Űr

Látványos felvételen a meggörbült téridő, az igen ritka Einstein-kereszt

Egy hatalmas galaxis ritka torzulást hozott létre a fény útjában – ez a téridő görbületéből adódó Einstein-kereszt.
Tudás

Az anyag új fajtáját alkották meg, ami átalakítja a fényt

A hibrid anyag organikus és szervetlen összetevőkből épül fel és speciális hatással van a rajta áthaladó fotonokra.
Űr

Miért olyan fontos az Univerzumban a 21-es szám?

Mert a fény a 21 cm-es hullámhosszon rendkívüli dolgokat tud, de hogy jön képbe a Földön kívüli technológia?
Techno

Először sikerült a fényt szimultán az időben előre és hátra is mozgatni

Sajnos ettől még nem fog megvalósulni az időutazás, viszont segítheti a felfedezés a kvantumszámítógépek fejlesztését, és akár a mindenség elméletének a kidolgozását is.
Tudás

Észrevették a kutatók, hogy a fény képes áthaladni a fémen

Mint a kutatók írják, az „eredmények ellentmondanak mindennapi tapasztalatainknak és általános vélekedésünknek”.
Űr

Így borult fénybe a világegyetem a kozmikus reionizáció korában

Feltárul a világegyetem hajnala a kozmikus reionizáció korát bemutató szimulációval.
Techno

Először szereltek fénnyel működő processzort egy szuperszámítógépbe

A francia Jean Zay szuperszámítógép fotonikus segédprocesszora a számítástechnika legújabb korszakának az előfutára lehet.
Tudás

A kvantum hologram működés közben mutathatja meg az emberi test belsejét

A legtöbben ismerjük a hologramokat, ha máshonnan nem, a csillagok háborúja híres jelenetéből biztosan, melyben Leia hercegnő egy hologram formájában üzen Obi Wan Kenobinak. A holográfiát Gábor Dénes magyar fizikus találta fel 1947-ben, a jövő pedig a kvantum-holográfiáé.
Űr

Több mint ezerkétszáz potenciális sötét-anyag lelőhelyet azonosíthattak

Hatalmas sötét anyag csomók tarkíthatják a kozmoszt, és ahol igazán sűrűn van jelen ez a rejtélyes szubsztancia, a valóság szemmel láthatóan eltorzul.
Űr

Fény derülhetett a Nap sötét titkára, végig itt volt az orrunk előtt

Általában kétdimenziósként gondolkodunk az anyagok felületéről, de kétdimenziós felületek gyakorlatilag nem léteznek a természetben, és ha ekkora tévedésre építjük a fizikai vagy matematikai modelljeinket, a hibás alapvetés eszkalálódhat, és ez még komolyabb tévedésekhez vezethet.
Tudás

Tudósok tárgyakat lebegtettek, pusztán a fény segítségével

A tudósoknak sikerült egyedül a fény energiáját felhasználva, két apró tárgyat is a levegőbe emelni, és huzamosabb ideig lebegtetni őket, ami egyértelmű áttörést jelent a fizikában, és ma még beláthatatlan távlatokkal kecsegtet.
Techno

Készül az első laptop, ami fénnyel kapcsolódik az internetre

Ez lesz az első olyan digitális eszköz a piacon, amelyben alapból van LiFi adó-vevő, így eldönthetjük, hogy WiFi-vel vagy LiFi-vel akarjuk használni.
Techno

Az igazi sötét vs a legfeketébb, BMW X6 Vantablack versus Mitsubishi Lancer Evo X Musou Black

A Vantablack a világ egyik legfeketébb anyaga a Brit Surrey NanoSystems fejlesztése, és nem kevesebbre képes, mint a látható fény akár 99,965 százalékának elnyelésére. Igazi sötét erejét csak laborkörülmények között képes megvillantani, termékdemonstrációs autófényezésként ráadásul most kihívót is kapott a Sötét Nagyúr.
Tudás

Ultragyors kamerával rögzítették, hogyan mozog a fény 3 dimenziós térben

Közhelyes, hogy a fény nagyon gyors, nincs is gyorsabb nála. Nehéz tehát filmre venni, eddig nem is nagyon sikerült, de a Caltech kutatói most rájöttek, hogyan hogyan rögzíthetik videón, a három dimenzióban mozgó fényt.
Tudás

A megállított fény tárolása és mozgatása egy kvantumfizikai áttörés nyomán

A fényt már sok mindenre rávettük, amit korábban lehetetlennek tartottunk. Meghajlítottuk, visszavertük, lelassítottuk, és a kutatók most annak is megtalálták a módját, hogy csapdába ejtsék a fényt, fizikailag tetszés szerint mozgassák, majd újra útjára engedjék.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.