Olimpiát rendeztek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is

2021 / 08 / 08 / Felkai Ádám
Olimpiát rendeztek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is
Miként festene egy olimpia az űrben, és melyik csapat nyert a fejünk felett rendezett tornában?

Nincs okunk a panaszra (legalábbis ami a sportokat illeti), hiszen a hazai küldöttség 20 érmet hozott haza a tokiói olimpiáról, ami negyed százada a legjobb teljesítmény – számol be róla a Telex. Ez azt jelenti, hogy az éremtáblán 15. helyen zártunk, míg az Egyesült Államok mind az aranyak számában (39), mind pedig az összes megszerzett érmet tekintve (113) az első helyen végzett. Sikerülne-e ez a bravúr az űrben is? Habár magyar űrhajós (egyelőre még) nincs fent a végtelenben, amerikai és orosz (és számos egyéb nemzet tagja) éppenséggel akad, vagyis az elvi lehetősége adott egy baráti tornának.

Öt év múlva újra lesz magyar űrhajós Szijjártó Péter az Európai Űrügynökség (ESA) sevillai konferenciáján jelentette be, hogy 2024-ig embert küldünk az ISS-re.

Az asztronauták pedig éltek is a lehetőséggel, és megrendezték azt, amit az eseményről a Twitter fiókján tudósító, Thomas Pesquet, az ESA francia űrhajósa a legelső űrolimpiának nevezett. A játékok során 4 számban csapott össze 7 atléta, akik 2 csapatot képviseltek: egy nemzetközi csoport versengett az orosz „Szojuz” csapat atlétáival.

Az első szám a „Lack-of-floor” során anélkül kellett feladatot teljesíteni, hogy az űrállomás bármely falát megérintené a versenyző. Ezt a számot az orosz kozmonauta, Pyotr Dubrov nyerte, aki anélkül nyomott le egy igen látványos bugit, hogy bármihez hozzáért volna.

A második szám labdajáték, ami ismerős lehet, hiszen szimplán annyi a lényeg, hogy a labdát bejuttassuk az ellenfél kapujába. Azonban ez a versengés is kapott egy űrcsavart, tudniillik nem szabad hozzáérni a labdához, lényegében csak fújkálni lehet a lebegő testet (a szabályok egyébként menet közben is változtak, de hát ez történik a forradalmi sportágak esetében). Amúgy nehéz nem arra gondolni a zárt helyen egymást fújkáló emberek látványától, hogy ettől a képtől pár hónapja még a komplett operatív törzs is sporthangulatba került volna, és dobnak egy szinkron-hátra szaltót. (Egyébként az űrhajósokat természetesen nagyon szigorúan szűrték Covidra is.) Amúgy ebben a számban is az oroszok voltak a befutók.

Ha pedig már szinkron-sportágaknál tartunk, az utolsó előtti szám a szinkron-űrúszás, ami szemben az előzőekkel eléggé magáért beszélő elnevezés: minél összehangoltabban kell a táncprodukciót bemutatni.

A végső próba a célba lövés súlytalan környezetben, vagyis lebegő tárgyakat kellett csúzlival eltalálni.

Hivatalos győztest nem hirdettek, de mivel a szinkron űrúszás a Szojuz csapatnak mintha flottabbul ment volna, így annak ellenére is, hogy a céllövésről csak egy montázst láthattunk, talán nem túlzás, ha összességében a Szojuz csapatnak ítéljük meg a dobogó legfelső fokát. Egyébként az Űrállomáson arról sem feledkeztek meg, hogy ma zárult le a tokiói olimpia:

További cikkek a témában:

Ma indul a világ első virtuális olimpiája Ha valaki eddig is profi szinten versenyzett a Gran Turismo pályáin, akkor semmi akadálya, hogy kipróbálja, lehet-e belőle olimpiai aranyérmes is. Mutatjuk, hogy lehet jelentkezni.

A robotok még lassan kosaraznak, de egy büntetőpárbajra már nem érdemes kihívni őket A Franciaország-USA kosárlabdameccs szünetében igencsak érdekes dolgok történtek a pályán a tokiói olimpián.

A tokiói Olimpiai Stadion futópályáját úgy tervezték, hogy világrekordok szülessenek rajta Az atléták lába alatt lévő felület egy speciális technológiával készült, ezért úgy működik, mint egy trambulin.


Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
A Stentrode nevű agy-számítógép interfésszel ellátott ALS-es beteg az Amazon Alexa segítségével képes le- és felkapcsolni a villanyt, önállóan tévézni és internetezni, de akár még vásárolni is.
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
A cég űrtaxijának, a Starlinernek balul sikerült tesztje után változások történtek a vezetőségben.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.