuthat. A tervezőcsapat a megfelelő kiemelések megtervezésére szintén sok energiát fordított; a fentieken kívül a Google logójában is jól kivehető lekerekített vonalvezetés ugyancsak jobban megjelenik majd az alkalmazásban. A dizájnerek emellett arra is ügyeltek munkájuk során, hogy úgy hozzanak létre valami újat, hogy abból a felhasználók ne érzékeljenek túl sokat. Vagyis úgy legyen teljesebb az élményük, hogy nincs bennük a változások miatt fellépő frusztráció. A Google Kereső új verziója a következő hetekben minden felhasználóhoz eljut a frissítések által.

További cikkek a témában:

Az automatikus hívásrögzítés lehet a Google következő funkciója A keresőóriás már egy éve megkezdte a Google Phone fejlesztését, hogy az applikáció a jövőben a hívásrögzítést is támogassa. Bár ez egyelőre csak a saját Pixel mobiljain, illetve néhány Nokia és Xiaomi készüléken lehetséges, illetve még jó pár - főként adatvédelemre vonatkozó - kérdés is válaszra vár ezzel kapcsolatban.

A Google anyacége kukába dobja a héliumos lufikról szórt szélessávú internetes projektjét Már az elején lehetett sejteni, hogy ennek az ötletnek azért vannak buktatói.

"Mi teremtettük meg a Google-t. De ez már nem az a cég, aminek dolgozni akarunk” Az elmúlt időszak történései egyre-másra arra engednek következtetni, hogy a Goggle „Don't be evil”, avagy "Ne légy gonosz!" mottója mára semmivé foszlott, ez pedig szakszervezet-alapításra ösztönözte a cég munkatársait. Korábban még nem volt példa hasonlóra a vezető technológiai vállalatoknál, remélhetőleg a dolgozók idővel elérik, ami a törvényhozóknak nem sikerült.

(Fotó: Pixabay,Google Blog)


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.