Aggódnak a szakértők az új koronavírus-variáns miatt

2021 / 11 / 27 / Bobák Áron
Aggódnak a szakértők az új koronavírus-variáns miatt
Az omikronnak elnevezett variáns minden eddiginél több mutációt tartalmaz, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire veszélyes.

Az Európai Bizottság pénteken felszólította az EU tagállamait, hogy azonnali hatállyal állítsák le az utasszállító gépek fogadását több afrikai országból, amelyekben a koronavírusnak egy minden eddiginél több mutációval rendelkező változatát azonosították. A B.1.1.529 jelű variánsról egyelőre keveset tudni, de a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az új variáns gyorsabban terjedhet és az eddig kifejlesztett vakcináknak is jobban ellenállhat, mint a Sars-COV-2 korábbi változatai.

A terjedő esetszámok miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken egy szakértői értekezletet hívott össze, amelyen a görög ábécé 15. betűje után omikronnak elnevezett variánst az "aggodalomra okot adó variánsok" közé sorolták. Az elsőként Botswanában azonosított változatot eddig főként Dél-Afrikában mutatták ki, de egy-egy esetet jelentettek Hongkongból, Izraelből és Belgiumból is. Utóbbi esettel kapcsolatban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken arra szólította fel az Európai Unió tagországait, hogy vezessenek be utazási korlátozásokat az érintett afrikai országokkal szemben, aminek a legtöbb ország már eleget is tett, így ezekbe az országokba sem Dél-Afrikából, sem pedig a környező országokból nem lehet repülővel eljutni. Az utazási korlátozások érintik Botswanát, Zimbabwét, Lesothót, Namíbiát, Mozambikot és Eswatinit (korábbi nevén Szváziföldet) is. A nap során a világ számos országa, így többek között az Egyesült Államok és Japán is az európaihoz hasonló utazási korlátozások bevezetése mellett döntött.

Bár az omikron variánst eddig rendkívül kevés esetben sikerült kimutatni, a variáns a szakértők szerint több szempontból is komoly aggodalomra ad okot. A B.1.1.529 minden eddiginél több, legalább ötven különböző mutációval rendelkezik, amelyek közül minimum harminc a vírus tüskefehérjéiben található. A koronavírus a tüskefehérjék segítségével jut be a megtámadott sejtbe, a Sars-COV-2 ellen kifejlesztett legtöbb vakcina pedig azon a hatásmechanizmuson alapul, hogy a szervezetet immunissá teszi a tüskefehérjékkel - így áttételesen az egész vírussal - szemben. Az erősen mutálódott tüskefehérjék így azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a vakcinák kevésbé lesznek hatásosak, de erről biztosat egyelőre a szakértők sem tudnak mondani. A WHO tájékoztatása szerint legalább néhány hétbe fog telni, mire meg tudják állapítani, hogy az új variáns mennyire ellenálló a vakcinákkal szemben, és mennyire fertőző az eddigi variánsokhoz képest.

Ami a szakértőket legalább annyira aggasztja, mint a vírus esetleges ellenállóképessége, hogy vannak arra utaló jelek, hogy az omikron a korábbi variánsoknál jóval fertőzőképesebb. Dél-Afrikában november 16-án még mindössze 273 új esetet regisztráltak, ez a szám november 25-re viszont napi 1200-ra emelkedett. Egyelőre ugyanakkor nem lehet biztosan tudni, hogy a fertőzések drasztikus megugrását az omikron variáns okozta-e, hiszen az alig száz azonosított eset alapján ezt lehetetlen megállapítani. A vírus terjedésében az is szerepet játszhatott, hogy az európai országokhoz képest Dél-Afrikában kifejezetten alacsony az átoltottság: az Our World in Data adatai szerint november 24-ig mindössze a lakosság alig negyede kapta meg az oltást, vagyis a megugró esetszámból nem vonható le következtetés az oltások hatékonyságára nézve.

Az afrikai ország egészségügyi minisztere, Dr. Joe Phaahla az új variánssal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy bár az első vizsgálatok szerint fertőzőképesebb lehet a korábbi változatoknál, de az eddig kifejlesztett vakcinák ennél a variánsnál is hatékonyak a súlyos megbetegedések megakadályozásában. Az egészségügyi miniszter ezzel együtt bírálta az országával szemben bevezetett korlátozásokat, és arra figyelmeztetett, hogy a többi ország Dél-Afrikára akarja tolni a felelősséget, ahelyett, hogy együttműködnének velük a helyzet megoldásában.

(BBC, CNN, Borítókép: Getty Images)

További cikkek a témában:

Fél év alatt jelentősen csökken a koronavírus-vakcinák hatékonysága a fertőzés megelőzésében Egy új tanulmány a Pfizer, a Moderna és a Johnson&Johnson vakcinájának hatékonyságát vizsgálta nyolcszázezer amerikai veterán adatai alapján. Volt, amelyiknek a fertőzés megelőzésében mutatott hatékonysága hat hónap alatt több mint 80 százalékkal csökkent.

A Pfizer COVID-tablettája kilencven százalékkal csökkenti a veszélyeztettek körében a kórházba kerülés esélyét A szájon át bevehető tabletta a vírus szaporodásához szükséges enzim működését blokkolja, a klinikai vizsgálatok alapján annyira hatásos, hogy be is adták a kérelmet a vészhelyzeti engedélyeztetésre.

Zöld lámpa a harmadik oltásnak Magyarországon Orbán Viktor ma reggel bejelentette, hogy a kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
A kísérlet során három hónap alatt a résztvevők dupla akkora testsúlytól szabadultak meg, mintha Ozempicet szedtek volna. Ráadásul az amycretin szájon át bevehető tabletta.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.