Miről szól a párizsi klímegyezmény?

A párizsi klímaegyezményt 2015-ben szövegezték meg, a csatlakozó államok pedig vállalták, hogy összehangoltan fellépnek az éghajlatváltozás káros hatásaival szemben, és megoldási javaslatokat tesznek. Az egyik fő célkitűzés az volt, hogy a globális átlaghőmérséklet-növekedés ne haladja meg a két Celsius-fokot, mint az iparosodás előtt.

Egy csapat portugál fiatal nekiment a világ vezető országainak Kiemelt ügyei közé vette az Emberi Jogok Európai Bírósága a klímaváltozást, hála annak a portugál, nyolc és huszonegy éves fiatalokból álló csoportnak, akiknek volt bátorságuk felemelni hangjukat a legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó országok, köztük Oroszország és az USA ellen. Lehet, hogy amit Greta Thunberg elindított, az csupán a kezdete egy új 'forradalomnak'?

Az egyezmény létrejöttének fontosabb állomásai

2014. október huszonharmadikán az uniós vezetők megállapodtak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretről. Az Európai Tanács jóváhagyta az alábbi négy célkitűzést: 2030-ig negyven százalékkal csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szintekhez képest; a megújuló energia arányát 2030-ig legalább huszonhét százalékra kell növelni; az energiahatékonyság huszonhét százalékos javítása az előrejelzésekhez képest; és végül a belső energiapiac kiteljesítése a meglévő villamosenergia-hálózatok összekapcsolására vonatkozó tíz százalékos minimumcél elérésével, legalább az energetikai szigetek – különösen a balti államok és a Pireneusi-félsziget – tekintetében. 2015. március hatodikán az Európai Unió a párizsi éghajlatváltozási konferencia előtt benyújtotta tervezett nemzeti hozzájárulását az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának, elkötelezettséget mutatva az arra irányuló tárgyalások iránt, hogy

egy teljesen új, jogilag kötelező erejű éghajlatváltozási megállapodás szülessen azért, hogy a globális felmelegedés két Celsius-fok alatt maradjon.

Az Unió emellett megerősítette az Európai Tanács 2014. októberi kötelezettségvállalását, mely szerint 2030-ra legalább negyven százalékkal mérsékelni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását. Szeptember tizennyolcadikán a Környezetvédelmi Tanács következtetéseket fogadott el arról, hogy az EU milyen álláspontot képviseljen az ENSZ párizsi éghajlatváltozási konferenciáján. A vezetők egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak ambiciózus, jogilag kötelező erejű és dinamikus megállapodás elérésére kell törekednie azzal a céllal, hogy valóban két Celsius-fok alatt tarthassák a globális felmelegedés mértékét. A Tanács hangsúlyozta, hogy ennek érdekében az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának

legkésőbb 2020-ig el kell érniük legmagasabb szintjüket, majd 2050-re az 1990-es szinthez képest legalább a felére kell csökkenniük, 2100-ra pedig nullához közelítő, vagy az alatti értéket kell elérniük.

November tizedikén a Gazdasági és Pénzügyi Tanács következtetéseket fogadott el az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásáról, melyben elismerte, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem finanszírozása jelentős fontosságú a tekintetben, hogy a globális felmelegedés ne haladja meg a két Celsius-fokot, és lehetővé váljon a fenntartható gazdaságokká való átalakulás. A dokumentumban szerepel az éghajlatváltozás elleni küzdelemre felajánlott uniós hozzájárulás is, amely a fejlett országok azon célját szolgálja, hogy 2020-ig – különféle források bevonásával – évente együttesen százmilliárd amerikai dollárt mozgósítsanak. A miniszterek egyetértettek abban, hogy jelentős forrásokra van szükség a fejlődő országok támogatásához annak érdekében, hogy azok megfelelőképpen védekezhessenek az éghajlatváltozás hatásaival szemben. November harmincadikán megtartották a párizsi éghajlat-változási konferenciát. Ez volt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményében (UNFCCC) résztvevő országok konferenciájának huszonegyedik (COP21) és a Kiotói Jegyzőkönyvben részes felek találkozójának tizenegyedik ülésszaka (CMP 11). A tárgyalásokon körülbelül százötven ország vett részt. December tizenkettedikét a párizsi megállapodás sikereként jegyezhetjük, mert megszületett az új, globális éghajlatváltozási megállapodás.

