Itt az első villanykörte, ami nem csak okos, de a lakást is fertőtleníti

2020 / 09 / 08 / Bobák Áron
Itt az első villanykörte, ami nem csak okos, de a lakást is fertőtleníti
A Lifx Clean okosizzó a gyártó állítása szerint az emberre nem veszélyes sugarakkal fertőtleníti az alá helyezett dolgokat, vagy akár az egész fürdőszobát, emellett hagyományos villanykörteként is használható.

Míg a hangutasítással vagy mobilalkalmazással vezérelhető okoslámpák évek óta egyre népszerűbbek a felhasználók körében, a felületek fertőtlenítésére használható berendezések igazából csak az elmúlt hónapokban kerültek az érdeklődés középpontjába, nem kis részben a koronavírus-járvány miatt. Egy ilyen eszközről a januári CES-en már mi is beszámoltunk, ám azon kívül, hogy a PhoneSoap Med Prót kifejezetten a telefon tisztítására találták ki, hagyományos lámpaként már csak azért sem lenne használható, mert UV-C fénnyel pusztítja el a kórokozókat. Mint tudjuk, az ultraibolya-sugárzás az emberi szervezetre is komoly veszélyt jelent, olyannyira, hogy például a Blue Ocean Robotics fertőtlenítőrobotjánál emberek nem is tartózkodhatnak a helyiségben, amíg a tisztítási folyamat zajlik.

A Digital Trands beszámolója szerint a Lifex Clean ezért UV helyett úgynevezett nagy energiájú látható fényt (HEV) bocsát ki, ami ugyan nem végez percek alatt a baktériumokkal, de cserébe nem is káros az emberekre. A gyártó szerint a 70 dollárért kapható izzót a laboratóriumi teszteken e.colival és staphylococcusszal tesztelték, és két óra alatt képes volt elpusztítani a baktériumok 70%-át. Ez elegendő védelem lehet ahhoz, hogy a fertőzésnek jobban kitett dolgainkat, például a kulcsunkat vagy a telefonunkat a lámpa alatt tárolva mindig sterilen tartsuk, de a Lifx szerint arra is jó megoldás lehet, hogy a fürdőszobába felszerelve folyamatosan fertőtlenítse a helyiséget. Mivel okosizzóról van szó, ami az Amazon Alexával, a Google Asszisztenssel és az Apple HomeKittel is párosítható, így akár azt is beállíthatjuk, hogy az izzó éjszaka élesítse magát, így reggelre szinte 100%-osan lefertőtleníti a fürdőszobát.

A cég közleménye szerint amúgy a Lifx Clean HEV-izzója külön ki- és bekapcsolható, így a villanykörte hagyományos okosizzóként is használható, ha éppen nincs szükségünk fertőtlenítésre. A Cnet ugyanakkor megjegyzi, hogy a már említett HEV ugyanaz a sugárzás, amit a köznyelvben kék fényként szoktak emlegetni, és kis mennyiségben a számítógép monitorja valamint a telefon kijelzője is bocsát ki ilyen sugarakat. Erről az újabb kutatások megállapították, hogy nem csak öregíti a bőrt, de a retinát is károsíthatja és alvási problémákat is okozhat egyeseknél. A Lifx szerint viszont az ő izzójuk ebből a szempontból teljesen biztonságos, és megfelel az IEC 62471 fotóbiológiai szabványnak.

Bár az eszköz Európában már az idei évben piacra kerül, egyelőre kérdés, hogy mennyire lesz népszerű, azt ugyanis egyelőre a gyártó sem állítja, hogy a Lifx Clean a koronavírus kórokozójával szemben is hatásos. A sajtóközleményükben ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy vizsgálni fogják a lámpa antivirális hatását, amiről még a LifxClean boltokba kerülése előtt részletes tájékoztatást adnak.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Egy autógyártó robotja önállóan liftezik és arcfelismerő technológiával cserkészi be azokat, akik kávét szeretnének inni
Egy autógyártó robotja önállóan liftezik és arcfelismerő technológiával cserkészi be azokat, akik kávét szeretnének inni
99,9%-os pontossággal azonosítja a robot azokat, akik a kávéjukra várnak.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.