1964 karácsony éjjelén fura hang ütötte meg a warminsteri polgármesternő, Mildread Head fülét. Az asszony a helyi lap újságírójának beszélt az esetről: a zajok a tetőről jöttek, és az egész úgy hangzott, mintha valaki gallyakkal fésülné a cserepeket egyre hangosabban és hangosabban...vagy mintha hatalmas jégdarabok potyogtak volna a tetőre. Head az ablakhoz ment, de hiába kereste a hangok forrását, semmit sem látott. Egy zümmögő morajlást azonban továbbra is hallott, mígnem előbb az is átment egyfajta suttogásba, végül teljesen elhallgatott.
A lakók akkor még nem tudhatták, hogy ez még csupán egyike volt annak a megannyi paranormális jelenségnek, amit a város a következő évtizedben megtapasztalt, és amit mindenki csak úgy hívott: "A dolog." Néhány órával később a közeli Knook Camp bázis katonái ugyancsak földöntúli hangra ébredtek, ami elmondásuk szerint úgy hangzott, mintha leszakadt volna a kémény a tetőről, és szétszóródott volna a tábor területén. Roger Rumpot és feleségét hasonló zajok verték fel álmukból:
"Az egész olyan volt, mintha a tetőnk összes cserepét letépnék, majd hatalmas csörömpölés közepette ismét visszatennék”.
Körülbelül ugyanebben az időben egy Marjorie Bye nevű nő pedig épp templomba sétált, amikor „vad hanghullámok” a földre kényszerítették. Azon az éjszakán összesen több mint harmincan számoltak be hasonló titokzatos zajokról - a furcsaságok azonban ezzel még nem értek véget. A Stonehengetől alig tizenöt mérföldre fekvő városban 1965 februárjában váratlan hirtelenséggel egy egész galambállomány elpusztult.
A következő hónapban három család is hangos zajokat hallott házaik fölött, elmondásuk szerint a tető és az ablakok valósággal remegtek a hatalmas erőtől. Júniusban pedig Warminster lakói azonosítatlan repülő tárgyakat láttak az égen. Az UFO-k leírása személyenként változott: egyesek "szivar alakúnak és erős fényekkel villogónak”, mások pedig "ördögi piros fényekben játszó repülő csészealjról" számoltak be.
A szokatlan eseménysorozatnak országszerte híre ment, hamarosan rengetegen érkeztek Warminsterbe abban a reményben, hogy megpillantsák "Azt". 1965-ben, a munka ünnepén például becslések szerint nyolcezren szálltak meg a kisvárosban. A következő hónapban, amikor Gordon Faulkner rezidens azt állította, hogy fényképet készített az ufóról, a The Daily Mirror közzétette a képet, ami még nagyobb nyilvánosságot hozott Warminster számára. Sőt mi több, a hír addigra a tengerentúlra is elért, mert már a kaliforniai sajtó is az alvó város kísérteties eseményeitől volt hangos.
A megfigyelések és a megmagyarázhatatlan zajok az elkövetkező években szakaszosan folytatódtak, kezdve az égen felbukkanó „bíborvörös gömbtől” egészen a „szörnyű dübörgő hangig”, amely megrázta az áldozatok padlóját és ágyát. A titokzatos jelenség iránti érdeklődés továbbra is erős maradt: 1966-ban a BBC leforgatta "Pite az égen" című dokumentumfilmjét, Shuttlewood több könyvet is írt a témáról, míg egy Ken Rogers nevű helyi, amatőr UFO-kutató kiadta a "Warminsteri UFO" első hírlevelét. Ám a hetvenes évek elején a "Dolog" lassacskán elcsendesült, ezzel együtt a kíváncsi látogatók száma is visszaesett. Romló egészségi állapota miatt Shuttlewood, a jelenség vezéralakja szintén visszavonult. Újabb észlelések, a témával kapcsolatos könyvek, illetve lelkes ufolesők felbukkanása híján pedig érthető módon az érdeklődés hamarosan alábbhagyott a paranormális jelenségek iránt. Manapság a várost egyesek még mindig az Egyesült Királyság „ufó-fővárosának” tekintik, a legutolsó ufó-észlelést 2017-ben jelentették.
Noha mostanra több mint ötven év eltelt a furcsa események óta, továbbra sincs kézzelfogható magyarázat a warminsteri „Dologra”.
(A képek csak illusztrációk. Forrásuk: Pixabay)