A megállapodásban egy cselekvési terv is szerepelt, amelynek célja „jóval két Celsius-fok alatt” tartani a globális felmelegedés mértékét,

és amelynek alapján az országok erőfeszítéseket tesznek a felmelegedés másfél Celsius-fok alatt tartására. A Párizsi Megállapodás 2016. április huszonkettedikétől egy évig várt aláírásra New Yorkban. (A megállapodás a 2020 utáni időszakra vonatkozik, és akkor lép hatályba, amikor a globális kibocsátások legalább ötvenöt százalékáért felelős ötvenöt állam ratifikálta.) Végül december tizenhetedikén az uniós vezetők üdvözölték a COP21 során Párizsban létrejött éghajlatvédelmi megállapodást, felkérték a Bizottságot és a Tanácsot, hogy 2016 márciusáig értékeljék az eredményeket, különös tekintettel azoknak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretet érintő vonatkozásaira, valamint, hogy dolgozzák ki a következő lépéseket.

2016. február tizenötödikén a Külügyek Tanácsa következtetéseket fogadott el a huszonegyedik éghajlat-változási konferencia utáni európai klímadiplomáciáról. A klímadiplomáciai cselekvési terv három fő területet ölelt fel: az éghajlatváltozás kérdésköre mint stratégiai prioritás a diplomáciai párbeszéd és a nyilvános diplomáciában, valamint a külpolitikai eszközök keretében; a Párizsi Megállapodás és a tervezett nemzeti hozzájárulások végrehajtása az alacsony kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens fejlesztéssel összefüggésben; az éghajlatváltozás, a természeti erőforrások, a jólét, a stabilitás és a migráció közötti összefüggések kezelése. Március negyedikén a Környezetvédelmi Tanács ismételt ülésén a vezetők megvitatták egyrészt az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodást követő intézkedéseket, másrészt, hogy a megállapodás milyen hatást gyakorol az EU klímapolitikájára. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó uniós éghajlat- és energiapolitikai keretet időben végre kell hajtani a célkitűzéseket, a megállapodást pedig mielőbb ratifikálni kell. Április huszonegyedikén az EU aláírta a Párizsi Megállapodást: Sharon Dijksma, Hollandia környezetvédelmi minisztere és a Tanács soros elnöke, valamint Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke ünnepélyes keretek között az EU nevében aláírta a megállapodást New Yorkban. Szeptember harmincadikán a Környezetvédelmi Tanács uniós szinten ratifikálta a Párizsi Megállapodást, amit a tagállamoknak is mihamarabb meg kellett tenniük. Amint az Európai Parlament is hozzájárulását adta, a Tanács hivatalosan is elfogadja a megállapodás megkötéséről szóló határozatot. 2016. november negyedikén aztán

életbe lépett a történelmi jelentőségű párizsi klímaegyezmény, melyben mintegy kétszáz ország kötelezte el magát az éghajlatváltozás megelőzése és az emberi civilizáció védelme érdekében.

2018: valószínűleg nem tartható a párizsi egyezményben foglalt célkitűzés

Hatvanhat százalékos valószínűséggel teljesíthetetlen az a limit, hogy a globális felmelegedés maximuma 2100-ig átlagosan mindössze másfél Celsius-fokos legyen – írja az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) 2018-as tanulmánya, amit közel félezer nemzetközi klímakutatóból álló szerzőgárda jegyzett. Az előzetesen kiszivárgott dokumentumban az is szerepel, hogy bár a 2015-ös párizsi klímaegyezményt elfogadó ENSZ-tagállamok vállalták, hogy a klímaváltozás általi globális átlaghőmérséklet-növekedést két Celsius-fok alatt tartják, és „erőfeszítéseket tesznek, hogy a növekedés másfél százalékos legyen”, ám

az átlaghőmérséklet már 2018-ban is egy fokkal magasabb volt, mint az iparosítást megelőző időkben.

