Bemutatták a léghajót, ami harminc kilométeres magasságig repíti az utasait

2022 / 07 / 31 / Bobák Áron
Bemutatták a léghajót, ami harminc kilométeres magasságig repíti az utasait
Több, mint két éve, hogy a Space Perspective bejelentette egy olyan léghajónak a terveit, amely stadion méretű ballonjának köszönhetően egészen a sztratoszféráig tud emelkedni. A cég most bemutatta a Spaceship Neptune névre keresztelt utaskabint, amiben egyszerre nyolcan élhetik majd át a magaslégköri utazás élményét.

Bár a Space Perspective léghajója csak nagyjából harminc kilométeres magasságig fog emelkedni, vagyis meg sem közelíti a száz kilométeres magasságban található Kármán-vonalat, amit hagyományosan a világűr peremének szoktak tekinteni, ám az utasoknak így is hasonló élményben lehet részük, mintha a világűrbe mennének: ilyen magasságban már tisztán érzékelhető a világűr végtelen feketesége és a Föld görbülete is, a hatalmas panorámaablakokon keresztül pedig a vállalat szerint mintegy 724 kilométerre lehet majd ellátni minden irányba.

A magaslégköri utazásnak számos előnye is van a valódi űrutazáshoz képest, hiszen míg a Virgin Galactic űrrepülőjére 450 ezer dollárba kerül egy jegy, a Blue Origin New Shepardjével való 11 perces út pedig ennél is nagyságrendekkel drágább, addig a Spaceship Neptune-ra már 125 ezer dollárért, vagyis nagyjából 50 millió forintért váltható egy jegy. Ezért a pénzért az utasok hat órán keresztül csodálhatják felülről a bolygót a kényelmes fotelekkel felszerelt utaskabinból, amiben még egy kisebb bár is várja őket. Taber MacCallum, a Space Perspective alapítója a kabin bemutatója kapcsán elmondta, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy ballonnal repülni a legegyszerűbb és legbiztonságosabb megoldás, de a biztonság kedvéért a Siemensszel közösen tervezett kabint hatalmas ejtőernyőkkel is felszerelik.

A vállalat állítása szerint a léghajóikra már több mint 900 jegyet adtak el elővételben, a tervek szerint pedig 2024-től kezdik meg az utasok szállítását a Spaceship Neptune-nal, ami a floridai Kennedy Űrközpontból fog felszállni. A Space Perspective-nek már konkurenciája is akad, hiszen korábban a spanyol Zero 2 Infinity és az arizonai World View Enterprises is bejelentett nagyon hasonló koncepciókat, de jelen állás szerint a Space Perspective lesz az első, akik tényleg meg is tudják valósítani az elképzelésüket.

(IE, Fotó: Space Perspective)

Stadion méretű léghajók vihetnek közelebb a mindenki számára elérhető űrutazáshoz Az elmúlt években számtalanszor hallhattunk arról, hogyan fogják a a SpaceX, a Virgin Galactic és más cégek forradalmasítani az űrturizmust, de olyan ötlettel még nem találkoztunk, mint amilyet a Space Perspective most bejelentett.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.