Már a vulkánból is bitcoin folyik

2021 / 08 / 01 / Györfi András
Már a vulkánból is bitcoin folyik
A lakosság java követi a közösségi médiában a palesztin származású elnököt a spanyol ajkú országban, ahol a gyilkosságok száma egy háborús övezettel vetekszik, az innováció mégis csúcsra jár. Az első ország, ahol hivatalos fizetőeszköz a geotermikus energiával bányászott bitcoin, élet a tűzhányók, és az MS-13 árnyékában. Salvador különös története a digitális korban.

Dollárban utaznak

Ha egy országban a helyi valuta gyengélkedése miatt megjelenik egy másik fizetőeszköz, azt általában organikusan, a piac saját magának alakítja ki, az állam legjobb esetben is eltűri az újítást. A gazdaságpolitika teljes csődje ugyanis, ha egy nemzet pénze használhatatlan az infláció miatt, így nem csoda, ha a kormányzat nem teszi ki az ablakba, ha akár egy másik kontinensen lévő ország fizetőeszközét használják a helyiek.

A közép-amerikai ország azonban ebben is különleges, évekkel ezelőtt önként vezették be az amerikai dollárt, mint másodlagos fizetőeszközt a colón mellé, egy átgondolt, ám kétes eredményességű stratégia mentén. Ha az amerikai turistáknak váltogatás nélkül, sokkal könnyebben megy a fizetés azzal a pénzzel, amit amúgy is a tárcájukban, illetve a bankkártyájukon tartanak, ez meghozhatja a kedvüket a Salvadorba utazáshoz.

A másik, lényegesebb szempont a befektetők csalogatása, szintén az USA-ból. Egy jelentős befektetést lassít és bonyolít, ha valuták között kell mozogni, lényegesen egyszerűsít és gyorsít, ha nem kell. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem hozta meg a kívánt hatást a dollár bevezetése, hiszen sem a turisták, sem a befektetők nem özönlenek. Salvador még mindig a világ egyik legszegényebb országa, az egy főre vetített GDP mindössze 3400 dollár, a kávétermesztésnél pedig kezd fontosabb bevétellé válni a külföldre menekültek által hazaküldött pénz.

Hivatalos fizetőeszköz lehet a bitcoin Salvadorban Az ország elnöke szerint ez lenne a legjobb módja annak, hogy az ország GDP-jének 20%-át adó átutalások megérkezzenek.

Az erőszak fellegvára

Amiben azonban tragikus módon kimagasló számokat ér el az alig 6,5 milliós ország, az a bűnözés. Az eredetileg az USA-ba emigrált salvadoriak védelmére kelt Mara Salvatrucha, vagyis az MS-13 mára a világ egyik legnagyobb, egyben az egyik legerőszakosabb bűnszervezete lett, becslések szerint százezres létszámmal. Jelenlétük nem csak Salvadorban jelentős, hanem a kontinens más országaiban, köztük az USA-ban is, az autólopástól kezdve az ember- és kábítószer-kereskedelmen át mindenben részt vesznek, ami növeli a bevételeiket, egyben erősíti a szervezetet.

A rivális bandákkal és a hatóságokkal folytatott háborújuk eredményeképp a százezer főre vetített gyilkosságok száma Salvadorban 60-80 körül alakult az elmúlt évek során, összehasonlításképp Németország ugyanezen értéke 1,18, hazánkban pedig 2,5.

Vulkánban gazdag

23 aktív vulkán van az országban, ezek közül néhány időnként ki is tör, újabb katasztrófával fenyegetve a nehéz sorsú országot. Legutóbb 2013-ban volt egy incidens, az ország keleti részén lévő Chaparrastique tört ki, 5000 embert kellett kitelepíteni a környezetéből. Az ezt megelőző esemény ugyanennél a vulkánnál alig három évvel korábban, 2010-ben történt. Igaz, az időben visszafelé haladva a következőt 1976-ben találjuk, ám az eddigi tapasztalatok alapján bármikor, bármelyik tüzes hegy újra életre kelhet.

 

Jeruzsálemből Salvadorba

Ebben a különös környezetben született 40 éve Nayib Armando Bukele Ortez, a jeruzsálemi palesztin nagyszülőktől származó elnök. A kalandos életutat bejárt jogász először üzletemberként próbálta ki magát, a Yamaha kizárólagos forgalmazója volt, igazán jó üzlet egy olyan országban, ahol a lakosság java kétkerekűvel közlekedik.

Első komolyabb politikai sikereként Nuevo Cuscatlán polgármestere lett, majd innen vezetett tovább kacskaringós útja az elnökségig. Először a főváros, San Salvador első embere lett 2015-ben, majd egészen szokatlan módon nem a két nagy rivális párt, hanem egy apró, elhanyagolható politikai szerveződés színeiben nyerni tudott az országos választásokon.

Bukele titka a végletekig vitt populizmus mellett a közösségi média kitűnő használatában rejlik, bő hárommillió követővel rendelkezik az Instagramon, közel hárommillióval a Twitteren, egy ekkora országban ezt elérni kimeríti a politikai rocksztár fogalmát. Említettük a döbbenetes gyilkossági statisztikákat, a százezer főre vetített emberölések számát 2020-ra sikerült 3,7-re, vagyis a magyar érték nem sokkal több, mint kétszeresére leszorítani, óriási eredmény egy ennyire kaotikus országban.

