"Több mint fél évszázad után az Egyesült Államok ma visszatért a Holdra"

2024 / 02 / 23 / Bobák Áron
Az Intuitive Machines leszállóegysége az első privát cég által épített űreszköz, aminek épségben sikerült landolnia az égitest felszínén.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

Az Odysseus magyar idő szerint pénteken, éjfél után 23 perccel szállt le a Hold déli sarkától nagyjából 300 kilométerre található Malapert A kráter közelében. Ebben nagyon fontos szerepe volt az úgynevezett "veszélyérzékelő és elkerülő rendszernek", amelynek segítségével az Odysseus teljesen önállóan, külső beavatkozás nélkül találta meg az optimális helyet a landoláshoz.

Bár a leszállást a NASA és az Intuitive Machines is élőben közvetítette, magáról a landolásról élő képet nem sugároztak, egy darabig pedig azt sem lehetett tudni, hogy a misszió sikerrel járt-e. Negyed óra feszült várakozás után aztán az Intuitive Machines irányítóközpontja megerősítette, hogy az Odysseus leszállt a Holdon, és jeleket sugároz vissza a Földre.

A mindössze 11 évvel ezelőtt alapított, texasi székhelyű vállalat ezzel kétség kívül történelmet írt, hiszen ők lettek az első olyan privát cég, akiknek sikerült épségben eljuttatniuk egy űreszközt a Hold felszínére. Ahogy mi is írtunk róla, az Astrobotic-nak ugyanez januárban nem jött össze, korábban pedig a japán ispace és az izraeli SpaceIL missziója is kudarccal végződött.

Bill Nelson, a NASA igazgatója a küldetés sikerének megerősítése után levetített (minden bizonnyal előre rögzített) beszédében azt emelte ki, hogy az IM-1 küldetés az első olyan amerikai misszió volt az Apollo-17 1972-es landolása óta, amelynek keretében amerikai űreszközt juttattak a Holdra. "Több mint fél évszázad után az Egyesült Államok ma visszatért a Holdra" - mondta, majd pedig arról beszélt, hogy a misszió megmutatta, hogy mennyire gyümölcsöző lehet a NASA számára a privát szektorral való együttműködés.

Az Intuitive Machines Nova-C leszállóegysége az amerikai ügynökség Commercial Lunar Payload Services programjának keretében készült el, amelynek célja, hogy magánvállalatok bevonásával folyamatos utánpótlást tudjanak biztosítani az Artemis-program jövőbeli küldetéseihez. A 3x2 méteres leszállóegység összesen 100 kilogrammnyi rakományt tud magával vinni, az élettartama pedig igencsak rövid, hiszen a napelemjei segítségével mindössze annyi ideig tud üzemképes maradni, amíg be nem köszönt a Holdon az éjszaka. Ez elméletben is legfeljebb két hetet jelent, de az Odysseus esetében inkább egy hétről van szó.

(Borítókép: Intuitive Machines)

Mit keres egy télikabátokat gyártó cég logója a Holdra tartó leszállóegység üzemanyagtankján? Az Intuitive Machines által készített Odyssesus lehet az első privát űreszköz, ami sikeresen landol a Hold felszínén. A leszállóegység néhány napja az első képeket is elküldte, amelyeken jól kivehető a Columbia sportszergyártó logója is.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.