Napelemes kabinok jelentek meg egy német város utcáin

2021 / 01 / 27 / Bobák Áron
Napelemes kabinok jelentek meg egy német város utcáin
Az Ulmer Nest a hajléktalanoknak nyújt menedéket a hideg, téli éjszakákon. Bár a próbaidőszak egyelőre csak két fülkével indult el Ulm városában, a készítői úgy tervezik, hogy ha a koncepció működőképesnek bizonyul, később egész Németországra kiterjesztik a programot.

Németországban az országos hajléktalansegítő szervezet (BAG W) statisztikái szerint mintegy 860 ezer ember él az utcán, akiknek télen különösen nehézzé válik a helyzetük. Az ő életüket igyekszik kicsit elviselhetőbbé tenni egy ulmi cég, akik Ulmer Nest néven egy olyan kabint alkottak, amelyben a hajléktalanok meghúzhatják magukat éjszakára.

A január 8-a óta üzemelő kabinokban légcserélőrendszer biztosítja a friss levegőt, a tetejükön elhelyezett napelemeknek köszönhetően pedig fűteni is lehet őket. A magánszféra védelme érdekében a fülkében nincsenek kamerák, a szociális munkások az ajtón elhelyezett szenzor jelzéséből tudják, hogy az ideiglenes lakója elhagyta a kabint, és mehetnek takarítani. A kabinban emellett egy rádió is van, amivel a bent tartózkodó felveheti a kapcsolatot az üzemeltetőkkel, ha arra van szükség.

Magyarországon nehéz megbízható statisztikát találni arra vonatkozóan, hogy pontosan hányan élnek az utcán, de a számuk a G7 ősszel megjelent cikke szerint nagyságrendileg tízezerre tehető. Az évente elvégzett február harmadikai kutatások alapján közülük tavaly 2300-an voltak, akik az év leghidegebb napjaiban is közterületen aludtak. A Magyar Szociális Fórum az év elején arról számolt be, hogy január 5-ig 74-en fagytak meg Magyarországon ezen a télen, és bár a fagyhalál általában fűtetlen lakásokban érte az embereket, a korábbinál többen haltak meg a szabad ég alatt is.

A hajléktalanokat Magyarországon több szervezet is segíti, a Menhely Alapítvány pedig a különösen hideg napok előtt egy listát is közzétesz a honlapján azokról az ideiglenes túlélési pontokról, amelyek hajlandóak befogadni a rászorulókat. Az alapítvány emellett egy éjjel-nappal hívható telefonszámot is üzemeltet a +36 1 338 4186 számon, és arra kérnek mindenkit, hogy ha bajban levő hajléktalan emberrel találkoznak, akkor azonnal tárcsázzák ezt a számot. (Interesting Engineering)

További cikkek a témában:

A tanításnak vége, az éhség marad: van megoldás a gyermekéhezésre? Mi az oka annak, hogy a huszonegyedik század második évtizedében ennyire sokakat érint ez a kérdés? Mi lehet a megoldás, és milyen hosszú távú következményei vannak az éhezésnek, különösen a gyerekek számára?

A szegényeknek jövedelemarányosan is többe kerül a lakhatás A tavalyi adatokhoz képest nemhogy érdemben csökkent volna a lakhatási szegénységben élők száma, de jelentős erőfeszítések nélkül a társadalmi egyenlőtlenségek csak fokozódni fognak - állapította meg a Habitat for Humanity Magyarország a lakhatási szegénységről szóló legújabb jelentésében.

A közösségi média sietett egy parkinsonos beteg segítségére A TikTokon találták ki, hogy hogyan lehet a betegség tüneteit enyhítő apró pirulákat biztosabb kézzel bevenni.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
Mekkora eséllyel tart az emberi evolúció egy új faj kialakulásának az irányába?
Mekkora eséllyel tart az emberi evolúció egy új faj kialakulásának az irányába?
Fajunk 300 ezer évvel egyedüli emberfaj lett a bolygón, az viszont nehéz kérdés, hogy éppen egy új faj kialakulásának az irányába tart-e az evolúciónk. Ennek oka, hogy bizonyos tényezők ebbe az irányba mutatnak, míg mások épp az ellenkezőbe. Elmondjuk, milyen körülmények esetén alakulhatna ki belőlünk egy új faj.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.