Sőt, az MS-13 nem csupán drasztikusan visszaszorította az erőszakos cselekményei számát, de még támogatásáról is biztosította az elnököt, meglepő fordulat egy olyan bandától, ami a tizenéves fiúk erőszakos beszervezéséről és a tizenéves lányok megerőszakolásáról híres. A rossz nyelvek, és a józan ész szerint is egyetlen lehetséges magyarázat adott: Bukele kedvezményeket ígért a börtönben ülő vezető MS-13 tagoknak az együttműködésért cserébe. De a jobb fogvatartási körülmények mellett a latin bandák legnagyobb félelmétől, az USA-nak történő kiadatástól is megszabadította a Salvatrucha tagjait Bukele, ráadásul az irányításuk alatt álló területeken a segélyszállítmányok elosztását is átengedte.

Más bandák esetében, illetve ahol nem sikerült tárgyalás útján eredményt elérni, még latin-amerikai mércével mérve is szokatlan erőszakot alkalmaztak a hatóságok, jobb híján így pacifikálva az irányíthatatlanná vált régiókat. De itt nem értek véget a karizmatikus elnök finoman szólva is drasztikus lépései, amikor nem volt képes dűlőre jutni a törvényhozás egy fontos kérdésben, egyszerűen berendelte a katonaságot a parlamentbe, az ellenzék véleménye hamar megváltozott a vitás pontok kapcsán.

Hivatalos pénznem: bitcoin

Bukele sokak szerint a régóta várt messiás a nem ritkán a szétesés szélén álló ország számára, mások azt mondják, nem ez az első alkalom, hogy egy latin messiásból zsarnok lesz hatalomra kerülése után nem sokkal. Az mindenesetre biztos, hogy nem csak az erőszakért, de a digitális innovációért sem kell a szomszédba mennie a folyton mosolygó államfőnek, idén szeptember hetedikétől ugyanis hivatalos fizetőeszközzé válik a bitcoin Salvadorban.

Már meg is indultak a kriptopénz- és blokklánc szakértők az országba, hogy tudásukkal segítsék az elnök munkáját, minden lakos kap pár dollárnyi bitcoint a hivatalos kriptopénz tárcába, amit az állam biztosít. Egyelőre nem egészen világos, mit is vár Bukele a bitcoin bevezetésétől, az nem tűnik életszerűnek, hogy kriptopénz központtá váljon az ország, ahol bármikor újra elszabadulhat a pokol. Ráadásul az IMF is nemtetszését fejezte ki a döntés kapcsán, meggyőződésük, hogy összehasonlíthatatlanul több gazdasági problémát hoz majd a bitcoin, mint amennyit megoldhat, a lakosság java sem tartja jó ötletnek.

De nem ez Bukele egyetlen lépése a kriptopénzek felé, amivel magára irányította a világ figyelmét, a vulkánokban rejlő óriási, és szinte korlátlan energiát felhasználva állami bitcoin bányászat is indul. Az alapelv egyszerű, szó szerint egy vulkán tetejére épül a bánya, a láva hőjét felhasználva melegítenek vizet, a gőzzel turbinákat hajtanak meg, az így nyert elektromos energiával pedig bányagépeket üzemeltetnek.

 

Ha ez bejön, az valóban komoly többletbevételt jelenthet az országnak, a cikkünk születésekor ismét negyvenezer dollár fölé került bitcoin az előrejelzések szerint még idén elérheti százezeres álomhatárt. Salvador páratlan szépségű ország amit polgár- és bandaháborúk szakítanak szét hosszú évtizedek óta, csak remélni tudjuk, hogy a bitcoin megjelenése legalább némi enyhülést hozhat a lakosságnak.

(Fotó: Alvaro Martinez/Pixabay, Nayib Bukele/Twitter, Camilo Freedman/APHOTOGRAFIA/Getty Images, Antonio Zanghì/Getty Images)

További cikkek a témában:

Meddig juthat el a bitcoin árfolyama? Vannak, akik szerint a jövőben több millió dollárt is érhet egy bitcoin, mások szerint a nulla lenne a reális ár a legismertebb kriptovalutáért.

Kizöldül vagy elsorvad a bitcoin? A Bitcoin értéke nagyot zuhant az elmúlt napokban, de Elon Musk egy újabb tweet üzenetével egy lehetséges menekülőutat villantott fel: a „zöld bitcoint” – nem kizárt azonban, hogy a környezetbarát bitcoin éppen ezen valuta alapelvei miatt dől majd dugába.

A dark web kedvencéből lett a rendőrök barátja a bitcoin Meglepő, de ma már kifejezetten szeretik a bűnüldözők, ha bitcoint használnak azok, akik tilosban járnak. Ennek ellenére sem patyolattiszta a kriptopénzek területe.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
Geoffrey Hinton kísérleti pszichológusként végzett, ám több mint ötven éve foglalkozik a neurális hálózatokkal.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.