A kiszivárogtatott jelentés szerint ráadásul már a másfél Celsius-fokos növekedés is elengedő ahhoz, hogy az északi sark jege szeptemberenként rendszeresen elolvadjon. A szerzők továbbá megjegyezték, hogy az óceánok víztömege és kémiai összetétele a következő évtizedekben akkor is megváltozik, ha sikerül elérni a másfél fokos határt. A hőmérséklet-emelkedéssel járó élelmiszerhiány, illetve az árak emelkedése pedig több mint százmillió embert tehet földönfutóvá, főként a bolygó legsebezhetőbb országaiban.

A felmelegedés jelenlegi sebességével számolva a globális középhőmérséklet már a 2040-es években elérheti a másfél fokot. Mindez pedig tíz centiméterrel magasabb tengerszinttel, a grönlandi és nyugat-antarktiszi jégtakaró visszafordíthatatlan olvadásával, számos növény- és állatfaj kihalásával, valamint egyre fokozódó viharokkal jár. A tanulmánytól független szakértők legfeljebb matematikai esélyét látják az egyezményben foglaltak betartására, amihez mindenekelőtt erdősítéssel és a biomassza-energia felhasználásával radikálisan csökkenteni kellene a légköri szén-dioxid mennyiségét. A szén és olaj alapú energiatermelés teljes megszüntetésével, valamint a fogyasztás mérséklésével talán van remény, az erdősítéshez szükséges területeket ugyanakkor a mezőgazdasági termelés alól kellene kivonni, így az élelmiszerhiány mindenképp borítékolható. A dokumentum szerzői közül pedig sokan olyannyira pesszimisták, hogy szerintük a felmelegedés mértéke 2100-ra a három fokot is elérheti.

2019: valami bűzlik a párizsi klímaegyezmény körül

A Barcelonai Egyetem (UAB) tavalyi kutatása szerint ugyanis az egyes országok vállalásai szépen csengő szavak, de ha összeadjuk őket, nem jön ki belőlük az elvárt eredmény, vagyis a felmelegedés két Celsius-fokos maximalizálása. Lewis King, a tanulmány vezető szerzője szerint

az egyezmény bár jó lépés a megfelelő irányba, de túlzottan homályos ahhoz, hogy eredményt várjunk tőle.

Az országonként meghatározott hozzájárulások ugyanis nem kötelezik az országokat jogi szempontból, és épp ez az, ami miatt King szerint gyakran ellenőrizhetetlen és homályos vállalásokról van szó. Hogy számunkra is érthető legyen, hogy pontosan mit is vállaltak a tagországok, a kutatók négy kategóriába rendezték a kötelezettségeket.

• Abszolút emissziócsökkentési célok: egy meghatározott bázisévhez mért csökkentés százalékos vizsgálata. A bázisévet az adott ország határozza meg 1990 és 2014 között, a célév pedig jellemzően 2030, kivételes esetekben 2025.
• Hétköznapi (Business as Usual, BAU) csökkentés: a normál körülmények figyelembe vételével becsült csökkentés 2030-ra, amit szintén az aláíró országok becsüknek meg.
• Emisszióintenzitás-csökkentés: az emisszió intenzitásának csökkentése GDP-hez mérten, egy meghatározott bázisévhez viszonyítva.
• Nem meghatározott károsanyag-kibocsátással rendelkező országok, vagyis azok, amelyen nem tűztek ki meghatározott emissziós célt maguk elé.

