Önvezető, hidrogénhajtású tengeralattjáróval csökkentenék a hajózásból származó emissziót

2021 / 09 / 16 / Felkai Ádám
Önvezető, hidrogénhajtású tengeralattjáróval csökkentenék a hajózásból származó emissziót
A tengeri szállítás mellett a vízben található mikroműanyagokat is begyűjtené, és ezekről információt is szolgáltatna az eszköz, amelynek fejlesztését a brit kormány is támogatja.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A hajózás a globális emisszió három százalékáért felel jelenleg, és az Egyesült Királyság kormánya a tervek szerint az egész világnak utat mutatna, hogy a kibocsájtást 2050-ig nullára szorítják le. A szükséges környezetbarát technológiák kifejlesztésére pedig az állam 23 millió fontot különített, és ebből nyert el 380 000 fontot az Oceanways, amely a kibocsátásmentes vízi eszközök amolyan svájci bicskáját fejlesztené ki ebből az összegből – számol be róla a BBC.

Az Oceanways ugyanis egy olyan tengeralattjáróban gondolkozik, amelyet nem csak szállítási célokra lehetne felhasználni, de emellett kiszűrné a tengerből a mikroműanyagot, illetve monitorozná is ennek a szintjét, és erről adatokat gyűjtene kutatási célokra. A kibocsátásmentességet úgy érnék el, hogy a hajó hidrogénnel működne, és ráadásul még praktikus is lenne, hiszen eljuthatna olyan sekélyebb vizekbe is, ahová a nagy áruszállítók már nem. A nyílt vízen aztán az eszköz 50 méteres mélységbe süllyedne, így a viharoktól sem kellene tartani. Vagyis az eszköz a mostani hajózási útvonalakat követné csak éppen a víz alatt – egyik ilyen potenciális útvonal a vállalat közleménye szerint lehetne a Belfast-Glasgow vonal. A tervezőcsapat szerint egyébként az sincs kizárva, hogy a hajó akár a sarki jégsapkák alatt is képes lenne áthaladni.

A teljesen önműködő hajó ugyanakkor nem versenyezne a jelenlegi nagyobb teherhajókkal a szállítási kapacitás és az útvonal hosszának a terén, hanem rövidebb és gyorsabb szállításra lehetne ezeket felhasználni. A BBC beszámolója szerint a cég alapító-vezérigazgatója úgy nyilatkozott egy rádióműsorban, hogy tengeralattjáróval szállítható áruk esetén például szóba jön a whisky.

Nem vicc: elektromos olajtankert építenek Japánban Hét japán nehézipari vállalat indított közös vállalkozást egy első hallásra igen ironikusan hangzó termékötlet, az elektromos olajszállító tartályhajó elkészítésére.

Egyébként több más vállalat is nyert most támogatást, az MJR Power and Automation nevű cég például olyan, elektromos hajók számára fenntartott töltőállomást telepítene a vízre, amely energiáját egy szélturbina termeli. A cég számítása szerint ezzel a módszerrel éves szinten 1270 tonna szén-dioxid kibocsátást lehetne megspórolni. Egyébként több ország is próbál így-úgy lefaragni a hajózás miatt fellépő kibocsátásból, Japán például korábban bejelentette, hogy első hallásra némileg tréfásnak tűnő elektromos olajtankert fejlesztenek ki. Amszterdam viszont nagyon komolyan gondolja, hogy 2025-re teljesen elektromos legyen a városi hajózás, de önvezető, elektromos teherhajók fejlesztése is folyik.

(Kép: Oceanways)

További cikkek a témában:

Svédország 15 évig üldözte a behatoló ellenséges tengeralattjárókat. Aztán a heringek segítettek lenyugodni Az 1980-as években nem volt éppen feszültségmentes a diplomáciai élet. A nukleáris szuperhatalmak egymásnak feszültek,  Oroszország és Svédország között is komolyan izzottak a felségvizek, ha szabad ezzel a képzavarral élni. Egy elképesztő hidegháborús történet következik.

A fiú, aki egy nap alatt háromszor nézett farkasszemet a halállal, de mindet túlélte Wenman Wykeham-Musgrave tengerészkadét még csak tizenöt éves volt, amikor átélte élete három legrázósabb kalandját. Méghozzá egyetlen nap leforgása alatt.

Ritkán történik ilyesmi, de most megnézhetünk belülről egy szolgálatban lévő, katonai tengeralattjárót A videón egy drón repüli be az egyébként aktív, katonai szolgálatban álló tengeralattjárót.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.