Közeleg a következő generációs mobilhálózat - rekord született a 6G-s adatátvitelben

2021 / 08 / 21 / Bobák Zsófia
Közeleg a következő generációs mobilhálózat - rekord született a 6G-s adatátvitelben
Egyelőre nem kell attól tartani, hogy a frissen vásárolt 5G telefonokat máris újra kell cserélni, a 6G-t valószínűleg csak a 2030-as években vezetik majd be, jelenleg a 100 méterre elérő adatátvitel tartja a rekordot.

A 6G az 5G-hez képest sokszoros gyorsaságot és tizedannyi késleltetést kínál majd, amelynek nagy szerepe lesz azokon az újfajta felhasználási területeken, amelyek még csak mostanában születnek meg vagy terjednek el. A cégek már jelenleg is fejlesztik a VR és AR technológia mellett a hologramos megoldásaikat, az orvostudomány területén egyre nagyobb szerepet kapnak az agy-gép interfészek, a fogyasztói technológiában a tervek szerint elavulttá válnak majd az érintőkijelzős eszközök, jönnek helyette a nem csak gesztusokkal vagy hanggal, hanem akár gondolatokkal vezérelt készülékek, és ki tudja még hány olyan innováció, amely már most is fejlesztés alatt áll, de az elkövetkező időkben kapnak majd igazán használható, kiforrott formát.

Egy évtized múlva már jóval több önvezető jármű közlekedik majd az utcákon, még sokkal több cég fog a robotok garmadájának munkájára támaszkodni és egyes tervek szerint a humanoidok sorozatgyártása is megkezdődik. Ahhoz, hogy belépjünk egy ilyen, technológiával még inkább telezsúfolt világba, a jelenleginél is gyorsabb és megbízhatóbban közvetítő kommunikációs hálózatokra lesz szükség, ez fogja biztosítani, hogy a dolgok internetének (IoT) jövője megvalósulhasson. Emiatt, noha az 5G hálózatok még csak most épülnek ki a világ minden pontján, a szolgáltatók már a következő generációs vezeték nélküli hálózat, a 6G sztenderdjeinek lefektetését tervezik és a hozzá való technikát tesztelik.

A 6G az elképzelések szerint másodpercenként 1 Terabájtnyi adat közvetítésére ad lehetőséget,

a megnövekedett adatforgalom pedig nagy kihívások elé állítja majd a szolgáltatókat, mivel, tanulmányok szerint, havonta 5016 exabájt forgalommal kell számolni 2030-ra a mostani, körülbelül 60 exabájt körüli helyett (az Ericsson jelentése alapján 2020 végén 49 EB/hó volt a globális adatforgalom, de a rögzített vezeték nélküli rendszereket nem számolták bele). A 6G kiszolgálja majd az önvezető autókat, a mesterséges intelligencia rendszereket, a haptikus eszközöket és az XR (extended reality), vagyis kiterjesztett valóság rendszereket, amelybe beletartozik a VR, AR, MR minden fajtája, így a folyamatos és nagyfokú leterheltség megköveteli majd a technológia megbízható működését, azonban a cégeknek még van egy évtizede a rendszer fejlesztésére.

A vállalatok egyelőre kis lépéseket tesznek a 6G jövő irányába, de a verseny már megkezdődött: júniusban a Samsung a santa barbarai Kalifornia Egyetemmel közösen mutatta be azt a prototípus rendszerét, amellyel terahertz frekvencián sikerült 15 méterre közvetíteniük az adatokat 6,2 Gb/s átviteli teljesítménnyel. A 16 csatornás eszköz 140GHz-es fáziscsoport-modulból (phased-array modul), dupla csatornás RFCI-ből (rádió frekvenciás integrált áramkör) és egy 128 egységes antennacsoportból áll, és egy speciális nyalábformáló algoritmus segíti a működését.

A Samsung rekordját augusztus 13-án a szintén koreai LG döntötte meg, a cég egymástól 100 méterre, a Fraunhofer-Gesellschaft kutatóintézet Fraunhofer Heinrich Hertz Intézményén és a Berlin Műszaki Intézet épületén elhelyezett antennák között juttatta át a jelet. Az erre alkalmas erősítőt a Fraunhofer építette meg és 155-175 GHz frekvencián sugároz, ezenkívül tesztelték az adaptív nyalábformáló technológiát is, amely a vevőegység helyzetéhez igazítja a jel irányát.

A cég szerint a demonstráció közelebb hozta a terahertzes kommunikáció megvalósítását, és a 6G megalapozását, amelynek várható ütemterve és mérföldkövei már ismertek: a 6G-re vonatkozó globális szabványosítás 2025-re van kitűzve, a kereskedelmi forgalomban való megjelenése pedig négy évvel később, 2029-ben indulhat el.

(Fotó: Pixabay, LG)

További cikkek a témában:

Terahertzes hálózatok és egy terabit/s-os adatátvitel - a chip már készül hozzá 6G hálózatokhoz fejlesztettek chipet, amely lehetővé teszi a terahertzes kommunikációt és a villámgyors letöltést. Úgy tűnik, előreszaladtak az időben a japán kutatók, de a hatodik generációs kommunikáció már közeledik.
Kína fellőtte a világ első 6G-s műholdját Még az 5G technológia sem terjedt el, de az ígéretek szerint ez annál is százszor gyorsabb lesz.
Mit ad majd nekünk a 6G? Körkép a lehetséges jövőről, egy új tanulmány tükrében Hosszú és jóslásoktól sem mentes cikk következik még az 5G kora előtt, de már a 6G-t firtatva, azoknak akik mindent tudni akarnak. Mindent is.    


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.