King és kollégái szerint az, hogy az aláíró országok a fenti szempontokat veszik alapul úgy, hogy még csak a cél- vagy a bázisév sem azonos a vállalások esetében, nehezen összevethetővé teszik azokat, ezért a kutatók a vállalási rendszer reformját sürgetik.

Donald Trump kiléptette, Biden visszaléptetné Amerikát

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke 2017 júniusában jelentette be, hogy az USA kilép a párizsi klímaegyezményből, az ENSZ előírásainak értelmében a kilépés viszont csak az idei amerikai elnökválasztás másnapján lép hatályba. Ha pedig szeretné, az USA a jövőben újra csatlakozhat a megállapodáshoz.

A kilépés késleltetésének bonyolult szabályrendszerét direkt építették be a megállapodásba, hogy felkészüljenek az Egyesült Államok esetleges kilépésére.

Annál is inkább, mivel klímaváltozás elleni globális lépések korábban rendszeresen az Egyesült Államok ellenállása miatt fulladtak kudarcba. Példának okáért a Clinton-kormányzat még a kiotói jegyzőkönyv 1997-es aláírásához szükséges szenátusi támogatást sem tudta biztosítani. A párizsi klímatárgyalásokat vezető Barack Obama elnököt pedig tanácsadói figyelmeztették, hogy a felek biztosítani akarják, hogy Amerika ne léphessen ki olyan könnyen az egyezményből. A megállapodást ratifikáló országok csak akkor léphetnek ki az egyezményből, ha a kilépés megerősítése után véget ér a három éves türelmi idő, és a tagállamnak további egy éves felmondási időt is teljesítenie kell az ENSZ-ben. Bár Trump már 2017 júniusában bejelentette a kilépést, a hivatalos jóváhagyásra 2019 novemberig várni kellett. Idén azonban a türelmi idő is lejárt, így az Egyesült Államok hivatalosan is kilépett a párizsi klímaegyezményből.

Pedig az Egyesült Államok a világ legnagyobb és leghatalmasabb gazdasága; az üvegházhatású gázok mintegy tizenöt százalékát ők bocsátják a légkörbe. Azzal, hogy kihátrálnak a megállapodásból, saját országuk megbízhatóságát kérdőjelezi meg. Andrew Light, az Obama-kormány klímaváltozásért felelős tisztviselője a BBC-nek novemberben arról beszélt, hogy a formális kilépés kétségkívül árt az Egyesült Államok hírnevének. A mostani volt a második alkalom, hogy az USA volt a fő hajtóerő egy új klímamegállapodás mögött, de a kiotói jegyzőkönyvet sohasem ratifikáltuk, a párizsi klímaegyezményből pedig kiléptünk. Szerinte ez nyilvánvaló probléma. A döntés az amerikaiak közül sokaknak csalódást okozott, főképp azoknak, akik úgy gondolták, hogy az éghajlatváltozás a legnagyobb globális kihívás, és az Egyesült Államoknak pedig a klímaváltozás elleni harc élén kellene állnia.

„A párizsi klímaegyezmény elhagyása akkor is rossz volt, és most is az. Az Egyesült Államoknak ki kéne tartania az egyezményt aláíró száznyolcvankilenc ország mellett, nem pedig külön utakon járnia.”

– mondta Helen Mountford, a World Resources Institute munkatársa a BBC-nek. Jó hír viszont, hogy ha kéri, az Egyesült Államok később is csatlakozhat a megállapodáshoz; Joseph Biden, az azóta megválasztott demokrata párti elnökjelölt többek között a visszalépéssel kampányolt. A szabályok értelmében csak az egy hónapos felmondási időt kell kitölteniük státuszuk helyreállítása érdekében.

További cikkek a Rakétán:

Tizenkét éves csúcson a Föld tüdejének pusztítása Bolsonaro Brazíliájában

Egy tanulmány szerint már túl késő visszafordítani a klímaváltozást - de tényleg így van?

A ma zajló globális élelmiszer-termelés képes már önmagában tönkretenni a párizsi klímacélokat

(Fotó: Pixabay, Getty Images Hungary)